Aligha létezett még egy olyan játék az emberiség
történetében, amelynek művelése annyi állat elpusztításával járt volna,
mint a biliárd. Még a 19. században is előfordult, hogy csak Anglia
biliárdgolyó-szükségletének kielégítésére több mint tízezer elefántot
öltek meg évente. A helyzet azonban a század második felétől egy
amerikai kovács fia, John Wesley Hyatt új találmányának köszönhetően
kezdett megváltozni.
A biliárdgolyók kezdetben – az asztalokhoz hasonlóan – fából
készültek, a 17. század végétől kezdve pedig fokozatosan az
elefántcsontgolyók vették át a szerepüket. Annak ellenére, hogy a golyók
súlya és tömörsége nem volt egyforma, a 19. századra az elefántcsontból
készült játékszerek széles körben népszerűvé váltak.
Ezen a téren az 1860-as években, egy pályázatnak köszönhetően
következett be a fordulat. A Phelan and Collander biliárdvállalat
ugyanis tízezer dollárt ajánlott fel annak, aki kifejleszt egy, a drága
elefántcsontot helyettesítő alapanyagot. John Wesley Hyatt úgy érezte,
itt a nagy lehetőség. A fiatal feltaláló nappal munkahelyén, egy
nyomdában, éjszaka és hétvégenként pedig a találmányán dolgozott.
Kutatásai eredményeként 1865. október 10-én szabadalmazatta a
biliárdgolyót, amelyből ekkor azonban még hiányzott az elefántcsont
játékszerek tömörsége.
Hyatt az évtized végére kifejlesztette a cellulózt, amely – a
biliárdgolyók alapanyagaként felhasználva – már a korábbinál jóval
tartósabb játékszerek kifejlesztését tette lehetővé. Ezek a golyóbisok
stabil súlypontjuknak köszönhetően már jóval könnyedebben siklottak az
asztalon. Még ezután is évtizedekbe telt azonban, amíg a korábbi
elefántcsontgolyók helyett az elit játékosok is áttértek az új
alapanyagokból készült golyókra.
Hyattnek összesen 236 szabadalmát hagyták jóvá – az utolsót 1919-ben.
Néhány hónappal később, 1920. május 10-én szívproblémák következtében
halt meg. 1973-ban az amerikai biliárdkongresszus beválasztotta a játék
halhatatlanjainak csarnokába.
Kommentáld!