Andrej Dmitrijevics Szaharov
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Andrej Dmitrijevics Szaharov (Moszkva, 1921. május 21. – Moszkva, 1989. december 14.), szovjet-orosz magfizikus, politikai menekült, az 1975. évi Nobel-békedíj kitüntetettje. – Róla kapta nevét az Európai Parlament 1988-ban alapított emberi jogi kitüntetése, a Szaharov-díj a gondolatszabadságért.[1]
Andrej Szaharov 1921-ben, értelmiségi családban született. Fizikus apja nyomdokaiba lépve 1938-ban a moszkvai egyetem fizika szakára iratkozott be. Felmentették a II. világháborús katonai szolgálat alól, így 1942-ben
lediplomázott, és a háború végéig egy hadianyaggyárban dolgozott. Itt
ismerkedett meg Klavgyija Vikirevával, egy technikussal; hamarosan
összeházasodtak.
A háború után Szaharov Igor Tamm laboratóriumában kezdett dolgozni. Az 1940-es évek második felében a hidrogénbomba előállításán dolgozott. A bomba 1953-ban
készült el; Szaharovot még ebben az évben beválasztották a Tudományos
Akadémiába. 32 évesen ő volt a legfiatalabb tag az akadémia
történetében.
Szaharov már 1951-ben támogatta a politikai elnyomás áldozatait: egy zsidó matematikust bevett a hidrogénbomba-programba. 1958-ban kiadott két cikket a nukleáris robbanás hatásairól.
1968-ban a New York Timesban publikált egy esszét Megjegyzések a békéről, a békés együttélésről és a szellemi szabadságról címmel. Ezzel "tettem egy határozott lépést", írta memoárjaiban, "hogy disszidens legyek.".
Az esszében a fegyverek leszerelése és a Nyugattal való együttműködés
mellett foglalt állást. Felesége nemsokára meghalt, és Szaharov
visszatért Moszkvába fizikát tanítani.
1970-ben
lett a szerveződő emberi jogi mozgalom tagja. Cikkekben, petíciókban
követelték a cenzúra eltörlését, a független bíróságokat, és az
általános választások bevezetését. Szaharov 1972-ben feleségül vette Jelena Bonnert, aki szintén a mozgalomban dolgozott. Bonner helyettesítette férjét 1975-ben, a Nobel-díj kiosztásakor. A bizottság indoklásában hangsúlyozta Szaharov küzdelmeit az emberi jogokért.
Mivel 1979-ben helytelenítette a szovjet csapatok bevonulását Afganisztánba, 1980 elején Gorkijba (ma Nyizsnyij Novgorod) száműzték. Feleségén keresztül tartotta a kapcsolatot Moszkvával és a Nyugattal, Bonner 1984-es száműzetéséig.
1986-ban Mihail Gorbacsov pártfőtitkár hívására visszatért Moszkvába. Szaharov azonnal a demokratikus mozgalom egyik legfontosabb alakja lett. 1989-ben
a kongresszus tagjává választották. Amnesztiát kért a politikai
foglyoknak, támogatta a leszerelést, az etnikai konfliktusok békés
megoldását. 1989 decemberében halt meg.
Kommentáld!