A méhek repülő rovarok, amelyek közeli rokonságban állnak a darazsakkal és a hangyákkal. Külön vonalat képviselnek az Apoidea főcsaládban, jelenleg az Anthophilák közé soroltak. Megközelítőleg 20 000 ismert fajuk létezik, habár sokuk nincsen leírva, illetve besorolva. Ennek köszönhetően a számuk feltehetően magasabb. Az Antarktiszt kivéve az összes kontinensen előfordulnak.

Rendszertani besorolás

Családok

Bemutatás

A méhek legtöbbje alig ismert. A legkisebb a törpe méh (Trigona minima), ami körülbelül 2,1 mm hosszú. A legnagyobb a Megachile pluto – kifejlett egyedeinek hossza megközelíti a 39 mm-t. Az északi féltekén a leggyakrabban előforduló fajok a karcsúméhek (Halictidae) családjába tartoznak. Legismertebb fajuk a háziméh, amely több más fajhoz hasonlóan mézet termel.

Életmódjuk 

Pollent gyűjtő méh

A méhek a nektár és a pollen fogyasztására adaptálódtak; ezekből nyerik az energiát és a fehérjéket. A pollenek többségével lárváikat etetik. Táplálékukat a hosszú proboscidesszel, (komplex, összetett nyelvvel) kaparinthatják meg a virágokból. A hímek antennája általában tizenhárom, a nőstényeké tizenkét szegmentumból áll. Minden fajuknak két pár szárnya van, és ezek közül a hátsó pár kisebb.

A méhek kulcsszerepet töltenek be a növények beporzásában, és a virágos növények legfontosabb beporzói. Gyűjtenek pollent és nektárt is. A nektárt gyűjtő egyedek is poroznak be növényeket, de a pollent gyűjtők sokkal hatékonyabb beporzók. A legújabb elemzések szerint az emberiség élelmiszertermelésének mintegy harmada függ a rovarok beporzó tevékenységétől, nagyrészt a méhekétől.

Kerti dísz-napraforgóban pollent gyűjtő méh

A mezőgazdaságban is közvetlen szerepet is betöltenek, különösen a domesztikált háziméh, ami sok országban a legfőbb méztermelő. Sok egyéb fajt, mint például a kőműves méhet intenzíven szaporítják beporzó tevékenysége miatt. A jövőben föltehetőleg táplálék előállítására is hasznosítják.

A legtöbb méh bolyhos; a polleneket a szőrszálak elektrosztatikus töltése tapasztja a rovar testéhez. Ha a nőstény méhek egy kis időre felfüggesztik a takarmányozást, megtisztítják testüket, és a pollenszemcséket egy csomagba, úgynevezett scopába gyűjtik; ez a legtöbb méh hátsó lábán található. A legtöbbjük az összes virágból gyűjt pollent, de akadnak egy-egy növényre szakosodott fajok is. A pollent és a nektárt többnyire összekeverik, és így eleinte folyékony, de megkeményedő tartalék élelmiszertömeget hoznak létre. Ezt aztán megformálják, és a lépekben tárolják. Az így megtöltött sejtekbe helyezik petéiket, majd lezárják azokat.

A virágok meglátogatása sok veszélyt hordoz magában: karoló pókok, gyilkos bogarak és különféle madarak vadásznak rájuk. Tizedelik állományukat a rovarirtó szerek is — ezek vagy közvetlenül az élőlényekre hatnak, vagy táplálékukra.

Egy kisebb alcsoportjuk, a fullánk nélküli méheké csak állati tetemekből táplálkozik.

Evolúciójuk

Egy dongó

A méhek ősei a Crabronidae családba tartozó darazsak voltak, és ennek megfelelően más rovarokra vadásztak. A ragadozó, húsfogyasztó életmódról feltehetőleg akkor váltottak pollengyűjtésre, amikor viráglátogató, pollenfogyasztó rovarok lettek zsákmányállataik, és a darazsak lárvái a pollennel borított rovarokat fogyasztották el. A legősibb, bizonyítottan méh fosszília egy borostyánba zárt Cretotrigona prisca a kréta korból.

A növények beporzását már ezen élőlények megjelenése előtt többféle állat segítette, a méhek azonban kifejezetten ebbe az irányba fejlődtek, és minden más rovarnál sokkal hatékonyabbá váltak.

Szocializáció 

Egy fán lévő méhkolónia

A méhek magányosan és különböző közösségekben is élhetnek. A valódi szociális életmód igen elterjedt: ilyenek a dongók, a fullánk nélküli méhek és a háziméhek közösségei. Több elképzelés szerint az egyes fajok társas életmódja külön-külön fejlődött ki.

Ha a közösség egy anyából és annak lányaiból áll, úgy valódi szociális közösségnek tekintjük. Az anya a vezető, a királynő, lányai a dolgozók. Ha ezek a kasztok tisztán viselkedési különbségeken alapulnak, a rendszert „alacsony szociálisnak”, ha zárkózott felépítésűek, akkor „magasan szociálisnak” nevezzük őket. Az alacsony szociális berendezkedésű fajok nagy többségben vannak, de ezeket ritkán tanulmányozták; egyedeik szociális beállítottsága alig ismert.

Egy lép. Jól láthatóak a lárvák

A fajok hatalmas többsége az édes méhek (Halicitidae) családjába tartozik. Ezek telepei kicsik, megközelítőleg tucatnyi vagy kevesebb dolgozóval. A királynő legfeljebb annyiban különbözik a dolgozóktól, hogy nagyobb náluk. A legtöbb faj kolóniái egynyáriak, még a trópusokon élők telepei is. Csupán a megtermékenyített nőstények telelnek át. Néhány, az előbbiekhez hasonlóan alacsony szociális fajt az orchideaméhek között is találunk.

A magasan szociális méhek telepeket hoznak létre. Minden egyes kolóniában egy királynő és több dolgozó él. Az olyan kolóniát, aminek az ember biztosít élőhelyet, kasnak nevezzük. A háziméh családban 40 000 egyed is élhet.

Egyedül, magányosan élő méhek 

A dolgozó méh anatómiája

A legtöbb méh, mint például a keleti asztalos méh (Xylocopa virginica), vagy a Megachile rotundata, illetve a gyümölcskerti kőműves méh (Osmia lignaria) magányos abban az értelemben, hogy minden nőstény termékeny, és maga építi fészkét. Ezen fajok tagjai között nincsenek dolgozók. A magányos fajok tagjai nem termelnek se mézet, se méhviaszt.

Az egyedül élő méhek is fontos beporzók. Néhány faj testén különleges, a pollenek szállítására szolgáló struktúrák fejlődtek ki. Legtöbbjük egy-egy növény pollenjére szakosodott. Ezek a méhek sem gyűjtenek nektárt, csak pollent, ami mellett egyes fajok növényi olajokat elfogyasztanak, a hím orchideaméhek pedig növényi aromákat is begyűjtenek. Ennek megfelelően egyes növények is specializálódtak a beporzókra, így a beporzó méhek kipusztulása a növényt is veszélyezteti.

A magányos méhek többsége gallyak közé, fákba, illetve a földben ásott járatokba építi fészkét. A nőstény sejtcellákat készít, elhelyezi bennük tojásait, majd lezárja a sejteket. Ha fára rakja a fészket, általában az utolsó (a bejárathoz legközelebb eső), tojásokból fejlődnek ki a hímek. A nőstény nem törődik a lárvákkal, sőt, a tojásrakás után többnyire el is pusztul. Először a hímek kelnek ki, majd megtermékenyítik a nőstényeket.

Egyénileg készítenek fészket, de néhány fajukat a társaságot kedvelők közé sorolhatjuk. Ezek szívesen települnek fajtársaik közelébe. A magányosan élő méhek fészkeinek nagyobb csoportját aggregációnak is nevezik, hogy megkülönböztessék őket az igazi telepektől. Megint más fajok közös fészket építenek, de sejtjeiket külön építik és gondozzák. Ezt a fajta csoportosulást közösségnek is nevezik – fő előnye, hogy az egyetlen, közösen használt bejáratot jobban meg tudják védeni.

Kleptoparazita méhek

A kleptoparazita méhek családban is előfordulnak. Ezek nőstényei nem építenek fészket és nem gyűjtenek pollent. Behatolnak a pollent gyűjtő fajok fészkeibe, és tojásaikat a már megépített sejtekbe helyezik. A tojásból kikelő lárvájuk megöli a gazdaméh lárváját (ha a nőstény ezt nem tette volna meg), és elfogyasztja azt. Néhány esetben a méh még a királynőt is megölheti, hogy annak a szerepébe bújva kezdje el lerakni saját tojásait.

A méhek repülése 

1934-ben August Magnan francia entomológus és segédje, André Sainte-Lague vizsgálataik alapján kijelentették, hogy a méhek repülését az aerodinamika akkori fejlettségi szintjén nem lehet megmagyarázni.

2005-ben a Caltech tudósai nagy sebességű digitális fényképezőgépek és egy óriási méhszárnyat utánzó robot segítségével rántották le a leplet a háziméh repülésének titkáról.^[1]

A nászrepülés

A fiatal királynő kb. 8 napos korában végzi az úgynevezett nászrepülést. A levegőben magasan kb. 10 herével párzik, ezek a királynő feromonjára gyűlnek össze. A nász herék számára végzetes, mert nemző szervük a párzást követően leszakad. A királynő a hímivarsejteket egy zacskóban, az ondótartályban gyűjti. Amennyiben a királynő megfelelő számban párzott herékkel, egy életre elegendő hímivarsejttel rendelkezik és kb. 5 évig rakhat petéket. Ha a párzás valamilyen okból nem volt sikeres az anya herét szülővé válik, ami annyit jelent, hogy megtermékenyítetlen petéket rak le, amelyekből herék fejlődnek ki. Az ilyen királynőt vagy a méhész vagy a méhek maguk egyszerűen lecserélik. Egy jó királynő tavaszi hónapokban 1-2000 petét rak le naponta.^[forrás?]

Méhek kommunikációja

Méhek irányjelzése

A méhek tájékoztatják és hasznos tanácsokkal látják el egymást a maguk nyelvén.

Ha a felderítő méh gazdag vadászterületre bukkan, megtölti tartályát, megrakja kosaracskáit, és visszatér a kasba. A méhek nagy tömegben tolonganak körülötte.

Ha ringó táncmozdulatokat tesz, előbb balra, majd jobbra fordulva, azt jelenti, hogy: "Nagy bőség mindenütt a környéken, gyűjtsetek"! A méhek csápjukkal megérintik a táncos felderítőt, hogy szagot fogjanak és megtudják, milyen virágfajta után kell kutatni.

Ha viszont a zsákmány meglehetősen messze van a kastól, és talán csak egyetlenegy virágzó fából vagy kisebb virágcsoportból áll, a méhek könnyen eltévednek, ha nem kapnak pontos útmutatást. Ilyen esetben a felderítő méh nem körbe-körbe kering, hanem egyenes vonalban mászik, és potrohát himbálja. Az alig néhány centiméter hosszú egyenes vonal végén balra fordul, és ívben visszatér a kiinduló ponthoz. Utána újra elindul ugyanazon az egyenes úton, jobbra kanyarodik és újra visszamegy. Ezt többször megismétli, és egész idő alatt himbálja a potrohát. Az egyenes vonal pontosan a felkutatott virágok irányába mutat.

A balra és jobbra ívelés sebessége azt tudatja, hogy milyen messze vannak a virágok. Minél messzebb vannak, annál lassabban ível vissza a felderítő méh a kiinduló ponthoz.

Potrohának himbálásával a méz vagy virágpor mennyiségét közli a felderítő. Az erőteljes himbálás gazdag lelőhelyet jelent - minden méh repüljön oda és gyűjtsön! Ha lassan, lomhán himbálja potrohát, azt közli, hogy szegényes lelőhelyet talált, vagyis csak néhány méh szálljon oda, a többi pedig várja meg a következő felderítőt, amely más irányból érkezik.