A méhek repülő rovarok, amelyek közeli rokonságban állnak a darazsakkal és a hangyákkal.
Külön vonalat képviselnek az Apoidea főcsaládban, jelenleg az
Anthophilák közé soroltak. Megközelítőleg 20 000 ismert fajuk létezik,
habár sokuk nincsen leírva, illetve besorolva. Ennek köszönhetően a
számuk feltehetően magasabb. Az Antarktiszt kivéve az összes kontinensen előfordulnak.
Családok
Rendszertani besorolás
Bemutatás
A méhek legtöbbje alig ismert. A legkisebb a törpe méh (Trigona minima), ami körülbelül 2,1 mm hosszú. A legnagyobb a Megachile pluto – kifejlett egyedeinek hossza megközelíti a 39 mm-t. Az északi féltekén a leggyakrabban előforduló fajok a karcsúméhek (Halictidae) családjába tartoznak. Legismertebb fajuk a háziméh, amely több más fajhoz hasonlóan mézet termel.
Életmódjuk
Pollent gyűjtő méh
A méhek a nektár és a pollen
fogyasztására adaptálódtak; ezekből nyerik az energiát és a fehérjéket.
A pollenek többségével lárváikat etetik. Táplálékukat a hosszú proboscidesszel,
(komplex, összetett nyelvvel) kaparinthatják meg a virágokból. A hímek
antennája általában tizenhárom, a nőstényeké tizenkét szegmentumból áll.
Minden fajuknak két pár szárnya van, és ezek közül a hátsó pár kisebb.
A méhek kulcsszerepet töltenek be a növények beporzásában, és a virágos növények legfontosabb beporzói. Gyűjtenek pollent
és nektárt is. A nektárt gyűjtő egyedek is poroznak be növényeket, de a
pollent gyűjtők sokkal hatékonyabb beporzók. A legújabb elemzések
szerint az emberiség élelmiszertermelésének mintegy harmada függ a
rovarok beporzó tevékenységétől, nagyrészt a méhekétől.
Kerti dísz-napraforgóban pollent gyűjtő méh
A mezőgazdaságban is közvetlen szerepet is betöltenek, különösen a domesztikált háziméh, ami sok országban a legfőbb méztermelő. Sok egyéb fajt, mint például a kőműves méhet intenzíven szaporítják beporzó tevékenysége miatt. A jövőben föltehetőleg táplálék előállítására is hasznosítják.
A legtöbb méh bolyhos; a polleneket a szőrszálak elektrosztatikus
töltése tapasztja a rovar testéhez. Ha a nőstény méhek egy kis időre
felfüggesztik a takarmányozást, megtisztítják testüket, és a
pollenszemcséket egy csomagba, úgynevezett scopába
gyűjtik; ez a legtöbb méh hátsó lábán található. A legtöbbjük az összes
virágból gyűjt pollent, de akadnak egy-egy növényre szakosodott fajok
is. A pollent és a nektárt többnyire összekeverik, és így eleinte
folyékony, de megkeményedő tartalék élelmiszertömeget hoznak létre. Ezt
aztán megformálják, és a lépekben tárolják. Az így megtöltött sejtekbe
helyezik petéiket, majd lezárják azokat.
A virágok meglátogatása sok veszélyt hordoz magában: karoló pókok, gyilkos bogarak
és különféle madarak vadásznak rájuk. Tizedelik állományukat a
rovarirtó szerek is — ezek vagy közvetlenül az élőlényekre hatnak, vagy
táplálékukra.
Egy kisebb alcsoportjuk, a fullánk nélküli méheké csak állati tetemekből táplálkozik.
Evolúciójuk
Egy dongó
A méhek ősei a Crabronidae családba tartozó darazsak voltak, és ennek megfelelően más rovarokra vadásztak. A ragadozó,
húsfogyasztó életmódról feltehetőleg akkor váltottak pollengyűjtésre,
amikor viráglátogató, pollenfogyasztó rovarok lettek zsákmányállataik,
és a darazsak lárvái a pollennel borított rovarokat fogyasztották el. A
legősibb, bizonyítottan méh fosszília egy borostyánba zárt Cretotrigona prisca a kréta korból.
A növények beporzását már ezen élőlények megjelenése előtt többféle
állat segítette, a méhek azonban kifejezetten ebbe az irányba fejlődtek,
és minden más rovarnál sokkal hatékonyabbá váltak.
Szocializáció
Egy fán lévő méhkolónia
A méhek magányosan és különböző közösségekben is élhetnek. A valódi szociális életmód igen elterjedt: ilyenek a dongók, a fullánk nélküli méhek és a háziméhek közösségei. Több elképzelés szerint az egyes fajok társas életmódja külön-külön fejlődött ki.
Ha a közösség egy anyából és annak lányaiból áll, úgy valódi
szociális közösségnek tekintjük. Az anya a vezető, a királynő, lányai a
dolgozók. Ha ezek a kasztok
tisztán viselkedési különbségeken alapulnak, a rendszert „alacsony
szociálisnak”, ha zárkózott felépítésűek, akkor „magasan szociálisnak”
nevezzük őket. Az alacsony szociális berendezkedésű fajok nagy
többségben vannak, de ezeket ritkán tanulmányozták; egyedeik szociális
beállítottsága alig ismert.
Egy lép. Jól láthatóak a lárvák
A fajok hatalmas többsége az édes méhek (Halicitidae)
családjába tartozik. Ezek telepei kicsik, megközelítőleg tucatnyi vagy
kevesebb dolgozóval. A királynő legfeljebb annyiban különbözik a
dolgozóktól, hogy nagyobb náluk. A legtöbb faj kolóniái egynyáriak, még a
trópusokon élők telepei is. Csupán a megtermékenyített nőstények
telelnek át. Néhány, az előbbiekhez hasonlóan alacsony szociális fajt az
orchideaméhek között is találunk.
A magasan szociális méhek telepeket hoznak létre. Minden egyes
kolóniában egy királynő és több dolgozó él. Az olyan kolóniát, aminek az
ember biztosít élőhelyet, kasnak nevezzük. A háziméh családban 40 000 egyed is élhet.
Egyedül, magányosan élő méhek
A dolgozó méh anatómiája
A legtöbb méh, mint például a keleti asztalos méh (Xylocopa virginica), vagy a Megachile rotundata, illetve a gyümölcskerti kőműves méh (Osmia lignaria)
magányos abban az értelemben, hogy minden nőstény termékeny, és maga
építi fészkét. Ezen fajok tagjai között nincsenek dolgozók. A magányos
fajok tagjai nem termelnek se mézet, se méhviaszt.
Az egyedül élő méhek is fontos beporzók. Néhány faj testén
különleges, a pollenek szállítására szolgáló struktúrák fejlődtek ki.
Legtöbbjük egy-egy növény pollenjére szakosodott. Ezek a méhek sem
gyűjtenek nektárt, csak pollent, ami mellett egyes fajok növényi
olajokat elfogyasztanak, a hím orchideaméhek pedig növényi aromákat is
begyűjtenek. Ennek megfelelően egyes növények is specializálódtak a
beporzókra, így a beporzó méhek kipusztulása a növényt is veszélyezteti.
A magányos méhek többsége gallyak közé, fákba, illetve a földben
ásott járatokba építi fészkét. A nőstény sejtcellákat készít, elhelyezi
bennük tojásait, majd lezárja a sejteket. Ha fára rakja a fészket,
általában az utolsó (a bejárathoz legközelebb eső), tojásokból fejlődnek
ki a hímek. A nőstény nem törődik a lárvákkal, sőt, a tojásrakás után
többnyire el is pusztul. Először a hímek kelnek ki, majd
megtermékenyítik a nőstényeket.
Egyénileg készítenek fészket, de néhány fajukat a társaságot kedvelők
közé sorolhatjuk. Ezek szívesen települnek fajtársaik közelébe. A
magányosan élő méhek fészkeinek nagyobb csoportját aggregációnak
is nevezik, hogy megkülönböztessék őket az igazi telepektől. Megint más
fajok közös fészket építenek, de sejtjeiket külön építik és gondozzák.
Ezt a fajta csoportosulást közösségnek is nevezik – fő előnye, hogy az
egyetlen, közösen használt bejáratot jobban meg tudják védeni.
Kleptoparazita méhek
A kleptoparazita
méhek családban is előfordulnak. Ezek nőstényei nem építenek fészket és
nem gyűjtenek pollent. Behatolnak a pollent gyűjtő fajok fészkeibe, és
tojásaikat a már megépített sejtekbe helyezik. A tojásból kikelő
lárvájuk megöli a gazdaméh lárváját (ha a nőstény ezt nem tette volna
meg), és elfogyasztja azt. Néhány esetben a méh még a királynőt is
megölheti, hogy annak a szerepébe bújva kezdje el lerakni saját
tojásait.
A méhek repülése
1934-ben August Magnan francia entomológus és segédje, André
Sainte-Lague vizsgálataik alapján kijelentették, hogy a méhek repülését
az aerodinamika akkori fejlettségi szintjén nem lehet megmagyarázni.
2005-ben a Caltech tudósai nagy sebességű digitális fényképezőgépek és egy óriási méhszárnyat utánzó robot segítségével rántották le a leplet a háziméh repülésének titkáról.[1]
A nászrepülés
A fiatal királynő kb. 8 napos korában végzi az úgynevezett
nászrepülést. A levegőben magasan kb. 10 herével párzik, ezek a királynő
feromonjára gyűlnek össze. A nász herék számára végzetes, mert nemző
szervük a párzást követően leszakad. A királynő a hímivarsejteket egy
zacskóban, az ondótartályban gyűjti. Amennyiben a királynő megfelelő
számban párzott herékkel, egy életre elegendő hímivarsejttel rendelkezik
és kb. 5 évig rakhat petéket. Ha a párzás valamilyen okból nem volt
sikeres az anya herét szülővé válik, ami annyit jelent, hogy
megtermékenyítetlen petéket rak le, amelyekből herék fejlődnek ki. Az
ilyen királynőt vagy a méhész vagy a méhek maguk egyszerűen lecserélik.
Egy jó királynő tavaszi hónapokban 1-2000 petét rak le naponta.[forrás?]
Méhek kommunikációja
Méhek irányjelzése
A méhek tájékoztatják és hasznos tanácsokkal látják el egymást a maguk nyelvén.
Ha a felderítő méh gazdag vadászterületre bukkan, megtölti tartályát,
megrakja kosaracskáit, és visszatér a kasba. A méhek nagy tömegben
tolonganak körülötte.
Ha ringó táncmozdulatokat tesz, előbb balra, majd jobbra fordulva,
azt jelenti, hogy: "Nagy bőség mindenütt a környéken, gyűjtsetek"! A
méhek csápjukkal megérintik a táncos felderítőt, hogy szagot fogjanak és
megtudják, milyen virágfajta után kell kutatni.
Ha viszont a zsákmány meglehetősen messze van a kastól, és talán csak
egyetlenegy virágzó fából vagy kisebb virágcsoportból áll, a méhek
könnyen eltévednek, ha nem kapnak pontos útmutatást. Ilyen esetben a
felderítő méh nem körbe-körbe kering, hanem egyenes vonalban mászik, és
potrohát himbálja. Az alig néhány centiméter hosszú egyenes vonal végén
balra fordul, és ívben visszatér a kiinduló ponthoz. Utána újra elindul
ugyanazon az egyenes úton, jobbra kanyarodik és újra visszamegy. Ezt
többször megismétli, és egész idő alatt himbálja a potrohát. Az egyenes
vonal pontosan a felkutatott virágok irányába mutat.
A balra és jobbra ívelés sebessége azt tudatja, hogy milyen messze
vannak a virágok. Minél messzebb vannak, annál lassabban ível vissza a
felderítő méh a kiinduló ponthoz.
Potrohának himbálásával a méz vagy virágpor mennyiségét közli a
felderítő. Az erőteljes himbálás gazdag lelőhelyet jelent - minden méh
repüljön oda és gyűjtsön! Ha lassan, lomhán himbálja potrohát, azt
közli, hogy szegényes lelőhelyet talált, vagyis csak néhány méh szálljon
oda, a többi pedig várja meg a következő felderítőt, amely más irányból
érkezik.
Kommentáld!