Fotó: Profimedia
A műanyag könnyű, sokrétűen felhasználható, olcsón előállítható, strapabíró. Karsai Béla, a Magyar Műanyagipari Szövetség (MMSZ) elnöke az ng.hu cikkében fölhívta a figyelmet arra, hogy a „műanyag legfontosabb előnye az újrahasznosíthatóság, vagyis mindent meg kell tenni azért, hogy a műanyagból készült termékeket életciklusuk után összegyűjtsük, és újra bekerüljenek a gyártási folyamatba.” Ám, ha ez nem történik meg, akkor…
A mikroműanyagok a környezeti előfordulásuknál jóval koncentráltabb formában juttatják a szennyezőanyagokat az élőlények szervezetébe. Már nem csak az óceánokban, hanem az édesvizekben is igen nagy mennyiségben fordulnak elő, a Duna mikroműanyag-hozama például évi 1500 tonnára becsülhető. A Laboratorium.hu cikkében azzal foglalkozik, miért olyan veszélyesek a mikroműanyagok.
Ahogy nevük is mutatja, a műanyagok előállítása szintetikus úton történik, és éppen a stabil kémiai szerkezetük miatt rendkívül ellenállóak. A mikroroganizmusok nagyrészt képtelenek a környezetbe kikerülő műanyagok lebontására, hiszen nem tudják tápanyagként hasznosítani. A műanyagok a kémiai folyamatokkal szemben is igen ellenállók, oxidációjuk is nagyon lassan következik be. A Napból érkező ultraibolya (UV) sugárzás hatására ugyan elaprózódnak, viszont a mikroorganizmusok számára még mindig nem hozzáférhetők.
Az elmúlt években már az óceánokban, tengerekben, valamint nagyobb európai tavakban és folyókban vett víz- és üledékmintákból is kimutattak mikroműanyagokat. A szennyvízben koncentrálódó anyagokat a tisztítási folyamat sem távolítja el, jelen vannak az elfolyó szennyvízben is.
Miért veszélyesek?
A tápláléklánc elején elhelyezkedő szervezetek (planktonok, kagylók, halak) táplálkozási módjukból kifolyólag véletlenszerűen fogyasztják el a mikroműanyagokat, amelyek a tápcsatornájukban gyulladásos reakciókat válthatnak ki és az egyed pusztulását is okozhatják. Természetes körülmények között élő halak esetében ugyancsak a tápcsatornában fordul elő. .
Nem csak a fogyasztásukból eredő fizikai sérülések jelentenek kockázatot, de a vizekbe és az élőlények szervezetébe is egyaránt szivároghatnak káros vegyületek a műanyagokból. Tipikusan ilyenek a gyártás során használt toxikus vagy hormonháztartást zavaró anyagok (biszfenol-A, ftalátok és polibrómozott-difenil-éter égésgátlók). Az adalékokban hordozott kockázaton túl kémiai tulajdonságuknál fogva ezek az anyagok képesek arra, hogy felületükön megkössék a vizekben amúgy is jelen lévő szennyezőanyagokat (pl. policiklikus aromás szénhidrogének – PAH-ok, poliklórozott bifenilek, DDT), azok így a környezeti előfordulásuknál jóval koncentráltabb formában jutnak az élőlények szervezetébe.
A mikroműanyagok tehát egyértelműen jelen vannak az élelmiszereinkben. Az utóbbi években Németországban többször vizsgáltak különböző élelmiszereket palackozott sörökben kimutatták előfordulásukat (a szennyezés feltételezett forrása a gyártási folyamatokban alkalmazott szűrők, vagy a gyártó soron dolgozók szintetikus ruházatából származó műanyag szálak). Alapvető élelmiszerünkben, az ivóvízben is előfordulhatnak ezek az új szennyezőanyagok. 1 köbméter ivóvízben átlagosan 7 mikroműanyag darabot azonosítottak német vízművekben. Valószínűsíthető, hogy ezek a vízkezelési technológia során kerültek bele.
Hogyan lehet kimutatni, vizsgálni a mikroműanyagokat?
A legtöbbet vizsgált környezeti elem jelenleg a víz, de a szennyvizek, üledékek, vízi élőlények és élelmiszerek vizsgálata is egyre inkább a figyelem középpontjába kerül. A téma még a tudományos kutatás berkeiben is nagyon új, így kidolgozott szabványok híján többféle módszert alkalmaznak. A környezetanalízisben élen járó laboratóriumok például egy speciális mintavételi technikát dolgoztak ki; viszonylag rövid idő alatt tudnak relatíve nagy térfogatú vizet átszivattyúzni egy 15 µm-es szűrőn. Az így keletkező mintából a laboratóriumban a szerves szennyeződéseket (pl. a szűrőn fennmaradó természetes üledék) oxidálják, majd a műanyag részeket sűrűségük alapján szeparálják. Egy speciális, infravörös spektrométerrel felszerelt mikroszkóppal megállapítható a műanyagok típusa és mérete – mondja Bordós Gábor, a független laboratóriumi vizsgálatokat végző WESSLING Hungary Kft. munkatársa a Laboratorium.hu írásában.
Mi lesz a globális szennyezés sorsa?
A fentebb leírt probléma következményei most pontosan még nem ismertek. A mikroműanyag-szennyezés megismeréséhez további kutatásokra, illetve a fentebb leírt módon még több adat gyűjtésére van szükség a hatáselemzéshez. Ezen anyagok megfigyelését célszerű mihamarabb integrálni a hosszú távú monitoring programokba, így pl. az EU Víz Keretirányelvbe (2000/60/EC).
A további szennyezés megelőzése érdekében csökkenteni kell a felhasználást, és növelni az újrahasználat és újrahasznosítás arányát. Jó példa, hogy világszerte több országban korlátozzák a műanyagszennyezéshez nagymértékben hozzájáruló műanyagzacskók (hivatalos elnevezéssel: vékony falú műanyag hordtáskák) használatát (pl. Kína, India). Az Amerikai Egyesült Államokban több megyében (főként Kalifornia és Hawaii államban) totális tiltást alkalmaznak.
Forrás: laboratorium.hu
.png)
Kommentáld!