Arany János
Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaság elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatója és főtitkára.
Irodalmi pályafutása az 1845-ben született Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal kezdődött, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.
Élete
Származása
Az Arany család ősi fészke Köleséren található, innen költöztek előbb Szilágynagyfaluba [1], majd Szalontára; első földjüket és nemességüket Bocskai Istvántól kapták, címerüket I. Rákóczi György adományozta 1634-ben, de ezt elvesztették, amikor Mária Terézia 1745-ben herceg Esterházy Antalnak adományozta a hajdúvárosokat. A nemeslevél birtokában a família 1778 óta külön pereskedett jussáért, de nemességüket jogi úton sem sikerült visszaszerezniük.
Gyermekkora
A fiatal Arany
Aranyné Ercsey Julianna
Vagyontalan nemesi családban született 1817. március 2-án. Tizedik
gyermek volt, de kilenc testvére közül csak a legidősebb, Sára maradt
életben. Szülei, Arany György (* 1757 - † Nagyszalonta, 1844. január 2.) és Megyeri Sára (* 1772. november 2. - † Nagyszalonta, 1836. augusztus 20.) földművelők voltak.
Szüleinek késői és egyetlen fiúgyermeke volt; amikor született,
nővére már rég férjhez ment, gyermeke is volt. Szülei hívő reformátusok
voltak, és így János fiatal korától békés, csendes környezetben nőtt
fel, idős szüleivel. Tanulékonysága korán feltűnt: mire hatévesen
Szalontán iskolába került, már nemcsak tökéletesen olvasott, hanem már
ismert bibliai történeteket, énekeket és a könnyű irodalom termékeit is.
Már iskolai évei alatt közismert kis poétája volt Szalontának.
Arany János rekonstruált dolgozószobája a nagyszalontai Arany János Múzeumban
1842
tavaszán Szilágyi István egykori tanulótársa jött mint rektor Szalontára
és Aranyt a további irodalmi munkásságra buzdította, s különösen a
görög tragédiaszerzők fordítására unszolta; majd az angol nyelvben jártasságot szerezvén, Shakespeare-t kezdte tanulmányozni, s fordítgatni.
Arany János 1845 nyarán írta az Elveszett Alkotmány c. szatirikus eposzt, amit beküldött a Kisfaludy Társaság
vígeposz-pályázatára. A mű meg is jelent a Kisfaludy-társaság Évlapjai
VII. kötetében és vele a 25 arannyal járó pályadíjat el is nyerte, bár Vörösmarty bírálta hexametereit. A bíráló szavak további munkára késztették Aranyt.
1846-ban az Életképekben (I. 13. sz.) jelent meg tőle egy falusi beszély: Egyszerű beszélyke, Úti tárczámból és egy másik Hermina címmel (II. 9. sz.).
1846-ban
a Kisfaludy Társaság újabb pályázatot írt ki. Ezt a pályázatot Erdélyi
János készítette elő, s az ő utasítására vették fel a követelmények közé
a népies formát. A pályázat szövege: „Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamelyt, a nép ajakin élő történeti személy, például: Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen. Beküldés határnapja: nov. 26. 1846. Jutalma 15 db arany.”
A Toldi már egyöntetű győzelmet aratott, s nemcsak a pályadíjat nyerte meg (1847. február 6-án,
amikor a társaság a kitűzött 15 aranyat kivételesen húszra emelte),
hanem bírálói ámulatát is. Egyszerre ünnepelt költő lett, jeles írók
figyelme fordult feléje, és Petőfi volt az első, aki üdvözlésére sietett. Egy évre rá a Kisfaludy Társaság is tagjai közé választotta.
Ez időtől kezdve folyamatosan írogatott az Életképekbe és a Pesti Divatlapba kisebb költeményeket. 1847-ben készítette el a Toldi estéjét és mellette a Murány ostromát. 1847. június 1-10-én
Petőfi meglátogatván őt, szoros barátság szövődött köztük és sűrűn
leveleztek. Levelezésük jelentős kor- és irodalomtörténeti dokumentum.
1848-ban
a Kisfaludy-társaság tagjai sorába vette őt fel. 1848-49-ben néhány
verset és kisebb elbeszélést írt a folyóiratokba, néhány közéleti
helyzetdalt írt (Nemzetőr dal), de nem hozott létre jelentékeny
esztétikai értéket, mivel a közösségi hangnem távol állt szubjektív
líraiságától. A kormány által megindított Nép Barátja c. lap szerkesztését nem vállalta el, csak nevét kölcsönözte oda, a valódi szerkesztő Vas Gereben volt. Arany eleinte több költeményt és népszerű politikai cikket irt bele, de 1849. március 10-től
már neve se fordul elő a lapon. Mint nemzetőr részt vett a szalontai
századdal az aradi várostrom körűli szolgálatban, mintegy 8-10 hétig. A szabadságharc alatt is folyvást jegyző maradt 1849 tavaszáig. Ekkor a magyar belügyminisztériumnál fogalmazói hivatalt vállalt és lakását Debrecenbe, majd Pestre tette át. Családja Szalontán maradt, hol Petőfi családja 1849 január végétől májusig náluk lakott.
A szabadságharc után
A világosi fegyverletétel után egy ideig bujdosni kényszerült, mint magánegyén lakott Szalontán 1851 őszéig. Időközben Tisza Lajos hívta meg Gesztre,
hogy fiát, Domokost a költészetre oktassa. Szemléletének
ellentmondásaira jellemző, hogy a bukott forradalmat kétféleképpen
értékelte: elégikusan és ironikusan.
Az 1851. év második felében a nagykőrösi református gimnáziumban a magyar és latin nyelv
és irodalom tanárává választatott, hova azon év őszén egész családjával
át is költözött. A hely parlagiasságával feloldhatatlan ellentmondásba
került tehetsége. 10 évig mégis lelkiismeretes, pontos tanár volt. Az
1856. évtől fogva újra dolgozgatott folyóiratokba s albumokba, leginkább
lírai költeményeket írt. Ezen időszakból valók nagyobb művei is. Mint
nagykőrösi tanár rendszeresebben kezdte tanulmányozni a magyar nyelvet
és irodalmat. A világirodalom nagyobb eposzait is újra olvasgatta. Egy
pár értekezést írt az Uj Magyar Museumba. (1854., 1857.)
Toldi szerelme
A költő arcképe
1879-ben készült el a Toldi szerelme című elbeszélés tizenkét énekben, amelynek első kiadása két hónap alatt elfogyott. A Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is jutalmával tüntette ki. Élete végén Arany nagyobb vállalkozásai közül csak a Toldi szerelmét fejezte be.
Toldi estéje
Aranyt a bukott forradalmi korszak írójának szokás tartani. Igaz, a
forradalom alatt lapot is szerkesztett (Nép Barátja), a szabadságharc
ügye mellett végig kitartott, s mélyen átélte a bukás tragikumát,
rezignációja világlátásából is szervesen következett. Ezt tükrözik a Toldi estéje és A rab gólya is.
Betegsége és halála
Arany János utolsó portréja (1882)
Ettől fogva egész haláláig keveset dolgozott, mert egészsége megrendült: 1868-ban veszélyes máj- és bélgyulladást állapítottak meg nála, s emiatt évenként a karlsbadi fürdőt látogatta. 1870-ben
megoperálták, és több epekövét távolították el. Hallása és szeme is
gyöngülni kezdett, de neje gondoskodásának és adekvát étrendjének
köszönhetően még hivatalos állását is betölthette.
Az 1870-es évek során befejezte a Hamlet és a János király fordítását, lefordította Arisztophanész összes műveit, elkészült a Bolond Istókkal, valamint megírta az Őszikék című ciklusát, s bevégezte a Toldi-trilógia középső részét, a Toldi szerelmét.
Régi betegsége, a heveny hörgőgyulladás, 1878 áprilisában lépett fel ismét, súlyosabb alakban, míg végül a Petőfi-szobor 1882. október 15-i avatásán megfázott, s tüdőgyulladást kapott. Ettől kezdve állapota fokozatosan romlott. 1882. október 22-én déli 12 órakor hunyt el Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia palotájában, élete 66-ik, házasságának 42-ik évében.
Temetésére 24-én, délután 3 órakor került sor a Kerepesi temetőben, a református egyház szertartása szerint. Végső nyughelyére az akadémia tagjai testületileg kísérték. Ravatalánál Gyulai Pál, Szász Károly és Török Pál református püspök tartottak gyászbeszédet. Később a Margitszigetről áttelepített tölgyeket ültettek a sírja fölé.
A Kisfaludy-társaságban 1883. október 24-én Gyulai Pál, a Magyar Tudományos Akadémiában, az 1884. június 8-i ülésen pedig Szász Károly tartott fölötte emlékbeszédet.
Kommentáld!