"Hová, hová, édes férjem?"

"Megyek a csatába:

Galambócon vár a török,

Ne várjon hiába."

"Megállj, megállj; édes férjem!

Ne menj még csatába:

Befordulok egy kicsinyég

Öltöző szobámba."

"Én kegyesem, szép hitvesem,

Ellenemre jársz-é?

Sima vállad, puha kebled

Töri az a páncél;

Félve tartod a nagy kardot

Remegő kezedben:

Mit keresnél, gyönge asszony.

Véres ütközetben?"

"Azt keresem, hiv magyar nő,

Véres ütközetben,

Hogy lehessek, élve, halva,

Mindig közeledben:

Súlyos a kard, de nehezebb

Százszor is a bánat;

Jobban töri, mint a páncél.

Kebelem utánad."

Gyöngyös arany fejkötőjét

Sisakkal borítja,

Karcsu fűzött selyem vállát

Páncélba szorítja;

Kardot is köt: bársony övre

Gyémántos fogantyút,

Pici piros csizmáira

Szép ezüst sarkantyút.

Csalogatja csemegével

Muci paripáját;

Lebke szellő lebegteti

Tengerzöld ruháját;

Széles uton, poros uton

Felleget ver a ló,

Csillámlik a... villámlik a

Fényes acél patkó. -

"Fogadj Isten, húgom asszony,

Itt az ütközetben;

Nyilat ugyan, amint látom,

Hoztál szép szemedben -"

"Uram király, Zsigmond király

Nem oly divat már ma

Nyillal lőni, mint felséged

Fiatal korába'."

Galambócot a Dunáról

Ostromolni kezdik;

Folyamon is, szárazon is

Egyre törik, vesztik.

Elől, elől Rozgonyival

Kedves élet-párja,

Hiv szerelme, szép Cicelle,

Szentgyörgyi leánya.

Pogány török a Moráván

Érkezik új haddal:

"Most vitézek! hajós népek!

Közül-akarattal!"

Maga vivé Rozgonyiné

Ellenök a gályát,

Követi a sok dalia

Lobogós ruháját.

Szól az ágyu - szokatlanul

Durva ozmán fülnek;

Hajóira tűz-kanócok,

Koszorúk repülnek;

"Vizet! vizet!" a pogányság

Orditoz hiában;

Mind odaég, bár van elég

Víz a nagy Dunában. -

Maga Murad ezt a dolgot

Nem veszi tréfára,

Közeledik nagy hadával

Törökök császára;

Százezerre megyen serge,

Sok basával, béggel,

Török, tatár - spahi, jancsár,

Válogatott néppel.

Kár volt neked, Zsigmond király

Mindjárt megijedned,

Gyalázaton a pogánytól

Egér-utat venned,

Fut a farkas néha-néha,

De szikrázó foggal;

Népedet te átkeletted

Szökve, mint a tolvaj. -

Spahi, jancsár, utóhadnak

Ered az inába:

Sok rohan ott éles tőrbe,

Még több a Dunába;

Gyalogszerrel a király is

Csak nehezen futhat;

Jó Rozgonyi karja, kardja

Csinál néki utat. -

"Hej! ki hozza, kormányozza

Ide azt a gályát?

Vagy már senki meg nem menti

Magyarok királyát?"

"Én, én hozom, gyönge asszony,

Hajómat az éjben:

Ülj fel uram, Zsigmond király,

Te is, édes férjem!"

Lászlóvárott a magyarság

Vala bátorságban.

Híre futott a csatának

Széjjel az országban.

Egy árva szó sem beszéli

Zsigmond győzedelmét;

Mind a világ, széles világ

Rozgonyi Cicellét.

(1852)

Rozgonyi István,  

Rozgonyi László fia a monyorósi ágból, Péter veszprémi püspök fivére. 1405 és 1410 között relator, majd 1410 és 1413 között udvari lovag.

Zsigmond király kíséretében diplomáciai szolgálatot teljesített 1415 őszén Aragóniában és 1416-ban Londonban, Angliában, ahová Perpignanon és Párizson keresztül érkeztek. Londonból Konstanzba is a királlyal ment a konstanzi zsinatra. 

1410-től 1425-ig a bakonyi erdő ispánja (erdőispán) és egyben Essegvár királyi várnagya.[3] 1416-ban és 1425-ben a veszprémi püspökség kormányzója. 1422 és 1439 között győri ispán, 1425 és 1439 között fejéri ispán és csókakői várnagy, 1427 és 1438 között temesi ispán.

1428-ban a királlyal együtt részt vett Galambóc sikertelen ostromában. A visszavonulás után az ő és a király életét felesége, Szentgyörgyi Cecília mentette meg, amikor hajókkal sitetett segítségükre.

Az eseményről Arany János Rozgonyiné c. versével emlékezett meg.