Árpád-házi Szent László, a magyarok királya nemcsak testi erejével, szálfa termetével tűnt ki kortársai közül, de tudásával, művészi érzékével és lelki jóságával is. Isten kegyeltje volt. Nevéhez csodák fűződnek és mondák végtelen sora.

Nagy Magyarország egész területén találunk Szent László forrásokat, amit nemes királyunk fakasztott bárdjával, szomjazó katonáinak. Csaknem 30 falu vallja, hogy a lovagkirály keze, kardja, bárdja, lándzsája vagy épp lova patája nyomán fakadt forrásvíz a településük közelében ( pl. Nyitra, Püspökszentlászló, Torda, Erdőbénye, Kővágótöttös). Imádságára nyílt meg a tordai hasadék, hogy megmenekítse Szent Lászlót az üldöző kunok elől; lovának nyolcszögű patkónyomát máig őrzi a Patkóskő.

Szent László király megállítja a pestisjárványt

A magyarok táborában egyszer pestisjárvány tört ki. Szent László király segítségért imádkozott Istenhez. Azt a sugallatot kapta, hogy lőjje ki nyílvesszőjét, az majd megmutatja, melyik növényből készítsen főzetet a betegeknek. Végül, az a növény lett a gyógyír a járványra, amit nyílvesszője kilövésével mutatott meg az égi világ. Ez megállította a járványt, ezt a füvet, aminek latin neve: Gentiana cruciata - ma is Szent László füvének neveznek.

Szent László a lovag király, férfias, bátor harcos, hősies, ugyanakkor gyengéd és védelmező. Védi a nőket és irgalmas a bajbajutottakkal, betegekkel szemben. A róla feljegyzett történetek egy nemes királyról regélnek.

Szent László király megszünteti az éhínséget

Besenyők törtek az országra és sok embert rabságba ejtettek. László üldözte őket. Seregével nagy pusztaságba jutott, ahol azonban éhínség támadt. Nem volt vad, amire vadászhattak volna, se más élelem. A királyt nagyon aggasztotta seregének nélkülözése, földre borulva könyörgött az Úr irgalmáért, hogy seregét ne hagyja éhen pusztulni. Imádsága végeztével szarvasok és bivalyok egész csordája termett előtte, amelyek szelíden követték őt a táborába. Ezt látva „dicsérték Istent az ő szentjében, aki által ilyen kegyelemben részesültek”.

Azt is feljegyezték Szent Lászlóról, hogy ahol letérdelt imádkozni a fűre, nyomában csodálatos virágok nőttek. Számtalan, ma is élő csodatétel emlékeztet minket Szent László királyunk szentségére.

Székely Bertalan festménye Szent László királyt ábrázolja

Szent László király 1095. július 29-én halt meg Nyitrán. Először az általa felszentelt somogyvári Szent Egyed bencés monostorban temették el, majd Nagyváradra vitték át a testét, itt helyezték örök nyugalomra az általa alapított székesegyházban. Sírja csodatévő zarándokhely lett, mondák és legendák fonták be már életében is legendássá nőtt alakját. Vakoknak látását, süketeknek hallását, némáknak beszédét, sántáknak járását adta vissza a Jóisten Szent László király sírjánál.

Szent László királyt Árpád-házi III. Béla avatta szentté 100 év múlva. III. Celesztin pápa két bíborost küldött, hogy Szent László király nagyváradi sírjánál történt csodákat felülvizsgálják. Miután több csodás gyógyulás szemtanúi lehettek, egy égi jel végképp meggyőzte az olasz „csodaszakértőket”. 1192. június 27-én, déltájban a nagyváradi székesegyház fölött, tündöklő fényes csillag jelent meg. A csillag két órán át tündökölt vörös fénnyel Szent László király sírja felett. Szent László napját a szokástól eltérően azóta nem fénnyé válásának, égi születésnapjának évfordulóján tartjuk, hanem június 27-én, a nagyváradi csillagjelenés napján.

Kovácsné Tóth Klára: Szent László

Kimagaslott Magyarország királyainak fényes nemzetségéből.

Édesapja I. Béla, ki a megvakított Vazul egyik fia.

László már hercegként is feltűnt vitézségével,

Hatalmas testében, hatalmas lélek lakozott.

A tömegből vállal kimagaslott.

Erős volt a keze, óriás a termete, tetszetős a külseje.

Nemcsak saját népe, idegen nemzetek is fejet hajtottak előtte.

1077-ben került az ország élére.

Szükség volt egy bölcs elméjű, fennkölt lelkű, erőskezű, szigorú királyra.

Nagy gondja volt a vallásosságra, az erkölcsi élet tisztaságára.

Istent szolgálni igyekezett. Követte a Jézuson alapuló igaz hitet.

Európai nagyhatalmak sorába emelkedett.

Bőkezű volt az ínségben, nagy türelmű a tűrésben, következetes a büntetésben, derűs a kegyességben.

Az igazság gondozója, a gyötrődők vigasza, a gyöngék erősítője.

A nyomorultak, nincstelenek segítője.

A német fejedelmek is uralkodójuknak hívták, de ő nem fogadta el a meghívást.

Szíve, lelke a magyaroké.

Lelke mélyén mindig a jóra gondolt, arra vágyott.

Megőrizte a királyi méltóságot. Hűséges és odaadó volt.

Jóakaratú az emberekkel, bőkezű a néppel.

Jóságos az indulatában, megfontolt a tanácsaiban.

Igazmondó a beszédben, állhatatos az ígéretben,

Derűs a korholásban, igazságos az ítéletben.

Alattvalói inkább szerették, mint félték.

Kegyes királynak nevezték.

Sokat imádkozott népéért.

Alázatosság jellemezte életét.

Az egyházat és a kolostorokat adományokkal gazdagította.

Csodatevőnek tartották, ezért születtek róla regék, mondák.

Alakját csodás fénnyel övezik a legendák.

Jeruzsálembe ment zarándokútra,

Mert a helyet, ahol Jézus urunkat halálra kínozták, látni akarta.

Neki is, mint minden földi halandónak eljött földi halála.

Leszállt hozzá a halál angyala, Jézushoz vitte a mennyországba.

1095-ben gyász borult az országra.

Siratta az egyetemes magyarság, gazdag és szegény egyaránt.

Az országban három éves gyász következett.

A sírjához mentek, özönlöttek az emberek.

Egészségesek, betegek, sánták, siketek és némák,

Kik régóta nyögték különféle szenvedések kínját.

Sírjához járultak, segítségért könyörögtek, fohászkodtak és meggyógyultak.

1192-ben III. Béla parancsára romlatlan testét ezüst koporsóba tették.

A testet ékes síremlékbe helyezték.

Szentté avatták,

Emléke csillagként ragyogja be országát.