Piusz bá őszikéje

A székely viccek kikarikírozzák a népcsoportra jellemző állítólagos tulajdonságokat. Hogy szófukar lehet-e egy etnikum? Egyáltalán szófukarok-e a székelyek? Nem hinném!

Hogy mégis van némi igazság mindebben, azt lekerekítve úgy tudnám megfogalmazni, hogy –vannak bizonyos élethelyzetek, amelyekben, az elvárt beszéd helyett, a székelyeknél a hallgatás kívánatosabb.

Mint a megfontolás, ami viszont szükségeltetik, ama másik kiemelt tulajdonsághoz, amelyet góbéságnak” is szoktak nevezni.

Hűvös őszi, alkonyba hajló délutánon megkondul a falu harangja. Az öreg Piusz levelet seper a porta előtt. Az ősz apró cseppekben adagolja méregként önmagát a világnak. 

Mert a falu világnak tágul az egyszerű nép képzetében. S, a nyár multával, megfakul ez apró mérgekkel a kicsiny világ.

Méreg a már gyenge szeművé lett embernek a korai alkony. Hogy az alacsony kémények sorra füstöt okádnak az égbolt szabdalt köpenyére. Hogy sajog az „odvas” csont, recsegnek az izületek, mint olykor a fák a feltámadó szélben. 

Méreg, hogy számolgatni kell kitart-e a tüzelő, elég lesz-e a kukorica. Hogy meddig lesz elég a kamrában az a darab szalonna? Lesz-e pálinka még a disznóölésre?

Efféle gondolatok késztették Piusz bát a folytonos éberségre és az efféle éberség miatt, tudtak mindig valamire jutni” az asszonnyal.

„Jól alkotta meg a Jóisten a világot, hogy adott mérget’ is az embernek! Hová lennénk, ha semmire se volna gondunk?”

Gondolta néha magában, nem is sejtve, miféle tudomány is az a filozófia. Pedig gyakorta volt, akaratlan művelője annak! 

Míg Arany János tollából kifolyt bölcsességek a Margit-szigeti fák alatt egy, a padon haldokoló poéta, elfér a könyvespolcon. Hogy tintás ujjú, nyalka imposztorok keressék benne saját arcukat. 

Addig Piusz bá egyszerű Őszikéi, a mindennapokra adtak egyszerű válaszokat. Néha tőmondatokban kimérve. Érthette a legapróbb is...

S, ennek okául, e tőmondatokat a filozófia nagybecsű tudományával hozom rokonságba.

Mert a mérgek bölcs adagolása, Istennek művészet, patikusnak tudomány, 

-Piusz bának „tézis”. Helye van ezen „tézisekben”az asszonybeszéd éberségre pofozó aggodalmának, és helye van a hallgatásnak. 

A foltos öreg kezek sepertek a portán, hogy a gondolatok is megfrissültek attól. 

Elégedetten tekintett munkájára, a tiszta járdára. A szomszéd kerítés mögül egy fekete kucsma tűnt fel. Majd követve azt, gazdája, Medárd szomszéd biccentett köszönés gyanánt,

„- Hallod-e, be helyába’ való munkát ad az ősz!”- mondja és nyomatékul az avar felé is biccent.

„- Úgy biz a!” 

Piusz bá sokszor haragudott Medárdra a „semmi beszédek” miatt. Mit is tudhatna Medárd a valóságról? „helyába’ való munka” a vele való beszéd is! 

De Medárd nem elégedett meg rövid válasszal. Hát megtoldotta mondandóját:

„- Ki tudja holnap mű es’ nem-e’, a temetőbe leszünk?”

„- Ott es’ eltelik az üdő’, csak egészség legyen!”

Vágta ki magát Piusz bá, hagyva ott a pillogó szomszédot. S, vette a ház felé az irányt a vállán vesszőseprűjével. Boldizsár sem látszott sértettnek. Inkább úgy tett, mint aki lerótta protokolláris kötelezettségét, mellyel szomszédjának tartozott. Nem sejtve, hogy az, ironikus fullánkot szúrt belé. Továbbá egyikőjük sem sejtette, hogy rövid párbeszédüket székely viccként meséli majd az utókor!

Pedig voltak ott filozofikus gondolatok...nem is egy!