NÁNDORFEHÉRVÁR ELESTE

 1521. AUGUSZTUS 29-ÉN

1520. szeptember 22-n meghalt Szelim szultán, és utóda fia, I. Szulejmán lett. Az új oszmán uralkodó követet küldött a magyar udvarba Behram csausz személyében. Az ajánlatot nem fogadták el, a követet fogságra vetették. Ennek következtében Szulejmán 1521 májusában Magyarország ellen támadt. Bevették Szabácsot és Zimonyt, és július elején körülzárták Nándorfehérvárat. A felmentő sereg nagyon nehezen gyűlt össze, II. Lajos 200 lovassal kelt útnak, de a főpapok és bárók nem követték. A király még csak Tolnánál járt, amikor a vár 66 napi ellenállás után elesett. A szultán és a király ekkor hazavonult.

Az ország kulcsfontosságú erődje az oszmánok kezére került. A magyar végvárak elhelyezkedése következtében szabaddá vált az út egészen Budáig, Szulejmán nem is várakozott sokáig...

MOHÁCSI CSATA

1526. AIGUSZTUS 29-ÉN

A mohácsi csata vagy mohácsi vész (törökül Mohaç savaşı vagy Mohaç meydan savaşı) 1526. augusztus 29-én zajlott le a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom hadai között, magyar vereséggel. A Mohács határában megvívott csatát a későbbi történetírásunk úgy emlegette, mint „nemzeti nagylétünk nagy temetőjét”. Valószínűleg a mohácsi csata a magyar hadtörténelem legtöbbet emlegetett ütközete.

A csata lefolyása 

Augusztus 29-én tehát a Mohácstól 7 km-re délre elterülő síkon szembetalálkozott a két sereg. A terület mindenképpen nagyobb figyelmet érdemel, mert terepadottságai befolyásolták a csatát és annak kimenetelét is. A csatahelyet a magyar fél választotta ki, hiszen egy része már hetek óta ott várakozott a szultáni seregre. A mezőt kelet felől a Duna mocsaras ártere határolta, szélén az Eszék felé vezető úttal. Közepén a Borza patak folydogált. Délnyugat felé, a patakkal csaknem párhuzamosan mintegy 20–30 m-rel magasabban fekvő terasz húzódott, amely messzire elnyúlt észak felé, délkeleti végét pedig egy erdő zárta le. A források utalásai alapján elképzelhető, hogy ennek partoldala meglehetősen meredek volt, s akadályozhatta az oszmán sereg felvonulását. A patak és a terasz közti síkon mélyebb teknők sorakoztak, olykor áttekinthetetlenné téve a terepet.

A magyar táborban néhányan azt javasolták, hogy ne ütközzenek meg, hátráljanak, és főleg várják be Szapolyai János erdélyi vajda 20-25000 fős seregét, aki már jelezte érkezését. Hasonlóképp megindult és Zágráb nál járt Frangepán Kristóf a horvát-szlavón bánság haderejével. A Csehországból érkező segélycsapatok is a Dunántúlon voltak már. A magyar sereg többi vezetője azonban köztük Tomori is, akit nemrég neveztek ki fővezérnek Szapolyai Györggyel együtt - a csata mellett döntött. Ennek okairól szintén vita folyik, de az az érvelés, hogy a már közelben levő, nagyszámú és gyors lovassággal rendelkező oszmán sereg elől ekkor már nem lehetett volna biztonságosan visszavonulni, igencsak megfontolandó. Nem biztos továbbá, hogy az említett segélyhadak az előtt megérkeznek, mielőtt a magyar sereg mégis csatára kényszerült volna valahol Buda előtt. Azt sem lehet kizárni, hogy a fővárostól minél távolabb akartak megütközni. Mindenesetre a magyar hadvezetés is úgy döntött, hogy augusztus 29-én vívják meg a csatát.

Ennek megfelelően a sereg már hajnalban felfejlődött. Harcrendjük két vonalból állt, amely a Borza pataktól délnyugatra, a terasszal szemben, ettől kb. 2-2,5 km-re helyezkedett el. Az első vonal körülbelül 6000 lovasból álló jobbszárnyának Batthyány Ferenc horvát-szlavón bán, a 3000 lovast magában foglaló balszárnynak pedig Perényi Péter temesi főispán volt a parancsnoka. Középen a mintegy 12 000 főnyi zsoldos gyalogság helyezkedett el. Tomori, a fővezér, attól félvén, hogy szárnyait a nagyobb létszámú ellenség átkarolja, a lehető legjobban széthúzta az arcvonalat. A második, az elsőnél kisebb létszámú és ezért rövidebb harcrendet jórészt a főúri bandériumok alkották. Ez elsősorban a király védelmét látta el, illetve a tartalék szerepét játszotta. A király tulajdonképpeni testőrségét 1000 nehézlovas adta, mellettük kétoldalt gyalogosok és könnyűlovasok sorakoztak fel. A tüzérség elhelyezkedése meglehetősen bizonytalan.

BUDA TÖRÖK KÉZRE KERÜLÉSE

1541. AUGUSZTUS 29.-ÉN

Buda várának török kézre kerülése. A kép Szejjid Lokman 16. századi krónikájából való.

A Magyar Királyság fővárosának, Budának a oszmán-török által végrehajtott bevételére 1541. augusztus 29-én került sor. A várat majdnem három hónapig ostromolta egy osztrák sereg, amikor július végén megérkezett a szultáni sereg a vár alá és elűzte onnan a németeket. Ezután a török sereg elit egységei, a janicsárok bevonultak a várba, mialatt a katonaság nagy része és a magyar főurak és Izabella királyné a fiával együtt Szulejmán sátrában volt.

Buda ostroma

Bővebben: Buda ostroma (1541)

A király halála után Ferdinánd Isztambulban érvényesíteni akarta magyar trónigényét, de Fráter György, a király tanácsosa rögvest királlyá tette a csecsemő trónörököst a rákosi országgyűlésen. Ferdinánd nem nyugodott bele, s Erdélybe küldött biztosai kötelezni akarták a rendeket, hogy tegyenek hűséget a Habsburgoknak. Közben Szulejmán is jelezte, hogy kész fegyveresen Magyarországra jönni, hogy megvédje János Zsigmond trónját. Ferdinánd Wilhelm von Roggendorf vezetésével 1541 tavaszán egy 20 ezer fős sereget küldött Buda elfoglalására. A várban volt Izabella királyné és a kisfia. Az asszony megrémült, de Fráter György és Török Bálint kitartott, mert tudták, hogy közel a török sereg. Július 10-én a kb. félszázezer fős szultáni sereg előhada megérkezett a vár alá. Ekkor a várvédők is kitörtek és elűzték von Roggendorfot, s katonái egy részét beszorították a Dunába.

Csellel a várba

Augusztus 29-én a szultán sátrába kérette Izabella királynét, a magyar főurakat, Török Bálintot és Fráter Györgyöt a csecsemő királlyal együtt. Közben az őrség java része is kivonult a várból. A sátorban tudatta Izabellával, hogy védnökségébe veszi Budát. Neki és fiának meghagyja a Tiszántúl és Erdély országrészeket, amelyet évi 10 ezer arany fejében kormányozhat. Mialatt a szultán a magyar főurakkal tárgyalt, addig egy nagy csapat janicsár vonult fel a várba. A Szombat-kapun jutottak be, az őrség nem tett semmit, mivel azt mondták, hogy csak meg kívánják szemlélni a várat. A janicsárok összeszedték a fegyvereket, majd eljutottak több kulcsfontosságú pontra. Megszállták a bástyákat és a kijáratokat. Ekkor a katonák is észbe kaptak, de a janicsárok eddigre már kezükben tartották a fontosabb helyeket. Az őrség egy részét megölték, a többit ártalmatlanították. A főbb várfokokra rögvest kitűzték a lófarkas zászlót és Nagyboldogasszony-templom tornyára is.

A vár előtt álló magyar csapatok, Fráter György és a többi főúr is döbbenten szemlélték, hogy Buda török kézre került, napra pontosan tizenöt évvel a mohácsi csata után. Török Bálintot többet senki nem látta Magyarországon, útja a szultán sátrából a Héttoronyba vezetett.