Afrikát elbűvölő tájain kívül káprázatos vadvilága teszi vonzóvá számomra. Rengeteg csodálatos madarat láttam itt, az viszont biztos, hogy a legkevésbé egy pingvincsapatra számítottam kirándulásom során. A recsegő hangja miatt jackass pingvinként is ismert veszélyeztetett faj az egyetlen a 17 között, amelyik ezen a kontinensen él. A kistermetű úszómadárnak 27 kolóniája él Namíbiában és Dél-Afrikában. Többnyire a partközeli kis szigeteket kedveli, ahol biztonságos költőhelyet talál. A szárazföldön csupán három helyen láthatjuk őket. Ezek közül a Simon's Townban lévő Boulders kolónia a legjelentősebb: több mint 2500 madár él itt, így én is itt látogattam meg őket. A terület ma a Fokföldi Nemzeti Park védnöksége alá tartozik, de valójában az összes fészkelő hely szigorúan védett terület, ugyanis a pápaszemesek egyedszáma az elmúlt évszazadban drasztikusan csökkent. A Simon's Townban lévő információs központ statisztikája szerint még 1930-ban is több mint egymillió jackass pingvin élt a Földön, napjainkban viszont számuk 180 ezer alá esett. A pingvintojás mindig is különleges csemegének számított, már az első holland telepesek is szívesen fogyasztották a 17. században. A legnagyobb veszélyt azonban az ember által okozott környezeti rombolás okozza, különösen a tartályhajókból a tengerbe ömlő olajszennyeződés lehet számukra halálos.
Simon's Town egy parányi kis település a False-öböl partján, ami hemzsegett a turistáktól ottjártamkor: mint mindenki más, én is erre a szárazföldön esetlenül mozgó madárra voltam kíváncsi. Kisebbek voltak, mint amire számítottam: legfeljebb csak fél méter magasra nőnek meg, és alig nyomnak többet két-három kilogrammnál. Érdekes volt megfigyelni, hogy a homokban meglehetősen viccesen totyogó pingvinek milyen könnyedén mozognak a vízben. Ezek a kiváló úszók akár a 24 km/h sebességet is elérhetik. A legtöbb déli sarkköri madárral ellentétben inkább a szárnyukat használják a vízben, úszóhártyás lábukkal csak a víz felszínén eveznek. Ránézésre a hímet és a tojót szinte lehetetlen volt megkülönböztetni, csak egy kis méretbeli különbség volt köztük. Fehér hasukat apró fekete pöttyök tarkították, ettől olyan hatást keltettek, mintha plüss állatok lennének. Hátukon és oldalukon fekete csík húzódik egészen a fejük búbjáig, szemük körül pedig jellegzetes rózsaszín folt látható, emiatt is nevezik őket pápaszemesnek. Mivel Afrika partjainál nincs olyan hideg, mint a sarkkörön, vékonyabb kültakaró is elegendő számukra. Vízlepergető tollaik így kisebbek, mint amik távoli rokonaikat melegítik. Ráadásul a köztük megrekedő levegő is megfelelő szigetelést biztosít számukra. A vedlési időszakban, amire évente egyszer, novemberben kerül sor, különösen sérülékennyé válnak. A három hétig tartó tollhullatás alatt a szárazföldhöz vannak kötve, és súlyuk csaknem felét elveszítik. Előtte azonban jelentős zsírt halmoznak fel szervezetükben, hogy átvészeljék a koplalást.
Simon's Town információs központjának bejáratától keskeny fadeszkákkal kialakított ösvényen jutottam le a tengerpartra, viszont a korlát továbbra is elválasztott a pingvinektől. A madarakat látszólag egyáltalán nem feszélyezte a sok kíváncsi szempár tekintete. Boulders a mai napig az egyetlen hely a világon, ahol akár együtt is lehetne úszni a pingvinekkel, mivel a kolónia időről időre egy újabb strandot vesz a birtokába. A pápaszemesek igazából egyáltalán nem félnek az emberektől, sőt, a helyiek elmondása szerint korábban azért is emeltek kerítéseket, mert a madarak bejöttek az itt lakók kertjébe is, és letarolták az aljnövényzetet. Nem árt azonban óvatosan közelíteni feléjük, mert csípésük elég fájdalmas tud lenni, bár én ezt szerencsére nem tapasztaltam.
Az első pár 1983-ban jelent meg ezen a partszakaszon, és két évvel később költötték ki első tojásaikat. Tizenöt évvel később már több mint 2000 madár fészkelt itt, és a Boulders kolónia gyors növekedésnek indult. Ennek oka részben a szaporodás, részben a „bevándorlás” volt. A feltételezések szerint azért települtek át a False-öbölbe, mert itt könnyebben tudtak táplálékot szerezni, miután az ipari méretűvé duzzadt kereskedelmi halászatot korlátozni kezdték. Elsősorban olyan kistermetű, nyílt tengeri halakra vadásznak, amiket könnyen elkapnak az óceán felső vízrétegeiben: szardíniát, szardellát, heringet és különböző makrélaféléket fogyasztanak. Az afrikai pingvin azonban kiváló búvár is, és akár 35 méteres mélységig is lemerül olyan halakért, amiket más tengeri madarak már nem képesek elkapni. Mindemellett kitartó vadászok is: akár 70 kilométert is úsznak a zsákmány után, de néha még a 200 kilométeres távtól sem riadnak vissza. Ilyen jelentős távolságot főleg akkor tesznek meg, amikor fiókáikat etetik. A pingvinek átlagosan napi 300 gramm halat esznek meg, de ez a mennyiség a vedlési időszakban és a fiatalabb generáció táplálása idején akár egy kilogramm fölé is emelkedhet, ami elképesztő mennyiség saját testsúlyukhoz viszonyítva.
A pápaszemes pingvin nagyjából négy éves kora körül kezd el szaporodni, és a párok az esetek többségében együtt is maradnak. Csak akkor keresnek más társat maguknak, ha valamilyen oknál fogva nem sikerül a nász. Egész évben szaporodóképesek, a Boulders kolónia azonban csak március és május között gondoskodik az utódnemzésről: ekkor egy, esetleg két tojást raknak a homokba vagy a parti növényzet alá ásott üregbe. Az Antarktiszon élő rokonaikkal ellentétben azért választják ezt a fészkelő helyet, hogy megvédjék tojásaikat és fiókáikat a Nap melegétől, és előszeretettel térnek vissza ugyanahhoz az üreghez. A pár megosztja a szülői teendőket: felváltva költenek, a mintegy 40 napig. Amíg az egyikük két-három napon át a tojásokon kotlik vagy a fiókákra vigyáz víz és élelem nélkül, addig a másik a tengerben vadászik. Az utódokat felöklendezett, félig megemésztett hallal etetik két hónapos korukig. A fiókákat könnyedén meg tudtam különböztetni szüleiktől: sötétbarna, a kifejlett állatokénál nagyobb, bundaszerű pehelytollakat viselnek. A felnőttkor küszöbén pedig igen vicces látványt nyújtottak: már a tipikus fekete-fehér pingvinruhát viselik ugyan, de itt-ott még látható rajtuk a serdülőkori barna tollcsomó. A fiatal madarak viszonylag korán, két hónap után elhagyják a családi fészket, hogy életükben először vízre szálljanak. A tengerbe merészkedni életük legveszélyesebb mutatványa: a pingvinek csupán fele tér vissza arra a helyre, ahol kibújt a tojásból. Miután először mártóztak meg az óceán vizében, a fiatal madarak több hónapon át ott is maradnak, és óriási távolságokat tesznek meg. Gyakran csak az első vedlési időszak alkalmával szállnak újra partra, a fészekrakó helyre pedig három-négy éves koruk előtt nem is térnek vissza. Ekkor válnak ivaréretté, és azon a helyen párosodnak életükben először, ahol annak idején meglátták a napvilágot. Átlagosan 10 évet élnek, de néha még a 20 éves életkort is elérhetik.
.png)
Kommentáld!