A Giewonthoz ősidők óta hozzá tartozik az alvó lovag legendája, mivel a hegygerinc sziluettje meglehetősen hasonlít egy alvó emberre. Honnan ered ez a legenda? Mindez az alvó lovagokhoz kötődő legendáknak köszönhető, melynek eredetéről és történetéről lesz szó az alábbiakban.
Az alvó hősök, akik majd felébrednek, ha eljön az ideje, és megvédik a népet és az országot, régóta foglalkoztatják az emberiséget. Ismert volt már az ókori görögöknél, a rómaiaknál, a zsidóknál (Illés próféta nem halt meg, csak alszik), valamint az első keresztényeknél. Még erősebben a köztudatba került a középkorban, különösen kedveztek ennek a mindenfelé terjedő különféle legendák. A legenda szerint például Odenburgban alszik Nagy Károly frank uralkodó, de talán Roland lovagoz fűződik a leghíresebb lovag legenda. Más népekhez hasonlóan a lengyelek sem hagyhatták figyelmen kívül ezeket a legendákat. A lengyel nép hősei az olyan jelentős uralkodók voltak, mint I. Vitéz Boleszláv (Bolesław Chrobry), II. Merész Boleszláv (Bolesław Śmiały), I. Łokietek Ulászló (Władysław Łokietek), az Anjou-házból származó Hedvig királynő (Jadwiga Andegaweńska), vagy Stefan Czarniecki hetman. Valamennyi történetben közös, hogy a nép hőse felébred álmából, ha a hazának szüksége lesz rá, és életre kelve megvédi népét.
A Tátrában az alvó lovag legendája három helyszínhez kapcsolódik: az Ornak gerincéhez, a Kościelisko-völgyben lévő Vizes-barlanghoz (Jaskinią pod Pisaną Skałą), valamint leginkább a Giewonthoz, amelynek északi falán számos barlang található, sőt, ezek egyike Alvó-lovagok barlangja (Jaskini Śpiących Rycerzy) néven ismert.
A legendák egyik verziója a Giewont és a krakkói királyi vár, a Wawel kapcsolatáról szól. Az Alvó-lovagok barlangjának legendája szerint a lengyel királyok évente egy alkalommal (a különböző források szerint karácsonykor, húsvétkor vagy Szent Iván éjjelén) találkoznak, és tanácskozást tartanak a nemzet és az ország sorsáról. Amikor aztán a hatalmas Zsigmond harang hangja eléri a Giewont falait, a barlangokban alvó sereg lóhalálában vágtat a Wawelba, ahol csak ennyit kérdeznek: „Itt az idő?”. Amikor az ülésen elnöklő Vitéz Boleszláv azt válaszolja, hogy még nem, a lovagok visszatérnek a Giewont alá, és ismét álomra hajtják a fejüket.
Egy másik legenda a Jaśko nevű pásztorfiúról szól, aki a hegyek lábánál élt, és nagyon szerette a hegyeket. Egyszer aztán a pásztorfiú megtudta a gazdájához látogató öreg góraltól, hogy a Giewont alatti barlangok hatalmas kincseket rejtenek. A hír hallatán nagyon izgatott lett, és úgy döntött, hogy elmegy, és megkeresi a kincset. Amikor a fáradt vándor egy sziklára ülve megpihent, egyszer csak lovak nyerítését hallotta. Abban a magasságban, ahol ekkor tartózkodott, ez meglehetősen szokatlan jelenség volt. Egy idő után aztán kiderült, hogy a hangok a föld alól jönnek. Jaśko ekkor meglátott egy kis rést a sziklák között. A kíváncsi pásztorfiú átpréselte magát a nyíláson, és egy nagy barlangban találta magát, melynek közepén égett a tűz. A barlang falainak tövében szép lovak álltak, közöttük pedig egy lovag aludt fényes páncélban. Jaśko menekülni akart, de menekülés közben belerúgott egy kőbe, melynek hangjára a lovag felébredt, és ezt kérdezte: „Itt az idő?”. „Nem uram, még nem” – válaszolta Jaśko. „Jó, az nagyon jó” – válaszolta a lovag, és a szomszédos barlang irányába mutatott. „Látod fiam, itt alszunk mi, őfelsége lovagjai. Amikor eljön az ideje, felébredünk, és megvédjük a lengyel földet és a lengyel hegyeket. De most még nem ébredtek fel a testvéreim. Amikor kell, fel fognak ébredni”. Hazatérve Jaśko beszélt a barlangról és a kalandjáról a gazdájának és vendégének, akik szintén szerették volna látni a lovagokat. A Giewont falában azonban a fiú ekkor már sehol sem találta a barlang nyílását, és a lovak nyerítését sem hallotta. „Még nem jött el az idő” – mondta a góraloknak, akik hittek neki. A vendég ekkor ezekkel a szavakkal fordult a fiúhoz: „Nem hiszem, hogy sikerül megtalálnod a kincset, amiről meséltem neked. Tudod mi ez a kincs?” Jaśko megrázta a fejét. „Ez a szabadság, fiú” – mosolygott az öreg góral. „Ez a legnagyobb kincs. Nem csak itt, a hegyek között, hanem az egész világon. Ez az, amit a Tátra alatt alvó lovagok őriznek”.
A Giewont alvó lovagjának legendája régóta él nem csak a Havasalján élő népek, de a Tátrába látogató turisták fejében is. A legenda elsősorban a masszívum alakjára vezethető vissza, amely különösen északról valóban egy alvó lovaghoz hasonlítható. E szerint az elképzelés szerint a lovag fejét a Nagy-Giewont (Wielki Giewont) csúcsa, törzsét pedig a Hosszú-Giewont (Długi Giewont) gerince alkotja.
Kommentáld!