A halál a kezdetektől fogva a hegyekben járók útitársa. A Tátra rendkívül szép, és rendkívül veszélyes. A Tátrában a turistaság kezdeteitől előfordultak balesetek, és előfordulnak sajnos napjainkban is. Az alábbiakban a Lengyel-Tátrában feljegyzett első halálos kimenetelű balesetekre emlékezünk. Nem katalogizálni, vagy tételesen felsorolni, hanem okulásként és figyelmeztetésként felidézni szeretnénk a Lengyel-Tátrában előfordult első feljegyzett haláleseteket. A Tátrában bekövetkezett első halálos balesetről meglehetősen kevés pontos információval rendelkezünk, az esetet az utókor kellően misztifikálta. Olvashattunk olyan, félig legendás esetekről is, amelyek bár nem száz százalékig bizonyított, hogy megtörténtek, nagy szerepet játszottak a régi Tátra-turisták gondolkodásmódjának kialakulásában. Ez azért van így, mert a Lengyel-Tátra első áldozatai főleg góralok voltak, akik a velük előfordult tragikus történeteket saját népüknek a mesék világából vett fordulatokkal, meseszerűen adták elő.
Lavina az Ornakon
1856. február végén az Ornak gerince állítólag tragikus események színhelye volt. A kemény tél kellős közepén öt bányász dolgozott a hegyen, akik munka után a Kościelisko-völgyben vezető úton indultak haza. Egyszer csak lavina söpört le az Ornak lejtőin, amely kidöntötte az útjába kerülő fákat, és mind az öt góralt élve eltemette. Társaik csak néhány nappal később indultak keresésükre, miután a rossz körülmények folytán beszüntették a munkát, és csak találgatni tudtak társaik sorsa felől. Kettőjük holtteste hamarosan előkerült, hármukat viszont csak tavasszal találták meg. Egyik közülük egy lucfenyő törzse mellől került elő, a bányász azt átkarolva próbált menekülni.
Ez a történet gyakran megjelenik lengyel írók műveiben, ne feledjük azonban, hogy a bizonyítékokon alapuló tények összekeverednek az írói fantázia szüleményeivel. A következő történet viszont kevésbé valószínű, hogy igaz, de rendkívül szép.
Zuhanás a Vörös-hegyekben
Egyszer régen egy fiatal juhász beleszeretett egy gyönyörű leányba, aki szépsége ellenére nem lehetett boldog, mert egy folyton visszatérő betegség megfosztotta őt minden erejétől. A fiatal góral juhász egyszer csak megtudta, hogy a Vörös-hegyek lejtőin olyan gyógynövény rejlik, amely segíthet a szerelmének. Gondolkodás nélkül elindult a hegyekbe, ahol azt látta, hogy a keresett növény egyenesen a sziklából hajtott ki. A juhász határozott mozdulattal megpróbálta a virágot a helyéről kitépni, ekkor azonban egy hirtelen mozdulattól elveszítette az egyensúlyát, és a szakadékba zuhant. Holttestét csak másnap találták meg.
A TOPR első mentőakciója
1909. február 8-án Mieczysław Karłowicz zeneszerző, a tátrai fotósok előfutára, az első tátrai síelők egyike magányos sítúrára indult, néhány fotót szeretett volna készíteni a téli hegyekről. A Kis-Kápolna-csúcs lejtői alatt, kissé lejjebb a napjainkban a Murowaniec menedékháztól a Gąsienica-Fekete-tóhoz vezető úttól azonban lavina sodorta el és temette maga alá.A hír, hogy Karłowicz nem tért vissza a sítúráról, a sajtóm keresztül hamarosan az egész országban elterjedt. A fiatal zeneszerző barátja, Mariusz Zaruski azonnal mentőakciót szervezett, később így számolt be eseményekről: „Csikorogtak a hólapátok, a hóréteg szemmel láthatóan egyre csökkent, majd hamarosan megláttuk a szöges cipőket, majd a síléceket, végül a holttestet, ahogy arccal a föld felé fordulva, kezét előre nyújtva feküdt. Arca előtt néhány cm-es légbuborékot találtunk, a teste ekkor már merev volt”. A mentőexpedíció a holttesttel szomorúan tért vissza Zakopanéba, a baleset helyszínén később egy hatalmas sziklát állítottak fel, melyet a turisták gyakran látogattak. Az emlékkő alján a „Non omnis moriar” felirat alatt egy horogkeresztre hasonlító kereszt látható. Karłowicznak természetesen semmi köze nem volt a politikához, a szvasztika nevű kereszt ősi jelképnek számít a Havasalján, akkoriban a góralok körében népszerű díszítő szimbólumnak számított.
Kommentáld!