Minden, ezen a héten a
Tátrába induló turistára érvényes figyelmeztetést adtak ki: a hegyekben
kánikulai meleg várható, amely életünket és egészségünket is veszélyeztetheti. A
hőmérséklet a Tátrában holnaptól egyenletesen emelkedik. A legmelegebb pénteken
és szombaton várható, amikor Zakopanéban az átlaghőmérséklet elérheti a 27 °C-t,
a hegygerinceken pedig akár 20 °C is lehetséges. Ez talán nem tűnik soknak,
főleg az itthon várható kánikulai meleghez képest, de ahhoz elég, hogy hosszan
tartó fizikai igénybevétel esetén gyors kiszáradáshoz, vagy a testünk
túlmelegedéséhez vezessen.
Amennyiben a következő napokban a hegyekbe indulunk,
lehetőleg válaszunk rövidebb útvonalakat, a szokásos folyadékmennyiség
kétszeresét vigyük magunkkal, és feltétlenül gondoskodjunk fejünk védelméről.
Ugyancsak fontos, hogy mielőtt útnak indulunk, a napfénynek kitett
testrészeinket alaposan bekenjük minimum 50 faktoros (nem kisebb!) napvédő
krémmel.
A Hegyi Mentőszolgálat (HZS) figyelmezteti a hegyekbe indulókat, hogy túrájuk tervezése során vegyék
figyelembe saját képességeiket, egészségi állapotukat, és soha ne induljanak
egyedül a hegyekbe. Utóbbi kapcsán emlékeztetnek az elmúlt hét végén történt
tragikus balestre, amikor egy 27 éves szlovák nő úgy döntött, hogy egyedül
indul el hegyet mászni, majd amikor péntek este nem érkezett haza, a
hegyimentők két napig keresték, amíg megtalálták a holttestét a Sátán csúcsa
alatt, a Malompataki-völgyben.
Arra is felhívják a
figyelmet, hogy túra előtt mindig kísérjük figyelemmel az időjárás
előrejelzéseket. Arról sem feledkezzünk meg, hogy a nyári időszakban a hegyekben
a turistákra nagy veszélyt jelentő viharok a dél utáni órákban alakulnak ki. „Emiatt
azt javasoljuk a turistáknak, hogy túrájukat kora reggel kezdjék meg, hogy a
déli órákban, az esetleges viharok idején már visszafelé tartsanak” –
figyelmeztetnek a hegyimentők honlapjukon.
A turistáknak azt
ajánlják, hogy legyenek figyelemmel egészségi állapotukra, és ne becsüljék túl
az erejüket. Fontos a megfelelő mennyiségű folyadék, valamint a gyors
energiapótlás, a meleg és vízálló ruházat, valamint a megfelelő lábbeli.
Semmiképpen ne hagyjuk
otthon mobiltelefonunkat, melybe előre jegyezzük fel a Hegyi Mentőszolgálat (HZS)
telefonszámát. Ez Szlovákiában 18 300, Lengyelországban 601 100 300.
„Amennyiben mégis egyedül indulunk túrázni, fontos, hogy valakinél hagyjunk
pontos információt az útvonalunkról, és a tervezett visszaérkezés idejéről” –
mondta el a hegyimentők munkatársa.
Elsősegély hirtelen szívmegállás esetén
A Lengyel-Tátrában ezen
a héten a Roztoka-völgyben, egy technikailag könnyűnek mondható turistaúton meghalt
egy férfi. Nem megcsúszott, nem lezuhant, nem érte villámcsapás. Halálát
hirtelen szívmegállás okozta. Az elkövetkező napokban Közép-Európában, így
Szlovákiában és Lengyelországban is kánikulai meleg várható. A hegyekben, ahol
a magas hőmérséklet általában intenzív testmozgással párosul, ez különösen megterhelő
lehet. Ez nem csak a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőkre veszélyes, de
az egészséges emberekre is, akik általában fel sem ismerik a potenciális
veszélyeket. Érdemes odafigyelni szervezetünknek a fáradtságra adott
reakcióira, és mindenekelőtt jó ha tudjuk, mi kell tennünk, ha adott esetben (nagyrészt)
rajtunk múlik egy ember élete.
A hirtelen szívmegállás
olyan állapot, melynek során hirtelen megszűnik a szív pumpaműködése, ennek
következtében pedig megszűnik a vérkeringés. A sikeres újraélesztés érdekében
rendkívül fontos a tüneteket időben diagnosztizálni. A hirtelen szívmegállást
olyan tünetek előzhetik meg, mint pl. mellkasi fájdalom, légzési nehézség,
sápadt bőr. Amennyiben valaki ezeket a tüneteket észleli önmagán, azonnal
hívjon segítséget, vagy pedig kérjen meg valakit, hogy hívjon számára
segítséget (nemzetközi segélyhívószám: 112; a Tátrában a hegyimentők
telefonszáma Lengyelországban 601 100 300, Szlovákiában 18 300).
Amennyiben a beteg
eszméletlen állapotba kerül, és az artériáknál nem tapintható pulzus (ezeket a
nyaki artériánál vagy a combon 10 másodperces ellenőrzéssel), ez azt jelenti,
hogy hirtelen szívmegállása volt. Ilyen helyzetben (miután értesítettük a
hegyimentőket) a lehető leggyorsabban hozzá kell látni az újraélesztéshez.
Hogyan kell elvégezni
a szakszerű újraélesztést?
Térdeljünk a beteg mellé a mellkas magasságában!
Nyújtott, a mellkasra merőleges karjainkat helyezzük a beteg mellkasára a
következő két módszer valamelyike szerint:
- a
beteg lába felőli kezünket helyezzük a beteg szegycsontjának alsó felére úgy,
hogy nyújtott ujjaink a fej felé mutatnak. Másik kezünkkel kulcsoljuk át a
saját csuklónkat!
- egyik
kéztőnket helyezzük a szegycsont alsó felére a mellkas középvonalában! Helyezzük
rá a másik kezünket, ennek ujjait pedig hajtsuk az alul lévő tenyerünkbe!
A mellkasi nyomáspont
mindkét esetben ugyanott található, a mellkas középvonalában, annak alsó
felén, a szegycsonton (férfiaknál ez a két mellbimbót összekötő vonal közepén
található). A mellkast legalább 5 cm mélységig nyomjuk le, de a
6 cm-t ne haladjuk meg! A kompressziók frekvenciája minimum 100/perc
legyen, de ne legyen gyorsabb 120/percnél!
30 kompresszió után
hajtsuk hátra a beteg fejét úgy, ahogyan azt a légzés vizsgálatakor is tettük.
A beteg állára helyezett kezünkkel zárjuk a szájat, és fújjunk 2alkalommal levegőt
a beteg orrába. A befúváskor egy légvételnyi levegőt (kb. 500-600ml) juttatunk
a beteg légutaiba. A szánkkal körbevesszük az orrot, így tudjuk biztosítani a
tömítettséget, és ez által a megfelelő mennyiségű levegő bejutását. Figyeljünk
arra, hogy a két befújás időtartama ne haladja meg az 5 másodpercet!
A befújások elvégzése
után folytassuk az újraélesztést, a továbbiakban is a 30 mellkas
kompresszió és a 2 befúvás folyamatos ismétlésével. Ha az
élet jeleit észleljük (köhögés, mozgás, befújás végzésekor a beteg önálló
légzését észleljük), hagyjuk abba az újraélesztést, és vizsgáljuk a beteg életjelenségeit
és reakciókészségét.
Ha nem találunk
légzést, haladéktalanul folytassuk az újraélesztést!
Ne feledjük, hogy
mindannyiunk erkölcsi kötelessége elsősegélyt nyújtani (abban az esetben, ha
képesek vagyunk erre).
Kommentáld!