A szavannán heverő hatalmas dögök jelenléte adhatta a nagy lökést a modern ember kialakulásához.

 

Breznay József: Evolúció című festménye
Fotó: MTA

A világ egyik legismertebb evolúcióbiológusa, Szathmáry Eörs akadémikus szerint, ez lehetett a földi evolúció utolsó „nagy lépése”. Az mta.hu-nak adott interjúból kiderül, milyen változásokat hozott az utóbbi húsz év technikai fejlődése a kutatási területén. Miként következtethetünk az evolúcióbiológia eredményeiből idegen bolygók potenciális élővilágára? Elképzelhető, hogy az intelligens életet tekintve Földünk – dacára az utóbbi időben felfedezett exobolygók sokaságának – mégiscsak kitüntetett helyzetben van?

Szathmáry Eörs és John Maynard Smith brit biológus húsz éve, 1995-ben publikálták az evolúcióbiológia addigi eredményeit összegző munkájukat, mely magyarul Az evolúció nagy lépései címmel jelent meg. A számítástechnika és a genetika az azóta eltelt két évtizedben hatalmas fejlődésen ment keresztül, egyre jobb eszközöket adva az evolúciókutatók kezébe. A korábban lefektetett elmélet alapvonalai nem sokat változtak, azonban az egyre világosabban körvonalazódó részletek meghatározó módon befolyásolhatják az életről, a világegyetemről és benne elfoglalt helyünkről alkotott képünket.

Az utóbbi évek során egyre világosabbá vált, hogy az élet építőkövei, a legegyszerűbb szerves molekulák évmilliárdokkal ezelőtt is nagy mennyiségben állhattak rendelkezésre a Naprendszerben. A számítógépes szimulációk és laboratóriumi kísérletek eredményei valószínűsítik azt a feltevést, hogy a genetikai kód és az életműködéseket végrehajtó fehérjék mai világos elkülönülése előtt létezhetett egy „RNS-világ”, ahol az információtárolást és a munkát egyaránt RNS-molekulák végezték. Ez a világ jelenthette az ugródeszkát a kezdeti, bonyolult önfenntartó kémiai rendszerektől a mai sejtek elődjei felé.

Szathmáry Eörs szerint azonban a földi élet fejlődésének igazán nagy ugrása nem is annyira az élet keletkezése, hanem a valódi sejtmagvas sejtek (eukarióták) kialakulása lehetett, amihez szerencsés mutációk sokaságára volt szükség. Maga az élet ugyanis viszonylag korán kialakult, jelen ismereteink szerint azonban ez utóbbi „megaevolúciós” lépés – ellentétben például a többsejtűek kialakulásával, mely tucatnyi független esetben előfordult – egyetlenegyszer következett be a prokarióták uralta Földön, nagyjából kétmilliárd évig. Mindez felveti annak eshetőségét, hogy ha találunk is valaha életet idegen bolygókon, az bakteriális szintű életközösségeket jelent majd.

„Megeshet, hogy a biológiában antikopernikuszi fordulat előtt állunk” – mondta Szathmáry Eörs, utalva arra, hogy az intelligens életet tekintve elképzelhető, hogy Földünk – dacára az utóbbi időben felfedezett exobolygók sokaságának – mégiscsak kitüntetett helyzetben van. Az evolúcióbiológus a valódi sejtmagvas sejtek kialakulását követő igazán nagy lépésnek az emberi nyelvhasználatot tartja, amit a Homo erectus kényszerűen megváltozó táplálkozási szokásai katalizálhattak. Őseink számára 2-2,5 millió évvel ezelőtt a korábban bőséges élelemforrások elapadása miatt a nagytestű állatok tetemei jelenthették a túlélés egyetlen esélyét. E dögök megkeresése, megvédése a ragadozóktól, valamint elszállítása olyan egyedülálló helyzetet teremtett, mely evolúciósan előnyössé tett egy hatékony, elvont fogalmak átadására is alkalmas kommunikációs formát – az emberi nyelv – kialakulását.

Szathmáry Eörs 2015. november 10-én nyilvános előadást tart a Magyar Tudomány Ünnepén, a Magyar Tudományos Akadémia Székházában (Budapest, Széchenyi István tér 9). Az előadásra október elejétől lehet regisztrálni az mta.hu eseménynaptárában.