A Mexikó nyugati részén fekvő Oaxaca állam rejtett gyönyörű táján járunk éppen.
Lagunas de Chacahua Nemzeti Park
területén (13 273 km2) öt édes és sós vizű lagúnát, 246 fajta virágot,
189 állatfajt és 10 különböző növénytakarót – köztük mocsárvidéket,
lombhullatókat, mangrovét, szavannát, pálmafákat és dűnéket - találunk.
Amerre nézek, százféle zöld szín tükröződik a vízen, levelek
suttognak sejtelmesen a langyos szélben, és különleges madarak soha nem
hallott éneke köszönt minket. A legtöbb turista Puerto Escondidoból
érkezik a Zapotalito nevű kis faluba, majd onnan hajóval közelítik meg a
mangrove erdőkön át a lagúnákat, hogy kikössenek az egyik eldugott
sziget valamelyikén, melynek lakossága alig haladja meg a száz főt.
Mivel védett területen járunk, a nemzeti park nagy kiterjedésű
szárazföldjét csak az az öt közösség lakhatja, akik még az azték időkből
maradtak fenn.
Chacahua Nemzeti Parkban 1O km hosszú, szinte teljesen érintetlen partszakasz található.
Én épp az egyik ilyen kommunába igyekszem, hogy szemtanúja legyek
annak a biológiai csodának, amit a helyi lakosok egyszerűen csak a
tenger csillagainak neveznek: ezek a biolumineszcens tengeri lények.
Házigazdám, Gonzales de la Terra, nyugdíjas biológia tanár, három
nyelven beszél a helyi mixtec mellett, éjfél után kopogtat a tengerre
néző, apró kabanám ajtaján. „Ideje indulnunk! - mondja a késői óra
ellenére igen élénken. Most már a lagúna másik partjáról sem látni
fényeket, teljes a sötétség. Azt hiszem, ma szerencsénk lesz!”
Kilépünk a fekete éjszakába, egyedül Gonzales elemlámpája világítja
meg az utat. A kis szigeti közösség már csendes, a turisták is nyugovóra
tértek, csak néhány sirály rikoltása hasítja a sós levegőt. Némán
sétálunk le a vízen himbálózó halászhajók egyikéhez, Gonzales beül, és
mikor én is bemászok mellé, szakértő mozdulatokkal ellöki a csónakot a
partról, majd eloltja a lámpát. Szótlanul evezünk a lagúna közepe felé,
minden csendes, csak a lapátok csobbanása hallatszik a fekete,
tintaszerű vízben. Szemem lassan hozzászokik a teljes sötétséghez, és
hamarosan a távoli mangrove fák kontúrját is látom. Gonzales már vagy jó
húsz perce evez, mikor lelassítja a csónakot, nagy szakértelemmel
felnéz az égre, és elégedetten bólintva azt mondja: „Tökéletesek ma a
feltételek. Nézze! A holdat mindjárt elfedi az a nagy nyugati felhő, a
szemközti falvakban sem világítanak már. Figyelje a vizet, itt kell
lenniük valahol!”
Bár a szemem eddig is a fekete lagúnára tapadt, most még erősebben
kémlelem a hullámokat, arra várva, hogy mikor és hol bukkannak majd fel a
titokzatos élőlények. Csak pillanatok kérdése, és az evezőlapátok kéken
izzani kezdenek, szikrázó csillagokat szórva a víz tükrére és csónakunk
belsejébe. Egy csillám a karomra esik, ujjammal megérintem. Kezemet
belemártom a vízbe, felnevetek, hullámokat verek, és most már úgy
játszom a tenger szentjánosbogaraival mint egy gyerek.
„Látja - int Gonzales mosolyogva a planktonok felé -, ez a varázs a
dinoflagelláták (ostoros egysejtűek) műve, ezek a planktonok az ún.
biolumineszcencia segítségével világítanak.”
Megállítjuk a csónakot. Legszívesebben beugranék a csillagok közé, de
tartok a lagúnában élő krokodiloktól, így csak két kezemmel paskolom a
vizet, és megbabonázva nézem a világító halakat, ahogy kéken cikázva
üstökös nyomát hagyják maguk után.
Mikor megkérdezem Gonzalest, miért világítanak a planktonok,
elmagyarázza, hogy a biolumineszcens élőlények, a szárazföldön is
megtalálhatóak világító hernyók, gombák, rovarok és mikroorganizmusok
formájában. „Tudja, számos hal, növény és puhatestű alkalmazza a fényt
az ellenség elijesztésére, vonzására, rejtőzködésre vagy kommunikációra”
- mondja Gonzales, és lassan újra evezni kezd. Kezemet a vízbe lógatom,
és nézem, ahogy széttárt ujjaim között átfutnak a csillagok.
Több mint két órája vagyunk már a lagúnában, a sötétség egyre
feketébb lesz, és látom, Gonzales is fáradt. Halkan megfordítja a
csónakot, evezőjét mélyen a habokba meríti, és erőteljes lapátolással
nekiindítja a hajót.
Hátrafordulok, és megbabonázva újra gyönyörködni kezdek az utánunk rohanó kékes vízi csillagokban.
Írta és fényképezte: Balogh Boglárka
Kommentáld!