Egy doromboló macskával a mellkasunkon hanyatt feküdni egy kanapén, dögönyözni a bundáját, miközben az elragadtatottan csorgatja a nyálát, és szigorúan monoton hörgő hangokat ad ki - nagyjából ez áll a legközelebb ahhoz a bágyadt eufóriához, amit az ember csak könnyűdrogok fogyasztásával érhet el. De a macskatartás - óriási szerencsénkre - legális, és sokkal kevésbé egészségtelen.

Hogy a macskák miért dorombolnak, azt senki sem tudja pontosan, ahogy az is rejtély, hogy ez nekünk miért esik annyira jól. Kézenfekvő válasz lenne, hogy a macskák akkor dorombolnak, ha jól érzik magukat. De ez sem igaz: a macska akkor is dorombol, ha éhes, ha fáj valamije, ha fél valamitől, vagy ha megsérült.

A dorombolás hangját a gége és a membránizmok bocsátják ki belégzés és kilégzés közben, bár az nem tisztázott, hogy a központi idegrendszer pontosan hogyan koordinálja ezeket. A macskafélék szinte mind tudnak dorombolni: csak az oroszlán, a leopárd, a jaguár, a tigris, a hópárduc és a ködfoltos párduc marad ki a buliból. De a puma és a gepárd például dorombolnak.

Az biztosnak tűnik, hogy a dorombolás egy kommunikációs forma, ráadásul kis hatótávolságú, ami csak a macskához közel állónak szól; a dorombolás frekvenciája túl alacsony ahhoz, hogy távolabb is meghallják. Az emlősök alacsony frekvenciájú hangjai általában a kellemes érzésekkel kötődnek össze: a babusgatással, az ápolással, a pihenéssel vagy a barátságos viselkedéssel.

Mégis: a dorombolásnak gyógyító hatása van, és ezt az állatok maguk is tudják. Akár saját magukra is alkalmazzák, ahogy a bánatos vagy felzaklatott emberek is pótcselekvéssel nyugtatják magukat - például azzal, hogy átrendezik az asztalukat vagy kitakarítanak. De a dorombolás gyógyhatása tényleg kimutatható. Egyes állatkórházakban megfigyelték, hogy a macskák hajlamosak összebújva dorombolni, ha az egyikük sérült; a jelenséget el is nevezték dorombolásterápiának.

A legfrissebb tanulmányok szerint a macska dorombolása még a csontok regenerálódására is jó hatással van. A házimacskák dorombolásának frekvenciája 26 hertz. Ezt a rezonanciát a csontok kártékony külső behatásként érzékelik, és a csontok megerősítésével reagálnak rá. A macskák az idejük nagy részét pihenéssel (és dorombolással) töltik, majd vadászni indulnak; ha úgy vesszük, a lustálkodásuk felér egy erőnléti edzéssel.

A tudományos kutatók szerint a csontregeneráló hatásnak terápiás haszna is lehetne. A NASA szakértői például azt javasolták, hogy erősítsenek hasonló frekvencián rezgő orvosi eszközöket az űrhajósok lábára a hosszabb űrutazások alatt, így akadályozva meg a csontritkulás kialakulását.

Fontos, hogy a dorombolás kontextusát is vegyük figyelembe. Tony Buffington, az Ohio Állami Egyetem szakértője szerint botorság lenne azt feltételezni, hogy a macskák kizárólag egy okból dorombolhatnak; ez olyan naivitás lenne, mint azt hinni, hogy az emberek csak egyféle okból nevethetnek. Pedig van örömteli nevetés, udvarias nevetés, gúnyos nevetés, kínos nevetés. Miért lenne másképp a macskáknál?

A tudományban gyakran alkalmazott reverse engineering módszerével megállapíthatnánk, hogy miért dorombol egy macska - csak meg kéne fosztani a dorombolás képességétől. De ez csak úgy lehet, ha megfosztjuk a macskát az oxigéntől. Ugyan mit tanulnánk ebből? A nap végére lenne egy döglött macskánk, tanulság nélkül. Marad a megfigyelés, az összefüggések keresése, a kontextus megállapítása. De hát doromboló macskákat vizsgálni, mint azt a cikk elején is kifejtettük, igen kellemes elfoglaltság. És minden bizonnyal egészséges is.

Forrás: index