Az Ubari homoktenger Líbia délnyugati részén terül el, hatalmas homokdűnéket képezve. Ám kétszázezer évvel ezelőtt itt egy termékeny vidék foglalt helyet, ahol rengeteg vízesés és folyó kanyargott. Ezek a folyók egy gigantikus tavat tápláltak, melynek mérete Csehországéval vetekedett: ez volt a Megafezzán-tó.

A nedves időszak alatt mintegy 120000 négyzetkilométeresre hízott. Majd a klímaváltozás hatására a tó apadásnak indult, s 3000-5000 évvel ezelőttre teljesen elpárolgott. Azonban néhány apró részlete a tónak még ma is megmaradt, s a homokdűnék közt kisebb-nagyobb foltokat képeznek. Jelenleg nagyjából 20 tó díszíti az Ubari homoktengert, s valódi pálmafákkal övezett oázisokat képeznek, megtörve a sivatag folytonosságát. 

A legfestőibb tavak közé sorolható Gaberoun és Umm al-Maa, vagyis a „Víz anyja”. A Gaberoun falvának romjai mellett található tavat látogatják a leggyakrabban. A tópart mellett megszállhatunk egy kezdetleges táborhelyen, ahol a kis házikók mellé egy ajándékbolt is épült. Van két, még ezeknél is gyönyörűbb tó is a környéken. Gaberountól északra fekszik az Umm al-H'isan, avagy a „Ló anyja”, illetve ettől 11 km-re találjuk a másikat, Tarhounánál. Azonban ezeket ritkán látogatják turisták. 

Az Ubari tavak vize rendkívül sós. Ez annak köszönhető, hogy folyamatosan párolognak, s nincsenek folyók, melyek pótolnák a vizét. Így az ásványok kiválnak, s egyre koncentráltabban tartalmazzák azokat a tavak. Egyes tavak ötször sósabbak, mint a tengervíz. Néhány tó pedig vérvörös színű a sós vizet is eltűrő algák jelenléte miatt.

Habár az Ubari tavak nem sekélyek - akár 7-32 méter mélyek is lehetnek - a kiszáradás veszélye mindig fennáll. A Szahara földalatti vízraktárai, melyeket évezredekkel ezelőtt a csapadékosabb éghajlat töltött fel, limitáltak és igencsak hanyatlóban vannak. Sajnos a növekvő emberiség egyre több vizet használ el belőle.

Három évtizeddel ezelőtt Líbia kormánya egy mentő projektet dolgozott ki, „A nagy mesterséges folyó” néven. Azt a célt tűzték ki, hogy a Fezzán vidék alatt lévő víztározókból földalatti csőhálózat révén vízzel látják el, s virágoztatják fel a sivatagot. Ha a projekt beválik, mindössze 50-100 év alatt a hatalmas rezervátumot friss vízzel táplálhatják.

Szerző: Kerekes Barbara2015.04.20 08:09