Bajban vannak a hazai erdők, ugyanis a magyarországi erdőgazdálkodást, a minőségi erdők és élőhelyek létét erősen veszélyezteti a profitérdekeltség – állítja dr. Klein Ákos ökológus.

Ez már régi keletű probléma, ám az elfogadott új erdőtörvény nem javít, inkább tovább ront a helyzeten. Klein Ákos a Zalai Hírlap onlinenek az Országos Környezetvédelmi Tanács állásfoglalását idézte a tavaly elfogadott erdőtörvényről: „Megállapítható, hogy az előterjesztés az erdő gazdasági funkciójának kiterjesztését és a magánerdő-gazdálkodók elvárásainak való megfelelést helyezi előtérbe, míg a közjóléti és védelmi funkciók háttérbe szorulnak, és az ezek megtartására tett javaslatok többségét figyelmen kívül hagyták." A szakember azt is hangsúlyozta azonban: arról, hogy ha még a hazai erdőállomány mennyiségileg gyarapszik is, ám minőségi szempontból jelentős leépülést él meg, nem elsősorban az erdészek és főleg nem az állami erdővállalatok munkatársai tehetnek, hiszen ők csak végrehajtanak, kitűzött terveket próbálnak teljesíteni.

Dr. Klein Ákos szerint a felelősség azokat terheli, akik a terveket jogszabályokkal meghatározzák. – Alapjában véve a természetvédelemnek és az erdőgazdálkodásnak együtt, egymást kiegészítve, s nem egymás ellen hangolva kellene működni – bocsátotta előre dr. Klein Ákos. – Ez napjainkig többé-kevésbé így is volt, de most a kapcsolatba „bekavart" a szeptember elsejével hatályba lépő erdőtörvény, amit közel 100 ponton módosítottak. Ugyanis ez a szabályozás szerintem – és talán az egész természetvédelmi szektor egyetért ezzel – a magánerdő-gazdálkodás érdekeltségeinek és a profitorientáltság szempontjainak előtérbe helyezésével fogant. Az a jogi környezet, amelyet a szabályozás megteremt, távolítja egymástól a természetvédelem és az erdőgazdálkodás együttműködési lehetőségeit.

A törvény előzetes koncepciója a természetvédelmet úgy állította be, hogy az oktalan, felelőtlen, szakmaiatlan ágazat, amely túlkorlátozza az erdőgazdálkodást. Példának okáért, a törvénymódosításhoz kapcsolódó állásfoglalásban szerepel egy mondat, miszerint az erdőkben található biológiai sokféleség a sok évszázada folyó erdőgazdálkodás eredményeként született és maradhatott fenn. Ez azt gondolom, megmosolyogtató, hiszen habár valóban sok évszázada folyik erdőgazdálkodás, egészen biztosan nem annak köszönhetően születhetett meg az előbb említett biológiai sokféleség, sőt. Inkább azért maradhatott fenn, mert az erdőgazdálkodás még nem állt a technológiai felkészültségnek azon a fokán, amin manapság. Húsz hektár letermelése ma néhány napig tart, régen viszont elnyújtott, sokáig tartó, kézi erőn alapuló munka volt, az erdők szerencséjére – szögezte le a szakember.

Dr. Klein Ákos arról is beszélt: a törvényi szabályozás szerint a nagy folyók árterében lévő erdők még akkor sem kaphatnak elsődleges természetvédelmi besorolást, ha Natura-területek. E helyett maximum árvízvédelmi kategóriába tartozhatnak, magyarán letermelhetők és a fafajok lecserélhetők olyanokra, amelyek a célok megvalósulását jobban szolgálják.

– Tehát ad absurdum aljnövényzet- és cserjementes ágtiszta ültetvények kerülhetnek túlsúlyba, az, hogy az ártérben évszázadok alatt kialakult egy természetes ökoszisztéma, ami így az enyészeté lehet, senkit nem érdekel és többek között ez az, ami felháborító – folytatta dr. Klein Ákos. – Illetve az utolsó pillanatban került be egy módosítás, s végül úgy fogadták el a törvény szövegét, hogy a teljes természetvédelmi korlátozás a fokozottan védett állatfajok esetében 50 méteres zónára csökken. Ez azt jelenti, hogy például egy fokozottan védett madár költőhelyét a fakitermeléssel 50 méterre közelíthetik meg. A korábbi gyakorlat szerint ezt nem szabályozta törvény, sokkal rugalmasabban lehetett kezelni, hiszen eltérő a fajok érzékenysége. Például egy fekete gólya-fészek igényli a több száz méteres védőzónát a fészeknyugalomhoz, amit eddig helyi szabályozásban lehetett biztosítani, s a természetvédelmi hatóság bevonásával állapították meg. Azt hiszem, ebből a pár példából is érzékelhető, hogy a profit számít mindenekfelett – de nem kell ezen sokat filozofálni, hiszen már az elején minisztériumi-kormányzati oldalról kimondták, hogy a magánerdő-gazdálkodók és általában az erdőgazdálkodás gazdasági vonatkozásainak erősítése a cél.

Dr. Klein Ákos azt is jelezte: szokás arra hivatkozni, hogy Trianon óta folyamatosan nőtt az erdőterület, mára meghaladja a mérete a 2 millió hektárt. A természetvédők azonban azt látják: a törvény betűje szerint valóban több mint 2 millió hektárról beszélhetünk, de ez a 2 millió hektár nem mind abban az értelemben vett erdő, ami betölti valós ökológiai funkcióját.

– A 2 millió hektár jó része „csak" fásszárú ültetvény, akácos, nyaras, erdei fenyves és a többi – mondta a szakember. – A letermelt akácos gyökérsarjaiból kihajtott, cserjés-bozótos újulat is ebbe a körbe tartozik, amit én nem neveznék erdei élőhelynek, ökoszisztémának. Tehát nem erdő, pusztán faanyag kinyerésére alkalmas telepítés. Ha megnézzük, hogy természetes élőhelyeken, például a Natura 2000-es területeken mennyi a koros erdő, ahol az ökológiai funkciók meg tudnak valósulni, akkor azt látjuk, hogy csak kis töredéke ennek a 2 millió hektárnak. És ez szerintünk nagy baj – a helyzet pedig évek óta tovább romlik, s a tendencia az új erdőtörvénnyel felgyorsulhat. A hetven-nyolcvan év fölötti bükkösökből és tölgyesekből zsebkendőnyi darabok maradnak csak a következő 10 év végére, ha ebben az ütemben folyik a kitermelés.

A szakember azt is hozzátette: aki azt gondolja, hogy a magyarországi faszükséglet hosszú távon fenntartható a hazai erdőkből, az erdők kedvező természetességi állapotának megtartásával, téved. Ezért az volna a járható út, ha ezt a faanyagot nem a természetközeli erdőkből termelnénk ki, hanem ha mezőgazdasági területeken erdőtelepítésekbe fognának a gazdák – a természetes erdők pedig megmaradnának valóban természetesnek.

Megkerestük az ügyben a Földművelésügyi Minisztériumot is, melynek sajtóirodája válaszolt dr. Klein Ákos felvetéseire. Levelükben előrebocsátották: az emberi tevékenység meghatározó eleme a természeti erőforrások felhasználása, s ilyen természeti erőforrások az erdő által nyújtott anyagi javak és nem anyagi szolgáltatások is. Külön kiemelésre érdemes szerintük, hogy ebben az esetben megújuló természeti erdőforrásról beszélhetünk, amelynek a nagyobb arányú használatát a gazdaság fenntarthatóságát érintő stratégiai dokumentumok mindegyike hangsúlyozza.

Majd így fogalmaznak: „A termelés, illetve a fogyasztás környezeti fenntarthatósága fontos szempont... Hazánkban évtizedek óta a közérdekkel megfelelően összehangolt, fenntartható erdőgazdálkodás folyik. Ennek garanciája többek között a természetvédelmi és az erdővédelmi szabályozás, az állam által végzett körzeti erdőtervezési folyamat, valamint az állami tulajdonú erdőket vagyonkezelő, szakmai, szervezeti és gazdasági szempontból kiemelkedő színvonalon működtetett állami erdészeti társaságok. Az erdőtörvény módosításáról szóló törvényt az Országgyűlés május 16-án fogadta el. Annak tartalmát így immár közvetlenül lehet és kell elemezni és értékelni, a törvénymódosítás előzetes koncepciója ebben a tekintetben már nem meghatározó. A törvénytervezet hosszú és sokszereplős egyeztetésen esett át, melyben a természetvédelem hivatalos és civil szervezetei is részt vettek. Az egyeztetések végén a törvénytervezet egyes rendelkezéseivel szemben fennálló véleményeltérések száma minimális volt. Az a sommás kijelentés pedig, hogy a hazai erdők élőhely-, illetve természetvédelmi szempontból rossz állapotban vannak, viszonyítási alap nélkül tartalmatlan. Egy idilli állapothoz képest igaz lehet, de a hazai erdők több évszázada erdőgazdálkodás alatt állnak. Az ennek eredményeként kialakult állapotot örököltük elődeinktől és azon markáns intézkedések mellett is csak több évszázad alatt lehet érdemben változtatni. A természetkímélőbb erdőgazdálkodás érdekében pedig az elmúlt évtizedekben markáns intézkedések történtek."

A hagyásfák és a kitakarított erdő (Fotó: Morva Gábor)Mint kifejtették: a törvénymódosítás egyik célkitűzése a gazdálkodói és közérdekek egyensúlyának megteremtése volt. Egy rendelkezés ilyen szellemben történő módosítása természetvédelmi szempontból tűnhet visszalépésnek, de az egyeztetések tanúsága szerint egyetlen esetben sem jár az erdei életközösség, és a környezeti állapot érdemi károsodásával. 

Ugyanakkor tagadhatatlan: hazánk erdeinek közel fele valóban alacsony természetességi állapotú, elsősorban gazdasági célokat szolgáló erdő. Környezetvédelmi, klímavédelmi szempontból ezek szerepe is jelentős, de az esetükben hagyományos értelemben vett erdei életközösségről valóban nem beszélhetünk.

Nagy jelentőségük van ugyanakkor abból a szempontból, hogy a gazdaságban jelentkező faanyagigény kapcsán csökkentik a hagyományos erdőkre nehezedő elvárásokat. Az idős erdők részarányát a fenntartható erdőgazdálkodás keretszabályai, illetve az úgynevezett vágásérettségi korok, az egyes erdők esetében fennálló egyedi közérdekű szempontok – például védett természeti terület, vagy parkerdő funkció – határozzák meg. Az elmúlt két évtizedben mindkét tekintetben az erdők átlagkorának, és az idős erdők részarányának növekedését eredményező tendenciák érvényesültek.

Végül leszögezték: „Az erdőkkel szemben elvárásokat megfogalmazó szakterületek száma az elmúlt időszakban érzékelhetően megnőtt. Egymásnak ellentmondó elvárások esetén a kizárólagos érdekérvényesítés helyett az elvárások kompromisszumok mentén történő összehangolására van szükség. Az árvízvédelmi rendeltetés esetenkénti elsődlegessége egyáltalán nem jelenti az értékes ártéri erdőtársulások megszüntetését, csupán azt, hogy ha az árvizek biztonságos levezetése céljából szükséges, akkor az erdészeti igazgatás koordinálása mellett a vízügyi és a természetvédelmi szakterületnek együtt kell a megfelelő megoldásokat megtalálni, tehát a természetvédelem sem törekedhet kizárólagosságra."

NEM AZ ERDÉSZEKTŐL KELL FÉLTENI 
Hopp Tamás erdőmérnök véleménye az eredeti cikk végén a zaol.hu-n.