Ezután fogamzott meg egy tengerész agyában az az eljárás, hogy egy rumos üvegből kiigya a rumot, beletegye színes riportját a hajó süllyedéséről, és a híranyagot jól ledugaszolva a tengerbe hajítsa...

A sajtóterjesztés történetéből 

Őseink kezdetben nem fizettek elő napilapokra, mivel hiába is vitte volna a postás az újságot – a mi őseink nem tudtak olvasni. 

Ezért az első újságok sziklákon jelentek meg, és tele voltak pingálva mammuttal, bölénnyel, de szöveg nem volt egy mukk sem, még az időjárásjelentést is képekkel pótolták. 

Elképzelhetjük, milyen nehéz volt ilyen körülmények között a sajtóterjesztés, amikor óriási sziklákat kellett cipelni, rajtuk a legújabb bölényekkel és mammutokkal, hogy őseink a vasárnapi vadászhíreiket megkaphassák. 

Így nem csoda, ha erre az emberfölötti munkára senki sem vállalkozott. A telepingált sziklák ma is ott találhatók, ahol megszerkesztették őket, mert nem hordták szét a házakhoz: nem kaptak hozzá ősembert. 

Később – a dob feltalálásával – a híreket dobolással közölték a régi riporterek. Valószínűleg már rövid színes-cikkeket is doboltak, valamint ókori sporteredményeket, azonban itt találgatásokra vagyunk utalva. 

Majd az apróbb üzeneteket és hírfejeket nyílvesszőre kötözték, és belőtték egy-egy várba vagy szekértáborba. Ennek a sajtóterjesztési módszernek súlyos hátránya volt, hogy ha a nyílvessző eltalált egy olvasót, az egyszer és mindenkorra lemondott az előfizetésről. 

A középkorban megírtak egy-egy tájékoztatást, tárcát, humoreszket, és odaadták a kengyelfutónak, hogy továbbítsa az előfizető várúrnak. Ha azonban a várúrnak nem tetszettek a legújabb hírek, vagy a humoros cikk rosszkedvében találta, úgy elfogatta a lapterjesztő kengyelfutárt és arra kényszerítette, hogy az összes írásokat megegye. Így aztán előfordult, hogy egy-egy tapasztaltabb kengyelfutárnak egész kollekció volt már a gyomrában, az előfizető gróf jóvoltából. 

Ezután fogamzott meg egy tengerész agyában az az eljárás, hogy egy rumos üvegből kiigya a rumot, beletegye színes riportját a hajó süllyedéséről, és a híranyagot jól ledugaszolva a tengerbe hajítsa, a hajó tulajdonosának címére. Az ilyen terjesztés esetében persze a palack nemegyszer cápák kezébe került, akik egyszerűen olvasatlanul lenyelték. 

Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg egy tudós sok évi kísérletezés után föltalálta a rikkancsokat. A rikkancsok ezután rögtön terjeszteni is kezdték a lapokat, és az olvasó nyomába szegődve addig kiabáltak, amíg az olvasó megvásárolta a lapot. 

A rikkancsokat ezután tökéletesíteni kezdték, és előállították belőlük az újságkihordót. Az újságkihordó már sokkal szelídebb eljárás volt, mert teljességgel észrevétlenül dolgozott: elment a házhoz, és ahol valamilyen rést vagy likat talált, ott behajította az újságot. Így bedobta az újságot az ajtórésen, kulcslyukon, kéményen, esetleg meglazított egy cserepet, és betette a padlásra, máskor beugrott a nyitott ablakon, és a cipőbe gyömöszölte, mint a Mikulás. 

Az újságkihordót végül a postások váltották föl, mert ők azt mondták, hogy amúgy is dolguk van a házban. Elvették tőlük az újságokat, mire az újságkihordóknak többé nem volt mit kihordaniuk, és így lassan elcsenevészesedtek és kihaltak. 

Helyüket a postások vették át, akiknek a legnagyobb erényük a gyorsaság. Olyan sebesen hordják ki a híreket, cikkeket, riportokat, hogy ha az írás villámlásról szól, épp akkor mennydörög, amikor a postás behozza. Így van ez a Gyöngytyúk utcában, a Hattyú utcában, a Pingvin utcában. 

Ez alól egyetlen kivételt ismerek, amelynek kifejtése azonban hosszabb tanulmányt igényelne. 

De a modern technika, a haladó tudomány még több csodát tartogat ezen a téren. 

Világszerte kísérletek folynak csőpostával, hogy az ember kinyit egy csapot, és a legfrissebb folyóirat folyik ki belőle. 

Máshol rakéta-eljárás iránt mutatkozik érdeklődés: reggel hatkor halk dörrenés jelzi, hogy a legújabb lap befutott asztalunkra. 

Ausztráliában azzal próbálkoznak, hogy a híreket azonnal rávetítsék az előfizetők falára. 

Az Egyesült Államokban bizonyos sajtótrösztök magnetofonos eljárással odáig jutottak, hogy olyan híreket közölnek, amelyek még meg sem történtek. 

Peruban szintén kísérleteznek. Hogy mivel, nem tudom, de bizonyára kísérleteznek, mert nyilván futja az idejükből. 

Az olvasó ennyiből is láthatja, hogy fejlődik az újságterjesztés technikája. Ha ez nem győzi meg, akkor olvasson sokat, és más cikkekből egészen biztosan meggyőződik. 

/Forrás: Bajor Andor: Répa, retek, mogyoró. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1962./