A Nagyberek minden titkára fény derült, mialatt átcsordogáltunk
a napsütéses délutánba. Sárga mentőmellényeinkben üldögélve és
komótosan lapátolva a vizet, feltárult előttünk a lecsapolt lápvidék
története, élővilágának részletei, és a visszaúton az is az
emlékezetünkbe vésődött, hogy sosem szabad hirtelen mozdulatokat tenni
egy kenuban.
A Nagyberek, hasonlóan a Kis-Balatonhoz, egykoron a Balaton egyik ártéri
öble volt.
Egészen az 1850-es évekig, területének jelentős részét
összefüggő vízréteg borította. A 141 négyzetkilométernyi Nagyberek
területén található Balatonfenyves pedig úgy döntött, hogy kihasználja a
lehetőségeit, és április 21-én el is indította kajakos, kenus vízi
túráit a terület csatornarendszerén. Természetesen nekünk jutott a
megtiszteltetés, hogy elsőként szálljunk be az új csónakokba, és
testközelből megcsodáljuk azt a vidéket, ahol az évtizedeken át folytde
atott lecsapolási munkák hatalmas változásokat hoztak; szárazra kerültek
a magasabb részek, a mélyebben fekvőkön még látszik a természetes
állapot.
Balatonfenyves egyébként 2011-ben ünnepelte 115 éves létezését és két
évtizedes önállóságát. A balatoni községből indultuk neki az útnak. Első
lépésként a parton kiválasztottuk a csónakjainkat - mindegyikben 4
ember, elől az irányító, hátul a kormányos - és roppant divatos,
narancssárga mentőmellényeinket. Most egy szép zöld kenu jutott nekem,
nem pedig az a barbie rózsaszín, ami a tiszai kalandtúrán. Mielőtt a
túravezetőkkel vízre bocsájtottuk volna a kenukat, kaptunk egy jó adag
útmutatást a beszállásra, evezésre, majd kiszállásra vonatkozóan.
Evezőket kézbe!
Utunkat
tehát Fenyvesen kezdtük meg, és elsőként hódítottuk meg azt a
területet, melynek szépségeiről útközben rengeteg információt
megtudtunk.
Vezetőink nem voltak restek és útközben mindent elmondtak, amit a Fehérvízi-lápról, a Nagyberekről tudni érdemes.
Megtudtuk
például, hogy a nád több ezer hektárnyi területet foglal el, a vidék egy
része zsombékos, valamint, hogy a Fehérvízi-láp gazdag növény-és
állatvilágát nem rég védetté nyilvánították.
Ezek közül az állatok közül
vezetőink a madarakat emelték ki elsősorban.
Ilyen például
a kanalas
gém,
a kiskócsag,
a bölömbika,
a vízityúk,
a nagy kócsag,
a
szürke gém
és
a szárcsa is.
A ragadozó madarak közül itt fészkel
a darázsölyv,
a
barna rétihéja
és rétisast is.
Nekünk mondjuk, csak odáig terjedt a
szerencsénk, hogy elrepült a fejünk felett egy szép gólya, láthattuk a
vidrák fagyökérbe vájt várát, és együtt utazhattunk a kenuban egy
vérvételre várakozó teknősbékával - aki nagyon jól viselkedett.
A
több mint 200 kilométer hosszú csatornarendszer egyébként, melyen
mostantól folyamatosan ki lehet majd élvezni a kajak és kenu túra
lehetőségeit, komoly lecsapolási munkálatoknak köszönhetően vált
olyanná, amilyen, alacsony vízszintjét ma is szivattyúkkal biztosítják.
Vizében sokféle hal a többi között csuka, keszeg, ezüstkárász és compó
is jól érzi magát, a horgászok legnagyobb örömére.
Bor, kenyér és áldomás
Komótosan
lapátolva a vizet - bár néha barátságos versenyek azért kialakultak a
kenuk között, és néha egy-két strófája a Már minálunk babám című úti
slágernek is felcsendült - alig vettük észre, hogy célunk a pinceház,
szinte már az orrunk előtt van. A parton lovas szekér várt ránk, mellyel
úgy hasítottunk végig a belvízen, mintha egy akciófilm üldözési
jelenetébe csöppentünk volna. A lovak szőre csillogott a felcsapódó
víztől, mi pedig úgy kapaszkodtunk, mintha attól félnénk, mindjárt
kirepülünk a kocsiból. Menjünk még egy kört - legszívesebben ezt
kiáltottam volna, mikor megérkeztünk a gyümölcsfákkal körbevett
parasztházhoz.
A házacska magában is hívogató volt, de mikor
megpillantottuk a hozzá tartozó, illetve belőle nyíló földbe vájt boros
pincét, a szavunk is elakadt. A házigazda friss és ellenállhatatlan sós
kiflicskékkel, finom házi borral és illatos musttal fogadott. A hazaútra
két lehetőség állt előttünk, vagy a csónakokat választjuk, vagy a
lovaskocsit. A bátrabbak a lapátolás mellett döntöttek, a többiek és én a
lovaskocsizást választották. Nem tudom ki járt jobban. A negyed órás
kocsizás után, szinte hiányozni kezdtek a fekvőrendőrök és a pillanatnyi
súlytalanság állapotát.
A másik csoport sem úszta meg száraz
bőrrel. Az egyik kenu ugyanis megbillent, és társunk nyakig merült a 8
fokos vízbe. De a gyors és szakszerű segítségnek köszönhetően nem lett
semmi baj, csak a diktafon lett rendkívül náthás.
A nagybereki
vízitúra tehát kihagyhatatlan élmény, de büszkeségünket félretéve,
csakis mentőmellényben, mert ha a víz nem is álnok, a kenu és a
gravitáció nincsenek jó barátságban.
Forrás: VJM.hu Gerencsér Dóra 2013. június 12. | 05:56
Kommentáld!