(a szerző eredeti kéziratát követve):

• II. Endre, magyarok királya
• Gertrudis, királyné
• Béla, Endre, Mária – kisgyermekeik
• Ottó, Berchtoldnak, a merániai hercegnek a fia, Gertrudisnak testvéröccse
• Bánk bán, Magyarország nagyura
• Melinda, a felesége
• Soma, fiacskájok
• Mikhál bán, Simon bán – Melinda bátyjai
• Egy zászlósúr
• Petur bán, bihari főispán
• Myska bán, a királyfiak nevelője
• Solom mester, ennek fia
• Bendeleiben Izodóra, türingiai leány
• Egy udvornik
• Biberach, egy lézengő ritter [lovag]
• Tiborc, paraszt,, "hűséges szolga"
• Zászlósurak, Vendégek, Udvornikok, Udvari asszonyok, Ritterek, Békétlenek; Katonák, Jobbágyok

A Döbrentei Gábor irodalmár s akadémikus és munkatársai által alapított és szerkesztett folyóirat, az Erdélyi Múzeum legelső számában (1814-ben) pályázatot írt ki „Eredetiség s jutalomtétel” címmel, aminek az volt az értelme, hogy a mű, amellyel pályáznak, lehetőleg magyar történelmi eseményt dolgozzon fel,^] ill. ne imitálja a korabeli divatos nyugati műveket. A felhívás szándéka szerint (nem teljesen szó szerint idézve) "a közöttünk rejtőző Genie alkotóvágyának felserkentésére" irányult volna. Az első helyezettnek még konkrétabb "felserkentésként" pénzjutalmat is ígértek. A pályázat határideje egy év volt, vagyis 1815. szeptember végére kellett elkészülni vele. Valószínűleg erre az eseményre készült Katona műve, bár lehet, hogy már korábban írni kezdte; az bizonyos, hogy a pályázat hatására beküldte Kolozsvárra az ős-Bánk bánt (a Bánk bán első, korai és később átdolgozott változatát), noha lehetséges, hogy nem egyedül, hanem más drámái verses formára való átdolgozásával együtt (Jeruzsálem pusztulása). Az „ős-Bánk bán”-ból sokáig csak a Rosta című kritikából ismertek részleteket, 1913-ban azonban a teljes szövege is előkerült Maglódon; Császár Elemér irodalomtörténész, akadémikus vezetésével pedig még ugyanebben az évben ki is adták könyv formában.

A pályázat végül is lényegében eredmény nélkül zárult,^[ ezen belül Katona műve is különösebb visszhang nélkül maradt. Témája egyébként viszonylag közismertnek volt tekinthető, különlegességnek semmiképp, drámatémaként már előzőleg több más alkotó is földolgozta.Viszont később (az ún. Jegyzés c. értekezésében, melyet a Bánk bán egyes könyvkiadásaihoz előszóként csatoltak) maga a szerző is elismerte, hogy ez az első változat még komoly dramaturgiai és költői hibákat, visszásságokként is értelmezhető megoldásokat tartalmaz: „gyengét írt”; a Prológus pedig „tele van ifjú vére gőzével, negéddel és feszelgéssel”.

A Bánk bán második, végleges változata 1819-re készült el, nyomtatásban egy évvel később, 1820-ban jelent meg. A darab kisebbfajta átdolgozására az késztette a szerzőt, hogy elolvastatta egy barátjával, Bárány Boldizsárral, aki megírta róla az első jelentős kritikát (c. Rosta), amely nemcsak a későbbi kritikákra hatott (noha egy ideig elveszettnek hitték), de Katonát is a benne foglalt tanácsok nagy részének megfogadására késztette. A mű két változata között a két érdemi különbség az, hogy Katona világosabbá tette Melinda elcsábítását az altató- és hevítőporok segítségével, ezáltal a drámában jóval kisebb szerepet kapott az akkoriban divatos "végzet-szerűségi" elem; ill. a drámai szereplők körét szorosabbra vonta, így lett Bánk köre, Gertrúd köre, illetve Endre köre. A történelmi hitelesség szempontjából is javult a darab, Katona ugyanis módosította a cselekmény időpontját.

Kőszeghi Károly Tiborc szerepében a Bánk Bán ősbemutatóján

Katona élete folyamán a cenzúra miatt nem mutatták be a művet (csak nyomtatott formában való megjelenését engedélyezte a cenzor; a könyv első kiadása meg is jelent nemsokára a Trattner kiadónál), az ősbemutatójára csak 1833-ban került sor Kassán. A cenzor hivatalos indoklása szerint azért a tiltás, mert "Bánk nagysága elhomályosítja a királyi házét" – az indoklás mögött valójában az az utóbb megalapozottnak bizonyult félelem húzódhat meg, hogy a darabot, különösen a benne szereplő uralkodógyilkosságot, propagandaként használhatják Habsburg- és királyságellenes mozgalmak politikai támogatására (nem véletlen, hogy „a legnagyobb magyar”, Széchenyi István, aki ott volt az 1839. évi bemutatón, viszolygott a Bánk bántól, és politikailag nemkívánatosnak tartotta. 1839. március 23-án ezt jegyezte a naplójába: „Megfoghatatlan, hogy a kormány megengedi ily esztelenség előadását. Rossz, veszedelmes tendencia”).

Nemcsak hogy a színpadon sem mutatták be a darabot Katona életében, de valószínű, hogy a könyv alaknak is a teljes érdektelenség lett az osztályrésze (egészen az első előadások utánig). Ezt látva, Katona elkeseredetten tette félre írodalmári ambícióit és vidékre visszaköltözve, életét jogászként folytatta.

A darab ősbemutatója Katona barátjának, Udvarhelyi Miklósnak köszönhető, aki a kassai színtársulat 1833. február 15-ei előadására Bánk bánt jutalomjátékául választotta. Ő írta le először a "Remek" szót a darabról az előadás színlapján. A kassai társulat több csoportja különböző városokban (ld. lentebb) játszotta a drámát minden évben; a darabnak lassan híre ment; s a könyv iránt is jócskán megnőtt a kereslet.

A harmincas években, lassan ugyan, mégis megkezdődött „a Bánk bán diadalútja”. Kassán, Kolozsvárott, Budán, Debrecenben tűnt fel műsoron 1833-tól kezdve, évenként egyszer az említett helyek sorrendjében; majd 1839. március 23-án játszották a Nemzeti Színházban, öt évig pihentették s csak 1845-től kezdve szerepelt e színház műsorán évenként is többször, hogy az abszolutizmus idején eltiltatván, 1858. március 10-én végre megkezdhesse diadalmainak azóta szakadatlan útját.

A mű jelentőségét az is mutatja, hogy 1848. március 15-én a Nemzeti Színház díszműsorán ez a mű szerepelt (bár végül a forradalom egyéb eseményei miatt valószínűleg elmaradt az előadás). 1861-ben Erkel Ferenc dolgozta fel operává Egressy Béni szövegkönyve alapján.

Mivel Katonának Pesten lehetősége volt különböző történetírók munkáit tanulmányozni, így ismerte Heltai Gáspár és Antonio Bonfini krónikáit.

Szépirodalmi forrásként Hans Sachs 16. századi Bánk bán drámáját használta, illetve a 18. századból Pray György kódexét (ez a forrás állítja egyedül, hogy Gertrúd nem bűnös, hanem politikai összeesküvés áldozata lett), Müller Bánk-regényét, Valkai András históriás énekét, illetve Grillparzer tragédiáját.

• A valóságban Ottó helyett Berchtold csábította el Melindát. Katona azért változtatta ezt meg, mert Berchtold kalocsai érsek volt, és ha ez a momentum szerepelt volna a drámájában, a cenzúra azonnal betiltotta volna.
• Petúrék közül valaki ölte meg Gertrúdot, nem biztos, hogy Bánk
• Történelmi szereplők kibővítése (Tiborc, Izodóra, Biberach). Ez azért volt jó, hogy a különböző osztályok és típusok képviseltetve legyenek (jobbágyság, bizalmasok, cselszövők).
• Bánk a cselekmény idején az ország nádora (a király után a második ember) és Pozsony vármegye főispánja volt, báni tisztségét (ami a nádori alatt van rangban) akkor már több, mint négy éve visszaadta avagy leváltották (nem ismert melyik történt) mégis bánként szerepel