Barangolás a holtak birodalmábanA Párizsban évente megforduló 30 millió turista töredéke, alig 250 ezer zarándokol el a város délkeleti része alatt húszméteres mélységben rejtőzködő katakombákba, a világ legnagyobb nekropoliszába. Az egykori kőbányák 300 kilométer hosszan kanyargó labirintusa kivételes látnivaló, legkülönösebb szakasza azonban az a másfél kilométeres alagút, amelynek oldalkamráiban hatmillió egykori párizsi lakos csontjai nyugszanak.

A föld alatti kalandra vállalkozó látogató a XIV. kerületi Denfer-Rochereau tér sarkán lévő pavilonból ereszkedik le a Les catacombes de Paris-ba. Ezen a helyen állt a XVII. század végéig a Porte d’Enfer (a Pokol kapuja) elnevezésű városkapu, amelyen túl Párizs temetői terültek el.

A volt kőbányába levezető csigalépcső alján sötéten ásító bejárat, felső ívén baljóslatú felirat figyelmezteti az érkezőt: Állj! Ez itt a halál birodalma.

Innen vezet az út a katakombákba. A rácsos kapun túli termekben példás rendben, padlótól a mennyezetig emberi lábszár- és combcsontokból rakott falak töltik ki a teret, a megdöbbentő építményeken a koponyák szolgálnak díszítőelemül. A csonttár tervezői hol keresztet, hol emberi szívet, máskor hullámvonalat formáló koponyasorral bontották meg a lábszárcsontok egyhangúságát.

A termekben sorjázó csonthalmok mellett kőtáblákba vésett feliratok tájékoztatnak arról, honnan és mikor kerültek jelenlegi helyükre a hajdani párizsiak földi maradványai. Tudható, hogy a hatmillió között, másokéval együtt, Danton, Robespierre, Moliere, Rablais csontjai és koponyája is ott van, de már soha nem azonosítható.

Az osszáriumban természetesen nincsenek magánsírok, a köztemetők tömegsírjaiból – s az idő táj a leggazdagabbakat kiéve mindenkit tömegsírba temettek - odaszállított csontokat kizárólag származási helyük, az egykori temetők szerint sorolták egy kupacba. A legrégebbi évszám 1786, ebben az évben kezdték meg a majd tíz évszázados Cimetiere des Innoncents (Ártatlanok temetője) lakóinak átköltöztetését a már rég nem üzemelő kőbánya folyosóiba.

A temető – a mostani Forum des Halles helyén - valamikor a Meroving-dinasztia vége felé létesült, eredetileg a városfalon kívül, de az egykori Párizs (akkor még Lutetia) terjeszkedésével hamar a központba került. Felszámolásáról egy hátborzongató baleset után hozott döntést a parlament.

Hullák zúdultak a pincébe

Minden az Innocents temetővel kezdődött, amelynek környékén a Bourbon-dinasztia utolsó évtizedeiben már szinte elviselhetetlen állapotok uralkodtak. A pestis- és himlőjárványok, az éhinségek és háborúk áldozatait befogadó temetők a fertőzések gócpontja voltak, elviselhetetlen bűz terjengett a körülöttük. Párizs polgárai beadványokkal bombázták az elöljárókat (az első panaszos levél 1554-ből datálódik), de semmi nem változott.

1780. május 30-án azonban különös dolog történt: bedőlt a temető oldalához támaszkodó egyik épület pincéje, s a dohos, nedves falon át rothadó emberi tetemek tömege omlott be az épület aljába. Az előző napok esőzései nyomán még több, a temetőre épült házban szembesültek hasonló meglepetéssel. Az általános szörnyülködés és rettegés megtette a magáét: a parlament szeptemberben dekrétumban rendelte el az Innocents temető végleges bezárását és a halottak maradványainak elszállítását.

A temetőt lelakatolták, de aztán évekig semmi nem történt, nem volt ötlet, hova vigyék a holtakat. Időközben rendelet született négy új párizsi temető – a város északi részén a Montmartre, keleti felén a Pere Lachaise, nyugaton a Passy, s később délen a Montparnasse – létrehozásáról.

Beszakadt az úttest

Végül egy másik, korábbi baleset következményeinek felszámolása kövezte ki az utat a megoldáshoz. Még 1774-ben egy napon beszakadt a Rue d’Enfer útburkolata (a mai Boulevard Saint-Michel magasságában) alatta fenyegetően tátongtak a hajdani kőbánya elhagyott járatai. Párizs lakói és a hatóságok is rádöbbentek, hogy a föld alatti alagútrendszer kiszámíthatatlan katasztrófával fenyegeti a várost.

A királyi tanács rendeletet hozott az alagutak részletes feltérképezéséről, s miután a felmérés riasztó eredménnyel járt, XV. Lajos rendeletére 1777 tavaszán felállt a kőbányák állapotáért felelős testület. Irányítása alatt kezdődött meg a labirintusrendszer gyenge pontjainak támfalakkal való megerősítése. Az így kialakított föld alatti folyosóhálózat pontosan leképezi a XVIII. század végén volt párizsi utcaszerkezetet. A felügyelő testület egyik tagja hozakodott elő néhány évvel később azzal az elképzeléssel, hogy a biztonságosan megerősített folyosókban lehetne elhelyezni a bezárt temető lakóit.

Az exhumáltak elköltöztetése az Innocents temetőből 1786. április 7-én este kezdődött meg, s két év múlva ért véget. Majd a többi túlnépesedett, több száz éves párizsi temető következett. 1814-ig minden este ugyanazon rítus szerint szállították el az elhunytak földi maradványait. Amikor beállt a sötétség, fekete lepellel letakart lovaskocsik indultak át a városon, Porte d’Enfer felé, mellettük libasorban papok, a halottbúcsúztató szertartást zsolozsmázva.

A katakombák kezdettől elemi kíváncsiságot generáltak. 1787-ben Artois grófja, a későbbi X. Károly, udvarhölgyei kíséretében tett látogatást a csonttemetőben. 1814-ben I. Ferenc osztrák császár, a Napóleont lemondásra kényszerítő győztes koalíció tagja, párizsi tartózkodása idején kereste fel az osszáriumot, 1860-ban III. Napóleon fia társaságában ereszkedett le a holtak birodalmába.

A nagyközönség előtt a XIX. század végén nyitották meg katakombákat.