Batthyány Lajos

németújvári gróf Batthyány Lajos
A Magyar Királyság 1. miniszterelnöke
Hivatali idő 1848. március 17. – 1848. október 2.
Utód	Szemere Bertalan
Született	Pozsony, 1807. február 10.
Elhunyt	Pest 1849. október 6. (42 évesen)
Párt	Ellenzéki Párt
Házastárs	Zichy Antónia grófnő

Németújvári gróf Batthyány Lajos (Pozsony, 1807. február 10. – Pest, 1849. október 6.) államférfi, Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke.

Életpályája

Édesapja gróf Batthyány József Sándor (1777–1812), édesanyja a köznemesnek született Skerlecz Borbála († 1834) volt; Lajos volt a második gyermekük. Röviddel születése után anyja különvált apjától, és Bécsbe költözött a két gyerekkel. Miután apja meghalt, anyja megkaparintotta az akkor öt éves Lajos hatalmas örökségét, és fényűző életet élt a birtokon. Lajost eleinte házitanító tanította, majd anyja visszaküldte Bécsbe, a Klinkowström-féle nevelőintézetbe, így sokáig szinte árvaként nőtt fel, és dacos, nehezen kezelhető gyerekké vált.

Fiatalsága

16 évesen fejezte be intézeti tanulmányait. Ezután a zágrábi jogi akadémián tanult. 1826-ban katonatisztnek állt, és kadétként négy évre Olaszországba ment, ahol a Miklós-huszároknál hamarosan hadnagyi rangot ért el. Eközben (? — itt a források ellentmondóak, valószínűleg 1827-ben) diplomázott. Katonaként meglehetősen könnyelmű életet élt, és örökségére várva nagy adósságot halmozott fel. Anyjával hosszas perpatvarba bonyolódott örökségéért, amit végül 24 évesen, nagykorúvá válva sikerült megszereznie. Ekkor elhagyta a katonaságot, és hazaköltözött Vas megyébe. Birtokait korszerűsítette, elkezdett ismerkedni Magyarországgal és a magyar nyelvvel.

1830-ban a főrendi ház tagja lett, és e minőségében jelen volt a koronázási országgyűlésen, de eleinte semmilyen politikai szerepet nem játszott.

1834 decemberében, Pozsonyban feleségül vette Zichi és Vásonkeői Zichy Antónia grófnőt (1816–1888), Zichy Károly gróf és Batthyány Antónia grófnő leányát. Három gyermekük született: Amália (1837–1922) Ilona (1842–1929) és Elemér (1847–1932). A kortársak szerint felesége ösztönözte az aktívabb, reformpárti szerepvállalásra. Hasonló nézeteket vallott sógornője, Zichy Karolina grófné, Károlyi György felesége is; e két család szalonjai Pesten, Pozsonyban és Ikervárott a társasági és közélet valóságos központjaivá váltak. 1839-ben birtokán cukorgyárat alapított.

Batthyány, a reformpolitikus 

Komolyabb politikai szerepet először az 1839–1840-es pozsonyi

országgyűlésen töltött be, mint a főrendi házban az ellenzék vezére. E csoport számára határozott reformprogramot fogalmazott meg, és az ő javaslatára kezdték 1840-ben gyorsírásos naplóban rögzíteni a felsőház eseményeit. Eleinte maradéktalanul osztotta Széchenyi István gróf gazdasági és politikai nézeteit is. Már a harmincas évek elején azok közt volt, akik kezdeményezték a lónemesítést, majd lóversenyek rendezésével serkentették az állattenyésztést, lerakva ezzel a magyar gazdasági egyesület alapjait. Ugyancsak Széchenyi példájára felkarolta a selyemhernyó-tenyésztést is, és ehhez több mint 50 000 eperfát ültetett birtokán. Ez idő tájt alakult meg az ő közreműködésével a Vas vármegyei szombathelyi gazdasági egyesület, 1843-ban pedig az ő elnöksége alatt a cukorgyár-egylet.

Eleinte abban is egyetértett Széchenyivel, hogy a reformmozgalmat a főnemeseknek, az arisztokratáknak kell vezetniük, ám programja a köznemesség határozottabb reformelképzeléseihez állt közelebb, ezért Széchenyi és Kossuth 1841-től éleződő vitájában kerülte a határozott állásfoglalást. Kossuthtal az Iparegyesület elnökeként és más gazdasági egyesületek vezetőjeként 1843-ban került kapcsolatba, és együttműködésük mind szorosabbá vált. Az 1843–1844-es országgyűlésen már nemcsak a főrendi, de az egész országgyűlési szabadelvű ellenzék vezéralakja volt; a főrendi naplókban mintegy 200 felszólalását rögzítették. Abszolutista bel- és külpolitikájáért élesen bírálta a bécsi kormányzatot.

Az országgyűlés bezárása után Pestre költözött, és 1845-ben az ellenzék központi választmányának elnökévé választották. Aktív szerepet vállalt újabb gazdasági egyesületekben (Magyar Kereskedelmi Társaság, Magyar Cukorgyár Egyesület), majd a Védegylet szervezésében (ennek elnöke távoli rokona, Batthyány Kázmér gróf lett). 1846-tól legfőbb törekvése az ellenzék egységesítése, egy párt szervezése, programjának kidolgozása lett. Az Ellenzéki Párt 1847. március 15-én alakult meg, és első elnökévé Batthyány Lajost választották.

Kossuth döntően neki (erkölcsi és anyagi támogatásának) köszönhette, hogy az 1847-es országgyűlésre Pest megyei követté választották; ezután a főrendi házban Batthyány és az alsóházban Kossuth lett az ellenzék vezére. A reformokból született első, modern értelemben vett

országgyűlési választásokon (vagyis az 1848-as választásokon) a sárvári kerületben indult, amit megnyervén országgyűlési mandátumhoz jutott.

A Batthyány-kormány

Az első magyar felelős minisztérium kinevezése

Batthyány Lajos kormánya

Tagja volt az országgyűlés reformköveteléseit Bécsbe vivő küldöttségnek. V. Ferdinánd király 1848. március 17-én őt bízta meg az első magyar minisztérium megalakításával. Az 1848. március 23-i ülésen terjesztette fel minisztereinek jegyzékét (Batthyány-kormány). Első feladataként kidolgozta, illetve kidolgoztatta az átalakulás törvényeit, és azokat elfogadtatta az utolsó rendi országgyűléssel. Kormánya e törvények hatályba lépése után, április 11-én kezdett működni.

A rendkívül nehéz kül- és belpolitikai helyzetben Batthyány kiváló teljesítményt nyújtva kortársai fölé magasodott: az 1848 márciusában hatalomra került kormányzatok közül az ő kormánya maradt a legtovább (több mint fél évig) hivatalában.

Legfontosabb feladatának Magyarország alkotmányos önkormányzatának kiépítését, ezen belül az önálló fegyveres erő megszervezését tekintette. Elérte, hogy a Magyarországon állomásozó császári-királyi csapatokat kormánya alá rendeljék (május 7-én). Megpróbálta hazavezényeltetni a korábban Magyarországon sorozott katonákat. Létrehozta az új törvények által előírt nemzetőrséget, aminek feladata hivatalosan belbiztonság felügyelete volt. Májusban elkezdte szervezni az önálló magyar honvédséget, és ehhez honvédeket toboroztak.

A nemzetőrség ügyeit az e célra létrehozott Országos Nemzetőrségi Haditanács élén maga intézte, és Mészáros Lázár hazatértéig (április 7. – május 23. között) maga vezette a hadügyminisztériumot is. Sikerült felállítania az első tíz honvédzászlóaljat; később ezek váltak a nemzeti haderő magvává. Az örökváltság és a közteherviselés ügyében Kossuth Lajos álláspontját fogadta el; a parasztságot az úrbér eltörlésével szerette volna a liberális nemesek oldalára állítani.

Emléktáblája:

Lemondása után [szerkesztés]

A gödi emlékpad

Batthyány Lajos kivégzése az Újépület udvarán

A Batthyány-örökmécses az egykori Újépület udvarának helyén emelt emlékmű, nemzeti kegyhely

Közkatonaként belépett Vidos József Vas vármegyében Kuzman Todorović tábornok csapatai ellen induló seregébe, de az október 11-i csatában leesett lováról, és karját törte.

Felgyógyulása után újra országgyűlési követté választották. Ellenezte a parlament Debrecenbe költöztetését. Indítványára 1849 januárjának elején az országgyűlés küldöttséget menesztett az újabb támadó sereget vezető Windisch-Grätz tábornokhoz, hogy szándékait kipuhatolja — Windisch-Grätz azonban még csak fogadni sem volt hajlandó Batthyányt (a küldöttség többi tagját igen).

Visszautazott Pestre, ahol 1849. január 8-án a Károlyi-palotában elfogták, és a budai laktanyába zárták. A magyar seregek közeledtével átszállították Pozsonyba, Laibachba, Olmützbe. A magyarok és a stájerek többször (Buda, Sárvár, Cilli) megpróbálták kiszabadítani, ezeket a kísérleteket azonban ő maga utasította vissza.

Batthyány ekkor és később is mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy valamennyi cselekedete törvényes volt, és nem ismerte el a bíróság illetékességét, a bécsi kamarilla azonban őt tekintette a forradalmi mozgalom egyik elindítójának, és elhatározta, hogy kivégzésével példát statuál.

Pere kimondott koncepciós per volt: Magyarország csak a Ferdinánd császár 1848. október 3-án kiadott manifesztumai után számított „lázadó országnak”, Batthyányt azonban (és senki mást) az ez előtti, 1848 nyári–tavaszi tetteiért „vonták felelősségre”.

Kivégzése

Az 1849. augusztus 16-án Olmützben összeült haditörvényszék először börtönbüntetésre és vagyonának elkobzására ítélte, majd ezt Schwarzenberg és a bécsi udvar nyomására halálra változtatta, de úgy, hogy az elítéltet az uralkodó kegyelmére ajánlotta.

Ekkor Batthyányt Pestre szállították, hogy a kegyelmezés joga a császártól Haynauhoz kerüljön, és ő október 3-án jóváhagyta a halálos ítéletet, elrendelte Batthyány felakasztását. Az utolsó, engedélyezett látogatáson felesége egy tőrt csempészett be neki. Ezzel súlyos sebeket ejtett a nyakán, de életben maradt. Sebei miatt az ítéletet kénytelenek voltak golyó általira módosítani. Ennek megfelelősen október 6-án a pesti Újépület (Neugebäude) udvarán kivégezték.

Október 6-a estére különféle izgatószerekkel olyan állapotba hozták, hogy saját lábán ment ki a vesztőhelyre, ahol megkönnyebbülten látta, hogy nincs akasztófa. A pest-budai katonai kerület parancsnoka, Johann Kempen von Fichtenstamm altábornagy, aki később 1863-ban Pest város díszpolgára lett ^[2] tudta, hogy Batthyány felakasztása ilyen körülmények között lehetetlen, de az ítélet végrehajtását sem akarta elhalasztani. Ezért úgy döntött, hogy agyonlöveti Batthyányt. A magyar miniszterelnököt, aki a súlyos vérveszteségtől tántorgott, ketten kísérték. A kivégzőosztag előtt fél térdre ereszkedett. „Éljen a haza! Rajta, vadászok” – kiáltotta.^[3]

Földi maradványait Pesten a ferencesek belvárosi templomának kriptájába rejtették el. A kiegyezés után 1870-ben ünnepélyesen újratemették a Kerepesi temetőben épített mauzóleumban.

Írásai

Országgyűlési beszédei és írásai a korabeli naplókban és politikai lapokban találhatóak. A cukorrépa termesztésről szóló szakszerű írása a Magyar Gazda című folyóirat 1842. évfolyamának második számában jelent meg.