Bél Mátyás
Bél Mátyás (Matej Bel, latinosan: Matthias Belius; Ocsova, 1684. március 24. – Pozsony, 1749. augusztus 29.) szlovák és magyar író, evangélikus lelkész, történet- és földrajztudós.
Élete
Bél Mátyás apja idősebb Bél Mátyás, szlovák evangélikus mészáros. Anyja a magyar, veszprémi származású Cseszneky Erzsébet volt. Losoncon, Alsósztregován, Besztercebányán kezdte tanulmányait, majd Pozsonyban az evangélikus líceumban végezte a „humaniórákat”. Különösen Besztercebányán voltak kiváló tanítói: Pilárik János és Burius János
személyisége később meghatározónak bizonyult életpályájában. Iskolái
közben elsősorban a magyar nyelv alaposabb elsajátítása céljából nevelői
állást vállalt egy évre Veszprémben, majd Pápán
a református főiskolán képezte magát tovább. A rozsnyói és
besztercebányai evangélikus egyházközség pénzén 1704-ben a hallei
egyetemre utazott. 1704-től 1707-ig Halléban
az egyetemen teológiát, orvostudományt és állattudományt tanult. A
hallei évek igen jelentősek voltak számára mind emberileg, mind
tudományosan. Ekkor döbbent rá, hogy a magyar királyságról milyen
keveset tudnak külföldön. Magyarországról nem volt megfelelő térkép,
kézikönyv. Bél rövid németországi tanítás után 1708-ban hazatér Magyarországra.
1709-től 1713-ig Besztercebányán
régi tanára Pilarik János keze alatt tanított. Pilarik halála után ő
lett a gimnázium rektora. Bél szimpatizált Rákóczival és a fejedelem
biztosította vallási türelmet kihasználva szeretett volna komolyabb
lépéseket tenni az oktatás terén. Amikor Sigbert Heister tábornok 1708 végén bevonult Besztercebányára emiatt kis híján kivégeztette, mint Rákóczi-szimpatizánst.
Bél Mátyás a Németországban látott példa alapján átalakította a
besztercebányai gimnáziumot. Munkájának és eredményeinek híre terjedt,
ennek tudható be, hogy 1714-ben
a híres pozsonyi evangélikus líceum meghívta igazgatójának. Ettől
kezdve haláláig Pozsonyban élt. Pozsonyban Bél Mátyás háza kulturális
központtá vált, kapcsolatai az udvarral, helytartótanáccsal jól
alakultak, vallási ügyekben gyakran közbenjárt. Bél Pozsonyban
bevezette a pontos tantervet. A tanárok munkáját ellenőrizte, az
oktatásról jegyzőkönyvet vezetett.
Az általa oly fontosnak tartott
földrajzi és történeti ismeretek mellett magas színvonalon folytatta a
modern nyelvek oktatását.
A magyar tudományosság fájó hiányosságának tartotta, hogy nem volt a
magyar nyelv eredetét, nyelvtanát tárgyaló komoly mű. 1713-ban kiadott
Institutio ad symbola conferenda című írásában gyakorlatilag egy magyar
nyelv- és irodalomtörténet tervezetét vázolta. A magyar nyelvet számos
német folyóiratban ismertette, később német nyelvtant (Institutiones
linguae Germanicae) írt a magyar nyelvűek számára. 1725-ben pedig a
németek számára írta meg a magyar nyelvtant (Der Ungarische
Sprachmeister, oder kurze Anweisung zu der edlen ungarischen Sprache).
Latin nyelvtana 1717-ben Lőcsén, 1719-ben pedig Nürnbergben
jelent meg.
A szlovák nyelv iránti érdeklődését és a pietisták
anyanyelvi kultúra fontosságát hirdető tételét bizonyítja, hogy
segítette a megjelenésben és előszót is írt P. Dolezal szlovák
nyelvkönyvéhez.
Legfontosabb, máig ható tudományos jelentőségű munkája a Notitia Hungariae novae historico-geographica volt. A Notitia-ból öt kötet jelent meg nyomtatásban 1735-1742
között, a többi kéziratban maradt fenn. A Notitia-ban megjelent szöveg
többszörös szűrőn ment át: a megyeleírásokat az érintett vármegyék
megkapták és a pontatlanságokat kijavíthatták. Az általánosabb,
történeti, államismereti, politikai fejezeteket pedig a helytartótanácsi
cenzúra vizslatta. A cenzúra kihúzatta például a szövegből a vallást
érintő mondatokat, és megbotránkozott a jobbágyság életének leírásán.
1710. január 8-án vette feleségül Hermann Zsuzsannát. Nyolc gyermekük született. 1719-ben megválasztották a pozsonyi evangélikus egyház első lelkészévé, s ezt a tisztet 30 esztendőn keresztül töltötte be. 1742-ben szélütés érte, majd rövidesen nyugalomba vonult. Neki köszönhetjük a Liptói-havasok első, meglehetősen pontos leírását.
Bél Mátyás a legtipikusabban hungarus-író
volt: munkásságával az országot igyekezett szolgálni részrehajlás
nélkül. Az ország három akkori legjelentősebb népcsoportjának, a
magyarnak, németnek és szlováknak nyelvét jól beszélte, mindhármat
egyenlőnek tartotta, a nyelvi tarkaságot dicsőségnek tekintette.
Tudományos könyveit kizárólag a közös latin nyelven írta, de jól
beszélte mind a három hazai nyelvet, s alkalmi verseiben s egyházi
műveiben használta is őket. Munkássága egyaránt része és értékes
öröksége a magyar, a szlovák és a magyarországi német nyelvű
irodalomnak.[1]
Munkássága
A Hungariae Antiquae et Novae Prodromus első oldala
- Korának kiemelkedő, sokoldalú tudósaként foglalkozott nyelvészettel, történelemmel, földrajzzal és mezőgazdasággal.
- Leghíresebb, ma is forrásértékű munkája az öt kötetben megjelent Notitia Hungariae novae historico-geographica, vagyis "Az új Magyarország történeti-földrajzi ismertetése" (Bécs,
1735, 1736, 1737, 1742, 1749?). Ez a mű tíz vármegye (Pozsony, Turóc,
Zólyom, Liptó, Pest-Pilis-Solt, Nógrád, Bars, Nyitra, Hont, Moson)
leírását tartalmazza Mikoviny Sámuel térképeivel [1]. Szepes vármegye leírását Bél már korábban, a Notitia tervezetét bemutató Hungariae Antiquae et Novae Prodromus (Nürnberg, 1723) című munkában közölte.
- Mint filológus ugyancsak úttörő munkát végzett. De vetere
litteratura Hunno-Scythica exertitatio című munkájában elsőként
foglalkozott – tudományos felkészültséggel és alapossággal – a magyar
rovásírás tanulmányozásával.
- Nevéhez fűződik az első, 1721-ben megjelenő magyarországi hírlap, a Nova Posoniensia című latin nyelvű újság szerkesztése.
- Felvetette egy tudós társaság alapításának gondolatát.
- Matthiaie Belii: De Vetere Litteratura Hunno-Scythica Exarcitatio
- Rovásírásról szóló első nyomtatott könyv
Bél Mátyás készítette az első nyomtatott könyvet, ami a székely-magyar rovásról szól. Ez elérhető a Google Books-on is: [2].[2]
Kommentáld!