Józef Zachariasz Bem (magyarosan Bem József), a székelyek Bem apója (Tarnów, 1794. március 14. – Aleppó, 1850. december 10.) lengyel és magyar honvéd altábornagy.
Élete
Cseh eredetű lengyel nemesi családba született. Tanulmányait Krakkóban, majd 1809-től a varsói Tüzér és Műszaki Iskolában folytatta.
Napóleon francia császár 1812-es oroszországi hadjáratában tüzérhadnagyként vett részt. Danzig (Gdańsk) védelméért francia Becsületrenddel tüntették ki. 1815-ben belépett az orosz fennhatóság alatt álló Lengyel Főkormányzóság hadseregébe.
Tüzérszázadosként igyekezett elsajátítani kora műszaki ismereteit, 1819-ben a varsói tüzériskola tanára lett. A kor rakétafegyverének számító röppentyűk tökéletesítésével is foglalkozott.
Részt vett az 1830–31-es lengyel szabadságharcban. 1831 elején, őrnagyként, egy lovasüteg parancsnoka lett.
Az ostrołękai
csatában tíz ágyú összpontosított tüzével szinte az egész támadó orosz
hadsereget feltartóztatta, időt nyerve a lengyel hadtest
újrarendeződésére, de a vereséget így sem sikerült elkerülni. Jan Skrzynecki
tábornok még a csatatéren ezredessé léptette elő. Két hónappal később
már tábornok volt, neve nemzetközileg is ismertté vált. A lengyel
szabadságharc bukása után Párizsba emigrált, ahol megírta emlékiratait A lengyelországi nemzeti felkelésről címmel.
1848 szeptemberében egy lengyel–horvát légió felállításának tervével Magyarországra akart utazni, de az október 6-ai forradalom Bécsben érte. Wenzel Messenhauser rábeszélésére vállalta a forradalom fegyveres erőinek főparancsnokságát.
A város eleste után álruhában Magyarországra szökött. November 3-án jelentkezett szolgálattételre Kossuth Lajosnál, aki – mivel szabad parancsnoki poszt akkor nem volt – a Nagyszombaton állomásozó Guyon Richárd dandárához rendelte tanácsadóként, nemsoká azonban visszatért Pestre, ahol ekkor már Wysocki József
irányításával folyt a lengyel légió megszervezése.
Bem még párizsi
emigrációja során került ellenséges viszonyba a Lengyel Demokrata
Társaság tagjaival, ezért a lengyel légió tagjai is ellenségesen
fogadták. Az ellentét odáig mélyült, hogy egy lengyel önkéntes (Franciszek Ksawery Kolodziejski)
merényletet kísérelt meg Bem ellen. Az indulatos vitákkal járó
ellentétet Kossuth úgy próbálta feloldani, hogy a feleket elvezényelte a
fővárosból.
Az erdélyi hadjárat
Bem altábornagy határozott intézkedéseivel rövid idő alatt
újrarendezte a szétzilált, Erdélyből szinte teljesen kiszorult – a
csucsai szorosnál álló – erdélyi hadsereget (tavasztól VI. honvéd
hadtest) –, majd Puchner
tábornok, erdélyi főhadparancsnok támadását visszaverve ellentámadásba
ment át, és gyors hadmozdulatokkal karácsonykor elfoglalta Kolozsvárt.
Ezzel kelet felől biztosította az Alföldet, és lehetővé tette, hogy Windisch-Grätz támadása elől a kormány Pestről Debrecenbe helyezhesse át székhelyét. Januárban Karl Urban ezredes csapatait üldözve betört Bukovinába, majd felszabadította Székelyföldet, ahol kiegészítette haderőit. Ezt követően, egy váratlan mozzanattal Puchner háta mögé került és elfoglalta Nagyszebent.
Miután Puchner kérésére a Havasalföldön állomásozó orosz csapatok Lüders vezetésévél – jóval Paszkevics hadműveleteinek megkezdése előtt – benyomultak Erdélybe és bekerítés fenyegette, a vízaknai és a dévai csatákban február 4. és 8. között áttörte a kialakuló gyűrűt. Már február 9-én ismét támadásba ment át, Piskinél
legyőzte az egyesült osztrák–orosz haderőt, és ismét Székelyföldre
vonult. A Piskinél vívott csatában és a győzelemben, akárcsak Szeben városa bevételében, döntő szerep hárult a Gál Sándor ezredes
által, az első székely határőrezredből a Bem táborába vezényelt három
csíki zászlóaljnak. Ezt követően az orosz és osztrák csapatok elhagyták
Erdélyt, Bem pedig elfoglalta Brassót.
A második orosz beavatkozás után Bem kezdetben sikerrel lassította Alekszandr Lüders és Magnus Grotenhjelm csapatainak előrenyomulását, még Moldvába is betört, hogy ott felkelést robbantson ki. Visszatérve, július 31-én azonban a segesvári csatában vereséget szenvedett, hadserege teljesen szétzilálódott.
Erdély elvesztése után Aradon találkozott Kossuthtal, aki – miután Görgeyben nem bízott, Dembinszky pedig ismételten bebizonyította alkalmatlanságát – a magyar csapatok főparancsnokává nevezte ki.
Augusztus 9-én azonban Temesvárnál csapatait Haynau táborszernagy
csapatai teljesen szétverték. A csatában egy ágyúgolyótól
megbokrosodott lova levetette a hátáról, a balesetben eltört a
kulcscsontja.
Bem sokat tett a magyar–román megbékélésért, az irreguláris csapatok
kölcsönös bosszúhadjáratait azonban nem sikerült megelőznie. 1849 tavaszán megállapodott az addig az osztrákokat támogató, legjelentősebb román felkelővezérrel, Avram Iancuval, hogy a román felkelők nem harcolnak tovább a magyar honvédsereg ellen. A megállapodást azonban Hatvani Imre szabadcsapatának egy rosszul időzített akciója miatt a románok felrúgták. Vezérkari főnöke Czetz János tábornok, egyik segédtisztje pedig őrnagyi rendfokozattal Petőfi volt.
A szabadságharc bukása után Bem József Törökországba menekült, áttért az iszlámra, ekkor felvette a Murad (Murat) nevet. Több renegát tiszttársával együtt a mai Szíria területén fekvő Aleppóba internálták. Részt vett az 1850. októberében kitört zavargások leverésében. Valószínűleg maláriás láz okozta halálát. 1850. december 10-én e mondattal lehelte ki a lelkét halálos ágyán: „Lengyelország, én már nem szabadítalak fel…” Muszlimként az oszmán kormányzat temettette el.
Bem maradványait 1929-ben szállították Lengyelországba és helyezték el egy tarnówi mauzóleumban, hamvait azonban vallási okokból nem lehetett „a keresztény lengyel földben” elhantolni. Hat gigantikus oszlop emeli magasba a kőszarkofágot, benne Bem József földi maradványaival.
Személye
A kis termetű, vézna, beteges ember hatalmas lelkierővel
rendelkezett. A csata napján valódi hősként viselkedett, nagy kócsagos
csákójával mindenütt elöl járt, és sok sebtől eltorzult arca belső
tűztől égett. Példamutató rettenthetetlensége átragadt katonáira is.
Különösen a székelyek
ragaszkodtak hozzá babonás tisztelettel. Hadvezérként mesterien
alkalmazta az ágyú-ütegeket, szerette a gyors helyváltoztatáson alapuló
meglepetéstaktikát.
Ezért nagyon megfelelt számára a kicsi,
hegyes-völgyes országban kis létszámú sereggel vívott küzdelem.
Önzetlen, halált megvető bátorságú, tanult és ügyes katonaként kötelezte
el magát a szabadságharc eszméje mellett. Petőfire
óriási hatással volt, ez a hatás felfedezhető verseiben is. Távol
tartotta magát a magyar vezérek pártoskodásától, ezért élvezte Kossuth Lajos
teljes bizalmát. A kormány utasításait azonban nem sokra tartotta, és
nem csak a katonai, de a polgári igazgatás kérdéseiben is attól
függetlenül szeretett eljárni.
Emlékezete
Források
- Kovács Endre: Bem József (Hadtörténeti Intézet, Budapest, 1954)
- Kovács István: Így élt Bem József (Móra Könyvkiadó, 1983) ISBN 9631134849
- Kovács Endre: Bem a magyar szabadságharcban (Zrínyi Könyvkiadó, Budapest, 1979) ISBN 9633262739
- Kovács Endre: Bem József és a magyar szabadságharc In: A történettudomány kérdései 8. (Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1951)
- Kovács Endre: Bem apó (Magyar Történelmi Társulat, Művelt Nép Könyvkiadó, 1951)
- Hidvégi Jenő: Bem apó In: Nemzeti Könyvtár VI. évf. 120. szám, Budapest, 1944. március 4.
- Józef Wysocki: Együtt a szabadságért, 1848-1849 (Zrínyi Könyvkiadó, 1993) ISBN 9633271851
- Szőcs János: Csíkszereda, Csíki Székely Múzeum, 1998.
- Csorba György: Az 1850. évi aleppói zavargások és a magyar emigránsok szerepe, In: Orientalista Nap 2004, (Szerk. Birtalan Ágnes – Yamaji Masanori.) Budapest, 2004. 30–39.
m apója (Tarnów, 1794. március 14. – Aleppó, 1850. december 10.) lengyel és magyar honvéd altábornagy.
Bem József síremléke Tarnówban
|
Kommentáld!