Bese LajoS

Bese Lajos (született: Ligeti Lajos, Békéscsaba, 1926. október 1. – Budapest, 1988. június 18.) magyar orientalista, nyelvész.

Életrajz

Békéscsabán Ligeti Lajos néven, asztalosmester fiaként, ötgyermekes családba született. Szülővárosában, a Községi Kereskedelmi Középiskolában tett sikeres érettségi vizsgát 1945 júniusában, majd beiratkozott 1945 őszén a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemre (ma ELTE BTK). Itt az akkori szabad rendszernek és széles körű érdeklődésének megfelelően mongol, mandzsu és török nyelvet, illetve nyelvészetet tanult. Az egyetemen Ligeti Lajos (1902–1987) egyik legtehetségesebb tanítványa lett. 1951 januárjában az egyetemi reform miatt immár szakosított oktatás keretei között végzett az egyetemen: „mongol-mandzsu nyelvész” képesítővizsgát tett.

Egyetemi évei alatt belépett a Magyar Dolgozók Pártjába (1948), majd következő évben kizárták a Kőrösi Csoma Sándor (Népi) Kollégiumból, mert rossz volt a kapcsolata az ifjúsági mozgalommal. Az MDP-ből 1950 tavaszán „ingadozó magatartására” hivatkozva zárták ki.

Ugyanezen évben a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában helyezkedett el könyvtárosként, illetve az Országos Könyvtári Központ (1951–1952) alkalmazottja volt. 1952-ben politikai okokból kénytelen volt eltávolodni a tudományos pályától, így innentől kezdve 1958-ig fizikai munkát vállalt (Magyar Acélárugyár, Építésügyi Minisztérium 30/1. sz. Vállalatánál alkalmazták kőművesként, Egyesült Izzó, Cserépkályhaépítő Kisipari Termelőszövetkezet). Ezalatt szabadidejében a mongol nyelvújítás problémáival foglalkozott – nem hagyott fel a tudományműveléssel.

1958 tavaszán visszakerült a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárába, annak Keleti Gyűjteményében tudományos könyvtárosi pozíciót foglalt el. Ez évben változtatta vezetéknevét belügyminisztériumi engedéllyel Ligetiről Besére, tanárával való névazonossága kiküszöbölése végett. (Afféle tüntető névként vette fel, hiszen ez azonos a burját „beše” /бэшэ/ tagadószóval.)

1960-ban és 1963-ban kutatóútra ment mongol nyelvterületre (ezek után több nyelvjárási gyűjtő- és kutatóúton vett részt Mongóliában és a Szovjetunióban). 1961 és 1976 közt a Keleti Gyűjtemény vezetője volt. Irányítása alatt a gyűjtemény állománya dinamikusan gyarapodott cserekapcsolatok és vásárlás útján. 1965-ben megírta kandidátusi disszertációját „Prefixumok a mongol nyelvekben” címmel, majd a sikeres védés után még ugyanebben az évben megkapta a nyelvtudományok kandidátusa címet. 1974–1975-ben egy iskolai évet tanított vendégprofesszorként a Berkeley-béli California University-n az USA-ban. (Kizárólag ezt az évet vállalta el, nem tanított sem előtte, sem utána.)

1982. szeptember és 1988 közt a Magyar Tudományos Akadémia Orientalisztikai Munkaközösségének tudományos főmunkatársa volt, illetve haláláig tagja volt a Kőrösi Csoma Társaság választmányának.

1988. június 18-án, nyugdíjazása után néhány nappal halt meg. (Síremléke a Farkasréti temető Hóvirág utcai temetőrészének 803-as jelű fülkéi között a 862-es számot viseli.)