351
évvel ezelőtt, 1661. október 21-én betörtek a törökök Csíkba.
A büntető
hadjáratot maga Ali temesvári pasa vezeti. Szörnyűséges pusztítást
végeznek, beveszik harccal a Mikó-várát, mindenkit levágnak, majd 26
templomot és ennél is több falvat felégetnek.
Több mint 30 000 embert és
4000, nehéz poggyásszal telt szekeret hurcolnak el. A halottak számát
sajnos még hozzávetőleg sem ismerjük.
A csíksomlyói templomot,
kolostort, iskolát is felégetik, a tizenkét szerzetesből négyet
megölnek, négyet fogságba hurcolnak.
Csodálatos módon a leégett
csíksomlyói templomból egyedül Mária kegyszobra menekül meg.
Az ő
lábainál, a kormos romok között gyülekeznek a síró székelyek. Damokos
Kázmér atya vigasztalja, bátorítja a kétségbeesett embereket. Ott áll
mellette fiatal tanítványa, a már felszentelt és az elpusztult
csíksomlyói kolostor házfőnökévé kinevezett Kájoni János.
E két
lánglelkű embernek is köszönhetjük, hogy az elpusztított, letarolt Csík a
Somlyói Szűzanya kezébe kapaszkodva újra tudott éledni. Ők már abban az
évben elindultak, és Isten nevében összekoldulták az iskola, a templom
és a kolostor újjáépítéséhez szükségeseket. Két év múlva,
1663-ban már
nemcsak szépen fel van újítva a templom, melynek főoltárán azóta is ott
trónol a csodatevő csíksomlyói szép Szűz Mária szobra, hanem
felcsendülhet a Kájoni János által épített orgona is, hirdetve, hogy
„Mária gyermeke nem veszhet el!”.
A
tragédia után a népet összefogó és talpra állító szovátai születésű
Damokos Kázmér, az erdélyi ferences közösség létrehozója és első
elöljárója, a Gyulafehérvári Főegyházmegyének a hitújítás utáni első,
Erdélyben élő és itt szorgalmasan dolgozó, felszentelt püspöke ma is
mindnyájunk példaképe, eszményképe lehet.
12 állomásban szeretnénk
hosszan kísérni és megismerni a székely nép méltatlanul elfelejtett
egyik legnagyobb gyermekét.
Ezért életrajzát szeretnénk hétről hétre
közreadni, példáján buzdulni és vele együtt imádkozni drága népünkért,
mindnyájunk lelki újjászületéséért.
Kisebb testvéri szeretettel, BÖJTE CSABA tetvér
Kommentáld!