A terület a világ első olyan természetes környezetben kialakított befogadóhelye a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol a fogságból kiszabadított, különböző családhoz tartozó egyedek szabadon élnek egymás mellett az érintetlen erdőkkel körbevett, több mint 12 hektárnyi területen.
Ő az apró mókusmajom, akit az őrök a kerítésen belülre próbálták beterelni.
„Soha nem egyszerű egy álmot a semmiből felépíteni – mondja Lara, a Majom Birodalom egyik ötletgazdája, a benti kávézó asztalánál ülve. Gyerekek nevetnek körülöttünk, alig várják, hogy a túravezetők és a szüleik végre mindenkit bekenjenek a szúnyogcsípés elleni krémmel, és elinduljanak az erdőben kiépített ösvényen. Hirtelen valami az üveg mellé ugrik, pont oda, ahol ülünk. Odanézek. Egy fehérkezű gibbon kopogtat az ablakon, és jól láthatóan Larát bámulja.
Alfred a feherkezű gibbon.
„Ő Alfréd, nagyon fiatalon és sérülten érkezett, én ápoltam hónapokig - mosolyog Lara szeretettel a majomra. Sajnos még most is az anyjának tekint. Bár a gibbonok normális esetben a napjaik 99 százalékát fent a fák között élik, ő még mindig túl gyakran van a földön engem keresve. A park szigorú szabályai szerint azonban a sikeres rehabilitáció után már egyikünk sem kerülhet fizikai kontaktusba a majmokkal, nekem is így kell viselkednem. El tudod képzelni, milyen nehéz ezt megállni, főleg úgy, hogy Alfréd állandóan hív, és játékosan produkálja magát ha meglát.
Az itt élő egzotikus főemlősök legtöbbje háziállat volt, ahogy ő is, vagy cirkuszból, állatkertből, laboratóriumokból került hozzánk. Sokuk erdőt sem látott még életében, társai nem voltak egyáltalán, így a befogadást követően szoktatási programon esnek át, ami minden egyed esetében más időtartamot igényel. Mi ezt itt Éden Szindrómának hívjuk. Ennek során mikor úgy látjuk, hogy egy majom már készen áll arra, hogy az erdőben a társaival együtt éljen, rábízzuk a döntést, hogy mennyire és meddig igényli még a nyitott ketrecben való tartózkodást, és mikor jön el annak az ideje, amikor már nincs szüksége erre az ún. félénk visszavonulásra. Mivel az itt lakónknak eredeti élőhelyükön igen változatos étkezési szokásai vannak, mi is igyekszünk az etetőpontokon gyümölcsöket, magvakat, zöldséget, tojást elhelyezni, hiszen az erdő nem tudná teljes egészében eltartani a populációt. Meg fogod látni ha bemegyünk, hogy az újonnan érkezettek egész nap a gyümölcsök mellett ólálkodnak, de szerencsére idővel aztán megtanulják egymástól, hogy hogyan kell kisebb állatokat, például békát, gyíkot, vagy madarakat elfogni.”
Ő egy cirkuszból került a Majmok Birodalmába.
Rálépve az erdőben kitaposott ösvények egyikére eleinte úton-útfélen megállunk, Laranak minden itt dolgozóhoz és vendéghez van egy kedves szava.
„Tonyval mi mindig azt hangoztatjuk, hogy a Majom Birodalom története főleg az emberek története”- karol belém. Alfréd a kávézó elhagyása óta követ minket. Bár néha-néha eltűnik a liánok és fák szőttesében, sárgás bundája könnyen elárulja, ahogy reménykedve a nyomunkban jár.
„Az az álmunk, hogy egy olyan természetes környezetet alakítsunk ki a fogságból kimentett majmok részére, ahol az erdőben szabadabban tudják leélni a hátra lévő életüket, sőt csoportokat alkothatnak és szaporodhatnak, mintha az eredeti élőhelyükön tennék. Ez a hely nem jöhetett volna létre az elszánt segíteni vágyók nélkül- mondja Lara, majd így folytatja: „Ma is emlékszem, éppen húsz évvel ezelőtt történt. Tonyval a nemzeti park erdei tisztásán ülve a vadon élő páviáncsaládokat néztük. Hátra hajtottuk a fejünket a padon, és bámultuk a légi mutatványt, ábrándozva beszélgettünk arról, milyen szép lenne, ha létezne a világon egy olyan kis sziget, ahol minden sérült, rabságban tartott majom végre boldog lenne. 1996-ot írtunk, és mindez csupán csak egy vágy volt, ami hamarosan aztán erős elhatározássá alakult mindkettőnkben. Akkor kezdtünk el igazi kutatómunkát végezni az illegálisan, háziállatként tartott majmok ügyében, amikor egyre több állatorvos panaszkodott nyíltan arra, hogy a tulajdonosok borzalmas körülmények között tartják ún. kedvenceiket. Ráadásul köztudott volt, hogy a kiöregedett egyedek már egyik állatkertnek vagy cirkusznak sem hoznak hasznot, így táplálásukra és gondozásukra alig fordítottak figyelmet.
Az elhatározást hamar tett követte. Tonyval ide, Plettenberg Bay-be utaztunk, abban reménykedve, hogy megfelelő területet találunk a rezervátum létrehozására. Első látásra beleszerettünk ebbe a vad, élettel teli erdőbe”- mutat körbe Lara mosolyogva.
Tony és Lara
Karcsú, tollas tetejű fák mellett haladunk el, és a mellettünk bújócskázó majmokat figyeljük. Egy vékony patakon átívelő függőhídhoz érünk, aminek közepén néhány szürke majom reggeli tornagyakorlatát végzi. Éppen fejjel lefelé csüngenek erős farkukat a korlátra tekerve, mikor melléjük érek, rám néznek, majd kényesen arrébb lendülnek.
Épp a függőhídon megyek át, mögöttem kísérettel.
„Bár pénzünk nem volt, hogy ekkora befektetést egyedül képesek legyünk finanszírozni, nem csüggedtünk el. Olyan szponzorokat kerestünk meg, akikről tudtuk, hogy szívügyük a természetvédelem, az ő támogatásukkal aztán egy évvel később a Majom Birodalom alapköveit le is rakhattuk. Mikor a környéken élők meghallották a nagyszabású tervünket, mindannyian részesei akartak lenni a Majom Birodalom létrehozásának. A szomszédos faluból, Kurlandból, és innen Plattenberg Bayből is a szülők és gyerekek együtt érkeztek hogy kétkezi munkával segíthessenek nekünk. A nyolc hónapos erőfeszítésben fiatalok, idősek, feketék és fehérek egyaránt részt vettek. Ami két ember álma volt csupán, az egy egész közösség valóságává vált.”
Alfréd megunva, hogy Lara nem figyel rá, a dús lombok között közvetlenül a fejünk fölött jelenik meg. Fehér mancsával levélesőt hullatva felénk erőteljesen megrázza az ágakat. A szél bele-belekap némelyikbe, forgatja egy darabig a levegőben, majd a fakó zöld talajra löki a lábunk elé. Váratlanul egy éles, elnyújtott, búgó hangot hallok, kíváncsi látogatók gyűlnek körénk. Mindannyian a fákon átlibbenő Alfrédot nézzük, ahogy ruganyosan röpíti át magát egyik ágról a másikra. Egy pillanatra megtorpan, ránk néz és megismétli a panaszos hívást, ami Larának szól, de csalódottságára csupán a Birodalomban élő többi gibbon válaszol.
„Látod, erről beszéltem - néz fel Lara sóhajtva a fák közé -, nem érti, hogy az anyja miért hanyagolja el. De nincs kíméletes megoldás, ha tényleg azt akarjuk, hogy teljesen függetlenné váljon tőlünk, emberektől. A Majom Birodalom létrehozásának célja nem csak az, hogy egy szabadabb jövőt biztosítsunk a majmainknak, és látogatóinkkal megértessük, hogy minden vadállatnak a szabadban lenne a helye.
Gyűrűsfarkú maki jóllakottan sütteti hasát.
Persze ez az első percektől kezdve kemény munkát igényelt. Miután az első száz hozzánk érkezett majom a rehabilitáción átesett, és a kerítéseket is befejeztük, megnyitottuk a ketrecek ajtaját, majd szívdobogva vártuk, mi fog történni. Azzal a nappal az egész életünk megváltozott, minden egyes perc újabb kihívást jelentett.
Az első három hónap, bevallom, rémálom volt, mert kezdetben minden család minden nősténye Tonyt tekintette az alfa hímnek, hiszen egész nap az ő kiabálását és irányítását hallhatták, mióta hozzánk érkeztek. Legalább húsz nőstény volt folyton a nyomunkban, Tonyra ugráltak, a lábát csipkedték, vagy egyszerűen csak bekopogtak a fáról az iroda ablakán, és kihívóan rebegtették a szempilláikat.
Csuklyásmajom
Később a Majom Birodalom híre futótűzként terjedt, persze a szakemberek és a primatológusok fanyalogva fogadták az ötletet, azzal érveltek, hogy hogyan lenne képes egy Madagaszkárról származó lemur meg egy ázsiai gibbon békességben együtt élni egy területen. Szerencsére nem nekik lett igazuk, sőt egyikük Amerikából minden évben ide utazik, hogy tanulmányokat folytasson a majmok viselkedésével kapcsolatban.”
Varik az etetőnél.
Az ösvényen kisebb perpatvar támad. Egy szemtelen csuklyás majom a fekete-fehér madagaszkári vari elől csúfondárosan ellopta a mogyorót. A vari feladva a harcot inkább fogja magát, és az etetők egyikére ugorva elvesz egy karika banánt, majd nagy élvezettel a szájába nyomja.
Ahogy Lara mondja, ma naponta, a legnépszerűbb hónapokban akár ezer látogatójuk is lehet. A nagy sikerre és bevételre való tekintettel a befektetőket arról is meggyőzték, hogy egy, a Majom Birodalomhoz hasonló területet a fogságból kiszabadított madaraknak is építsenek fel. Így született meg a Madár Paradicsom, ami egy olyan 5O méter magas vékony halóval befedett 2176 hektáros terület, ahol a több mint 2OO madárfaj 35OO egyede szabadon repülhet. Két éve pedig megnyitottak egy újabb parkot a nagymacskáknak is.
A Madár Éden egyik büszeksége a sisakos turákó.
Lassan a sétánk végéhez közeledünk. Az ösvények mellett a fák néhol olyan katonás sűrűségben nőnek, mintha valaki két kézzel ültette volna őket. Fent a magasban a méregzöld ágak összeboruló leveleitől itt egészen elsötétül a világ, nappal is állandó félhomály dereng. Közelebb lépek a tíz-tizenkét méteres fákhoz, érdes testükön, amiken hegyes kinövések ülnek, óvatosan végighúzom a kezemet.
A helyiek ezeket a törzsön elhelyezkedő piramisokat letörik, és mindenféle gyógyászati kellékben használják fel - magyarázza Lara, és megpróbál egyet leszedni nekem. Ahogy elhajtja az ágat, hogy hozzáférjen az egyik kinövéshez, fényes tisztás tárul a szemünk elé. Gyűrűsfarkú makik játszanak a napsugarak közt, az egyik éppen kinyújtott lábbal ül, ételtől duzzadó fehér hasát a napnak mutatja, a körülötte fogócskázó társairól tudomást sem vesz. Mikor meghallja az ág neszezését, rezzenéstelen ábrázattal mered felénk, aztán mintha ott sem lennénk, méltóságteljesen visszafordítja arcát a fény felé.
forrás: http://www.ng.hu/Blog/Balogh-Boglarka-Afrika-blogja/2016/04/18/Boldog-majmok-birodalma
.png)
Kommentáld!