Boldog Salkaházi Sára (eredeti nevén: Schalkház Sára) (Kassa, 1899. május 11. – Budapest, 1944. december 27.) a Szociális Testvérek Társasága nővére, közel száz magyarországi zsidó megmentője a nyilas uralom idején, vértanú. Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Boldoggá avatási dekrétumát XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá, ünnepélyes kihirdetésére pedig 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.
Pályafutása Élete a Szociális Testvérekig
Kassán született, édesapja, Schalkház Lipót korán meghalt, édesanyja igazgatósági tagként dolgozott tovább a részvénytársasággá
alakított kassai Schalkház Szállónál. A szálló a művészek kedvelt
találkozóhelye volt és ebből a keresetéből nevelte három gyermekét.
Sára Kassán végezte iskoláit, tanítónői diplomát szerzett és egy évig dolgozott is tanítónőként. Mikor az első világháború után Kassa az újonnan létrejött Csehszlovákiához került, és a csehszlovák kormány hűségesküt követelt a tanároktól, Sára ezt megtagadta és el kellett hagynia a pályát.
Határozott fellépésű fiatal lányként írják le, akinek ambíciója az volt, hogy újságíró, író lesz. Mikor elvesztette állását, könyvkötészetet tanult, húga kalapüzletében is dolgozott, felvidéki magyar lapokba írt, novellákat, tárcákat, életképeket közölt. Első írása 1919. február 2-án jelent meg Syphax álnév alatt a kassai Esti Újságban. Többnyire a kisebbségbe került magyarokról, a szegény munkásokról és nyomorban élő munkanélküliekről írt, nagy átérzéssel.
Életmódja az újságíróké volt. „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene” – írta akkori életéről később.
1922-1923 fordulóján néhány hónapig eljegyzett menyasszony volt, de kikosarazta vőlegényét, a későbbi gazdatisztet.
Új úton
1927-ben ismerkedett meg a Schlachta Margit alapította Szociális Testvérek Társasága rend kassai tagjaival, és ez új irányt szabott az életének. Szociális tanfolyamokat végzett a rendnél, végül ellátogatott a budapesti anyaházba is, ahol stílusát túl modernnek találták, de nem voltak elutasítóak vele szemben.
1929-ben elfogadták jelentkezését a novíciának. A szegvári rendházhoz csatlakozhatott, de az 1930 pünkösdjén tett első fogadalmát megelőzően néhány hónapot még Kassán töltött, ahol a helyi karitászt szervezte. Két évvel később már Komáromban végzett hasonló munkát. Eközben meg kellett küzdenie korábbi élete árnyaival: "Keresztül kellett gázolnom önmagamon... hogy önmagamat lerázva, megsemmisítve ráismerjek önmagamra, ráeszméljek énemre" – írta.
Hatalmas munkát végzett, a karitász vezetésén kívül heti huszonhat
órában tanított, gyermekkonyhát, kegytárgyüzletet, szegényházat
felügyelt és szerkesztette a Katholikus nő című folyóiratot. Nagyon kimerülten 1934-ben
Kassára helyezték vissza, és mert fáradtságát bizonytalanságként
értelmezték, nem engedték, hogy letegye az örök fogadalmát.
1937-ben jelentkezett missziós munkára a Brazíliában élő magyar bencések mellé és Slachta Margit el is engedte volna, de ehhez magyar állampolgárságot kellett kapnia. Ezért 1937-ben végleg Budapestre költözött. A missziós utat azonban a második világháború körüli politikai események meghiúsították. 1940 pünkösdjén letehette az örök fogadalmat, Alleluja! Ecce ego, mitte me! jelmondattal (Íme itt vagyok, küldj engem!)
A vészkorszak
A rend mindent megtett, hogy küzdjön a nemzetiszocializmus terjedésének embertelen következményei ellen és Sára is azért imádkozott, hogy ehhez a küzdelemhez legyen ereje.
1941 elejétől a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetsége
országos vezetője lett. Szerkesztette a mozgalom lapját, gyűléseket,
lelkinapokat tartott az országban, három év alatt öt új szegényotthont
nyitott összesen háromszáz férőhellyel, és elkezdte a Munkásnő Főiskola
építését.
Az Árpád-házi Boldog Margit szentté avatását ünneplő 1944-es rendezvénysorozat keretében március 19-én a mai Erkel Színházban előadták Sára Fény és illat című misztériumjátékát Szent Margitról. A Szövetség ezt követő gyűlését betiltották. A német megszállás éve következett.
Salkaházi Sára boldoggá avatása 2006. szeptember 17-én
A Szociális Testvérek mintegy ezer üldözöttet bújtattak. Valamennyi
rendházuk telve volt velük, közülük majdnem százat személyesen Sára
nővér mentett meg, aki ekkor a Bokréta utcai munkásnőotthont, a
Katolikus Nővédő Otthont vezette.
1944. december 27-én zsidók után kutató nyilasok körbevették az otthont, négy embert és Bernovits Vilma hitoktatót is őrizetbe vették. Sára nővér az akció végén érkezett, de nem menekült el. Őt is magukkal vitték.
Halála
Salkaházi Sára halálának körülményei sokáig nem voltak ismertek. Húsz évvel később a zuglói nyilasper egyik vádlottja mondta el a bíróságnak, mi történt.
A foglyokat este a Fővámház elé terelték, levetkőztették és a Duna
partjára állították őket. Mielőtt a sortűz eldördült, egy alacsony,
fekete hajú nő – Sára nővér – a kivégzők felé fordult, a szemükbe
nézett, letérdelt, az égre nézett, és keresztet vetett.
Hatása
Salkaházi Sárát 2006. szeptember 17-én a budapesti Szent István-bazilika
előtti téren avatták boldoggá, tízezres tömeg előtt. Ez volt az első
Magyarországon celebrált boldoggá (illetve szentté) avatás 1083 óta.
Elismerései
- Hősies embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1972-ben felvette a Világ Igazai közé
- 1996-ban, bátor magatartása és helytállása elismeréséül a belügyminiszter posztumusz „Bátorság érdemjelet” adományozott neki.
- Mivel Sára nővér a magyar állam politikai önkényének lett áldozata, a Szociális Testvérek Társasága 1997-ben jelképes kárpótlásban részesült.
- 2008. december 27-én Erdő Péter bíboros, prímás szentmise keretében
felavatta a budapesti, újpalotai boldog Salkaházi Sára római katolikus
plébániatemplomot és közösségi házat. (Címe: 1156 Budapest, Szerencs
utca)
Kommentáld!