Egy évvel ezelőtt járt székelyföldi előadókörúton Vujity Tvrtko újságíró, akkor vette fel a kapcsolatot a két generáció óta egy- mástól elszakadt rokonaival is. Miután a szálakat felgöngyölí- tették, Tvrtko „maroknyi székelynek” vallja magát, hiszen Buda- pestre került nagymamája révén ozsdolai gyökerekkel büszkél- kedik.

Magyarországi horvát kisebbségiként élve, számára is egyér- telmű a magyar nemzeti jelképek fontossága, mondta Tvrtko, miközben a kisebbségi sors melletti kiállást kötelezettségnek tekinti.

A horvát székely származást felvállaló gesztust hangsúlyozta többek közt kedd este a kézdivásárhelyi Vigadóban tartott, sodró erejű előadása során is, amelynek bevezetőjében megköszönte az ajándékba kapott székely zászlót, majd közös világkörüli utazásra invitálta a közönséget, azzal a szándékkal, hogy a végén mindannyian jobb, elégedettebb emberként távozhassanak.

Az álmokról és azok beteljesülésének lehetőségeiről beszélve a mindennapi emberekben rejlő erőt és kitartást emelte ki, majd mesélni kezdett azokról az abszurd diktatúrákról, amelyek kulisszái számunkra jobbára ismeretlenek. A tragikus sorsukon felülemelkedő emberek példás életútját, eredményeit bemutató előadás célja nyilvánvalóvá tenni: minden okunk megvan, hogy ne legyünk pesszimisták. 

A TV2 csatorna sztárriporterre az előadást megelőző beszélgetés során lapunknak kifejtette: feleségével, Zsolnay Gyöngyivel azért alapították meg a Hétköznapok hőse-díjat, hogy az emberi helytállásban rejlő hatalmas erőknek lehetőséget nyújtsanak a kibontakozásra. Példaként beszélt arról a kisfiúról, aki visszanyerhette látását, és ma már nyelveket tanul, vagy a kulcsmásoló mester Kovács Gyuri bácsiról, aki 64 évesen tanult meg úszni, hogy 91 évesen világbajnokká válhasson. Ugyanakkor az újság-­író életformában rejlő lehetőségekről is kifejtette véleményét: a névtelen hősök megtalálásának olyan eszköze, amely a közgondolkodásra kifejtett hatása által egyfajta szószólója lehet az igaz ügyeknek és az elesettek felkarolásának.

Az előadó a kézdivásárhelyi estet rendhagyónak nevezte, mert nemcsak a kommunista Észak-Koreába, Tatárföldre, Türkmenisztánba és az éhínséggel küzdő Haitibe kalauzolta el a hallgatókat, hanem egy csíkszeredai idős hölgyről szóló film megtekintése kapcsán megható pillanatoknak is tanúi lehettünk. Szabó Ibolya az 1940-ben bevonuló magyar honvédeknek szavalt kislányként, és az őt ölbe kapó katonával együtt készült fényképnek köszönhetően, az esemény után 71 évvel megismerkedhetett az egykori katona immár konzulként Csíkszeredában dolgozó unokájával. A történetről készült film levetítése után Ibolya személyesen is köszöntötte a közönséget, újból elszavalva az egykori verset.

Ugyanilyen megható pillanatokat tartogattak a kezek és lábak nélkül született Nick Vujicic küldetéséről és a siketséggel született Weisz Fanni sorsáról szóló elbeszélések is, segítségükkel felismerhettük: minden okunk megvan arra, hogy boldognak érezzük magunkat.

A több nyelvre is lefordított sikeres könyvek szerzője az előadói estet személyes vallomásokkal zárta, amikor egy elsárgult családi fénykép kapcsán bemutatta az ozsdolai születésű Réthi Mária nagymamát is, akit Kapus néven vettek örökbe. E névcsere miatt a székely gyökerek megtalálásához évtizedeknek kellett eltelniük, de Tvrtko büszkének vallja magát, hogy olyan népből vétetett, amely a mai napig is küzd a szabadságáért.

Jancsó Katalin

Székely Hírmondó