Boros Ádám
Boros Ádám (Budapest, 1900. november 19. – 1973. január 3.) botanikus, biológus, mohakutató, egyetemi tanár.
Életpályája
Apja Boros Rudolf és anyai nagyapja is középiskolai tanár volt. Jávorka Sándoron keresztül ismerte meg Degen Árpád neves botanikust, aki gyakran magával vitte gyűjtőútjaira. Együtt tanulmányozták a morvamezei (detrekőcsütörtöki) lápokat. Ekkor ismerte meg a tőzegmoha és égerlápok világát, amely rendkívüli mértékben felkeltette a figyelmét. 1918-1922 között Budapesten végezte el az egyetemet.
1920-ban már asszisztensi munkát végzett Szabó Zoltán professzor mellett az Állatorvosi Főiskolán. 1922-ben Belső-Somogyban kutatott. Még doktorátusának megszerzése előtt a Gyógynövénykísérleti Állomás szolgálatába lépett. Bölcsészdoktori oklevelet, negyedéves korában, 1922. június 17-én szerzett. 1929-ben belföldi kutató ösztöndíjat kapott, majd ugyanebben az évben a Közgazdaságtudományi Kar „A Mezőgazdasági Növényismeret” tárgykörből magántanárrá habilitálta. 1929-ben megkezdte Magyarország szikeseinek botanikai feltárási munkáit, elsősorban a Nyírségben dolgozott, majd 1929-1939 között a Gerecse és Vértes hegységek, valamint a Velencei-tó környéke voltak fő kutatási területei.
1937-ben a Természettudományi Társulat
Növénytani Szakosztálya jegyzőjévé választotta, e tisztséget több évi
tagság előzte meg. Az ő összeállításában látott napvilágot a Növénytani
repertórium is. 1938-ban átkerült a Vetőmagvizsgáló Intézethez. 1939-től kezdve Gömör megyében, majd Erdélyben és az Északkeleti-Kárpátokban végzett tereptanulmányokat és gyűjtéseket. 1944-ben átmenetileg szerkesztette a Botanikai Közleményeket és éveken át jegyzője volt a Biológiai Egyesület Növénytani Szakosztályának. 1944-től kezdve 3 éven keresztül az Állatorvosi Karon a növénytan című tárgyat adta elő. 1945-ben a Kísérletügyi Tanács tagja és újból a Gyógynövénykísérleti, majd később Gyógynövény Kutató Intézet vezetője lett. 1946-ban kötött házasságot Kenyeres Júliával, aki mindig elkísérte gyűjtőútjaira munkatársaként is.
1946-ban munkatársként dolgozott az Új Idők Lexikona, majd a Révai Lexikon összeállításában és szócikkeinek megírásában. A Természettudományi Társulat dísztagjává választotta. 1947-ben lett rendes tagja a Természetvédelmi Tanácsnak. 1948-ban nyerte el az egyet. ny. rk. tanári címet. Ugyanebben az évben közreműködésével megjelent a „Viruló természet” című könyv. 1950-ben a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya a Kertészeti Szakbizottság tagjává nevezte ki.
1951-ben hosszas előtanulmányok után megjelent az Acta Biologicaban „Bryologische Beiträge zur Kenntnis der Flora von Ungarn und der Karpaten” című nagyobb munkája, majd a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztályának kiadásában a „Magyarország mohái” című könyve. 1952-ben a Magyar Tudományos Akadémia Minősítő Bizottsága a biológiai tudományok kandidátusának minősítette. 1954-ben a Növényfajtaminősítő Tanács tagja lett. 1957-ben megkapta a biológiai tudományok doktora akadémiai minősítést is.
Életműve hatalmas: tudományos munkáinak száma 731, ebből több könyv. Munkáját 51 kötetnyi naplójegyzet is rögzíti.
Herbáriuma
Herbáriumát (65 000 virágos növény, 130 000 moha) a Természettudományi Múzeum Növénytára felterjesztésére a Művelődésügyi Minisztérium
"nemzeti érdekű védett gyűjteménnyé" nyilvánította, melynek nemcsak
moha része gazdag, hanem a virágos gyűjtemény is. A mohagyűjtemény nagy
részét Boros Ádám maga gyűjtötte és felesége preparálta, de élénk
szakmai kapcsolatai révén csereanyaggal is gazdagodott. Ma a
Természettudományi Múzeumban őrzik.
A barlangkutató
A barlangi mohák kutatásának nemzetközi tekintélyű tudósa volt. Előtte Magyarországon még senki sem foglalkozott ezzel a tudományterülettel. 1926-ban kezdő tanársegéd korában a Barlangkutató Társulat alapító tagja volt. 1930-ban
kezdeményezte és el is végezte a barlangszádák flórájának begyűjtését
és feldolgozását. A Brylógia című művében egész fejezetet szentelt e
tudományterületnek. 1933-ban jelent meg a barlangi mohákkal foglalkozó első cikke, a Barlangvilág című folyóiratban.
A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatnak
haláláig aktív tagja volt, részt vett a szervezeti életben, előadásokat
tartott és a társulat lapjaiban egymás után jelentek meg cikkei és
szakmai bibliográfiái. 1941-től 1944-ig társelnöke volt a Magyar Barlangkutató Társulatnak. 1972-ben a Társulat kiemelkedő tudományos munkásságért adományozható Kadić Ottokár-éremmel tüntette ki. 1972 őszén az erdélyi Bihar-hegységi barlangokat kutatta, majd utána Csehszlovákiában gyűjtött Vajda Lászlóval.
Barlangokkal foglalkozó írásai
- Morton, Fr.: Das Problem der Lebensverlängerung bei Höhlenpflanzen. (Ismertetés). Barlangkutatás, 1926-1927. p. 37.
- A barlangszádák növényzetének felkutatása érdekében. Barlangvilág, 3. 1933. p. 22.
- A Szilicei- és Barkai-jégbarlangok növényzete. Botanikai Közlemények, 32. (1935) p. 104-114.
- Gebhardt Antal: Az Abaligeti barlang élővilága. (Ismertetés). Barlangvilág, 6. 1936. p. 30-31.
- A Szilicei-jégbarlang, mint a növényzet élőhelye. Természettudományi Közl., 71. 1939. p. 323-324.
- A Tordai-hasadék barlangjai. Nyárády Erasmus Gyula: A Tordai-hasadék című munkájának ismertetése. Barlangvilág, 10. (1940). p. 48-49.
- A barlangnyílások élővilága. Barlangvilág, 11. 1941. p. 29.
- A Sebes-Körös menti barlangok szádájának növényvilága. Script. Bot. Mus. Transs. 1. 1942. p. 152-156.
- A mohák a természetben és az ember életében. Természettudományi Közl. 75. 1943. p. 33-46.
- A Lápos-folyó szurdokában. A Természet. 40. 1944. p. 65-68.
- A Tapolcai-tavasbarlang mohája. Élet és Tudomány, 16. 1961. 1657.
- A barlangok fénylő mohája. Természettudományi Közl. 95. (1964) p. 327
- Útmutató barlangi mohák gyűjtéséhez. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1970. 3.
- Magyarország és a kárpáti barlangok felsőbbrendű növényzetére vonatkozó irodalom. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1972. 2. p. 20-22.
- Vajda László társszerzővel: Bryogeographische Forschungen im Karstgebiet des Bihar-Gebirges. Acta Bot. Acad. Sci. Hung. 19. 1973.
Kommentáld!