Életpályája
Apja Boros Rudolf és anyai nagyapja is középiskolai tanár volt. Jávorka Sándoron keresztül ismerte meg Degen Árpád neves botanikust, aki gyakran magával vitte gyűjtőútjaira. Együtt tanulmányozták a morvamezei (detrekőcsütörtöki) lápokat. Ekkor ismerte meg a tőzegmoha és égerlápok világát, amely rendkívüli mértékben felkeltette a figyelmét. 1918-1922 között Budapesten végezte el az egyetemet.
1920-ban már asszisztensi munkát végzett Szabó Zoltán professzor mellett az Állatorvosi Főiskolán. 1922-ben Belső-Somogyban kutatott. Még doktorátusának megszerzése előtt a Gyógynövénykísérleti Állomás szolgálatába lépett. Bölcsészdoktori oklevelet, negyedéves korában, 1922. június 17-én szerzett. 1929-ben belföldi kutató ösztöndíjat kapott, majd ugyanebben az évben a Közgazdaságtudományi Kar „A Mezőgazdasági Növényismeret” tárgykörből magántanárrá habilitálta. 1929-ben megkezdte Magyarország szikeseinek botanikai feltárási munkáit, elsősorban a Nyírségben dolgozott, majd 1929-1939 között a Gerecse és Vértes hegységek, valamint a Velencei-tó környéke voltak fő kutatási területei.
1937-ben a Természettudományi Társulat
Növénytani Szakosztálya jegyzőjévé választotta, e tisztséget több évi
tagság előzte meg. Az ő összeállításában látott napvilágot a Növénytani
repertórium is. 1938-ban átkerült a Vetőmagvizsgáló Intézethez. 1939-től kezdve Gömör megyében, majd Erdélyben és az Északkeleti-Kárpátokban végzett tereptanulmányokat és gyűjtéseket.
1944-ben átmenetileg szerkesztette a Botanikai Közleményeket és éveken át jegyzője volt a Biológiai Egyesület Növénytani Szakosztályának. 1944-től kezdve 3 éven keresztül az Állatorvosi Karon a növénytan című tárgyat adta elő. 1945-ben a Kísérletügyi Tanács tagja és újból a Gyógynövénykísérleti, majd később Gyógynövény Kutató Intézet vezetője lett. 1946-ban kötött házasságot Kenyeres Júliával, aki mindig elkísérte gyűjtőútjaira munkatársaként is.
1946-ban munkatársként dolgozott az Új Idők Lexikona, majd a Révai Lexikon összeállításában és szócikkeinek megírásában. A Természettudományi Társulat dísztagjává választotta. 1947-ben lett rendes tagja a Természetvédelmi Tanácsnak. 1948-ban nyerte el az egyet. ny. rk. tanári címet. Ugyanebben az évben közreműködésével megjelent a „Viruló természet” című könyv. 1950-ben a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya a Kertészeti Szakbizottság tagjává nevezte ki.
1951-ben hosszas előtanulmányok után megjelent az Acta Biologicaban „Bryologische Beiträge zur Kenntnis der Flora von Ungarn und der Karpaten” című nagyobb munkája, majd a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztályának kiadásában a „Magyarország mohái” című könyve. 1952-ben a Magyar Tudományos Akadémia Minősítő Bizottsága a biológiai tudományok kandidátusának minősítette. 1954-ben a Növényfajtaminősítő Tanács tagja lett. 1957-ben megkapta a biológiai tudományok doktora akadémiai minősítést is.
Életműve hatalmas: tudományos munkáinak száma 731, ebből több könyv. Munkáját 51 kötetnyi naplójegyzet is rögzíti.
Herbáriuma
Herbáriumát (65 000 virágos növény, 130 000 moha) a Természettudományi Múzeum Növénytára felterjesztésére a Művelődésügyi Minisztérium
"nemzeti érdekű védett gyűjteménnyé" nyilvánította, melynek nemcsak
moha része gazdag, hanem a virágos gyűjtemény is. A mohagyűjtemény nagy
részét Boros Ádám maga gyűjtötte és felesége preparálta, de élénk
szakmai kapcsolatai révén csereanyaggal is gazdagodott. Ma a
Természettudományi Múzeumban őrzik.
A barlangkutató
A barlangi mohák kutatásának nemzetközi tekintélyű tudósa volt. Előtte Magyarországon még senki sem foglalkozott ezzel a tudományterülettel. 1926-ban kezdő tanársegéd korában a Barlangkutató Társulat alapító tagja volt. 1930-ban
kezdeményezte és el is végezte a barlangszádák flórájának begyűjtését
és feldolgozását. A Brylógia című művében egész fejezetet szentelt e
tudományterületnek.
1933-ban jelent meg a barlangi mohákkal foglalkozó első cikke, a Barlangvilág című folyóiratban.
A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatnak
haláláig aktív tagja volt, részt vett a szervezeti életben, előadásokat
tartott és a társulat lapjaiban egymás után jelentek meg cikkei és
szakmai bibliográfiái. 1941-től 1944-ig társelnöke volt a Magyar Barlangkutató Társulatnak. 1972-ben a Társulat kiemelkedő tudományos munkásságért adományozható Kadić Ottokár-éremmel tüntette ki. 1972 őszén az erdélyi Bihar-hegységi barlangokat kutatta, majd utána Csehszlovákiában gyűjtött Vajda Lászlóval.
Barlangokkal foglalkozó írásai
- Morton, Fr.: Das Problem der Lebensverlängerung bei Höhlenpflanzen. (Ismertetés). Barlangkutatás, 1926-1927. p. 37.
- A barlangszádák növényzetének felkutatása érdekében. Barlangvilág, 3. 1933. p. 22.
- A Szilicei- és Barkai-jégbarlangok növényzete. Botanikai Közlemények, 32. (1935) p. 104-114.
- Gebhardt Antal: Az Abaligeti barlang élővilága. (Ismertetés). Barlangvilág, 6. 1936. p. 30-31.
- A Szilicei-jégbarlang, mint a növényzet élőhelye. Természettudományi Közl., 71. 1939. p. 323-324.
- A Tordai-hasadék barlangjai. Nyárády Erasmus Gyula: A Tordai-hasadék című munkájának ismertetése. Barlangvilág, 10. (1940). p. 48-49.
- A barlangnyílások élővilága. Barlangvilág, 11. 1941. p. 29.
- A Sebes-Körös menti barlangok szádájának növényvilága. Script. Bot. Mus. Transs. 1. 1942. p. 152-156.
- A mohák a természetben és az ember életében. Természettudományi Közl. 75. 1943. p. 33-46.
- A Lápos-folyó szurdokában. A Természet. 40. 1944. p. 65-68.
- A Tapolcai-tavasbarlang mohája. Élet és Tudomány, 16. 1961. 1657.
- A barlangok fénylő mohája. Természettudományi Közl. 95. (1964) p. 327
- Útmutató barlangi mohák gyűjtéséhez. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1970. 3.
- Magyarország és a kárpáti barlangok felsőbbrendű növényzetére vonatkozó irodalom. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1972. 2. p. 20-22.
- Vajda László társszerzővel: Bryogeographische Forschungen im Karstgebiet des Bihar-Gebirges. Acta Bot. Acad. Sci. Hung. 19. 1973.
Kommentáld!