Bosznia-Hercegovina (bosnyákul, horvátul és szerbül Bosna i Hercegovina, cirill írással Босна и Херцеговина, szó szerinti fordításban Bosznia és Hercegovina) Délkelet-Európában, a Balkán-félsziget nyugati felén fekszik. A Jugoszláv SZSZK egyik volt tagköztársasága. Keletről Szerbia, délről Montenegró, a többi oldalról Horvátország határolja.
1992. április 5-én vált függetlenné, ám az országon belül a szerb, a bosnyák és a horvát etnikum között ellentétek húzódtak. A milosevicsi Jugoszlávia beavatkozása a boszniai szerbek oldalán 1992-ben a jugoszláv utódállamok térségének legvéresebb háborújához vezetett.
Az ország mai alkotmányos berendezkedését a háborút lezáró daytoni békeszerződés (1995) határozza meg. Bosznia-Hercegovina két entitásból áll, az ország területének 51%-át kitevő Bosznia-hercegovinai Föderációból (Federacija Bosne i Hercegovine/Федерација Босне и Херцеговине – elterjedtebb nevén bosnyák-horvát föderáció), amely bosnyák, illetve horvát többségű kantonokból áll, és a közigazgatásilag egységes Szerb Köztársaságból (Република Српска / Republika Srpska). (A két entitás között megosztott Brčko város és környéke Brčkói Körzet
néven tulajdonképpen közvetlen szövetségi igazgatás alatt áll). Mind a
bosznia-hercegovinai államnak, mind az entitásoknak a fővárosa Szarajevó, bár a Szerb Köztársaság kormányzati központja a gyakorlatban Banja Luka. A daytoni béke óta az ország nemzetközi ellenőrzés alatt áll, a hatalom az ENSZ-főképviselő (High Representative; magyarul főmegbízottnak is fordítják) kezében összpontosul.
FÖLDRAJZ
Domborzat
Bosznia-Hercegovina területe 51 129 négyzetkilométer. Horvátországgal rendkívül hosszú, 932 km közös határa van északon és délnyugaton. Északkeletről Szerbiával, délkeletről pedig Montenegróval (Crna Gora) szomszédos. Bosznia-Hercegovina nagyrészt természetes határokkal rendelkezik, amelyeket északon a Száva, keleten a Drina, délnyugaton pedig a Dinári-hegység alkot.
Az ország két történelmi-földrajzi egységből, az északon elterülő,
nagyobb (mintegy 42 ezer négyzetkilométert kitevő) Boszniából valamint a
déli Hercegovinából áll. Mindkét rész nagyobb részben hegyvidéki
terület, de a felszín jellegzetességei eltérőek
Bosznia-Hercegovina tengerpartja Neumnál
Észak felé a hegyvidék a Száva-mellék
(Posavina) lágy dombokkal borított vidékébe, majd a
Pannon-síkságba megy át. Boszniának a
dinári
hegyvidékhez tartozó részei kelet-nyugati irányban húzódnak.
Hercegovina a Hegyi - (vagy Magas-) és az Adriai- (vagy Alacsony-)
Hercegovinából áll. Utóbbi
Neum (Magyarországon ismertebb nevén
Naum) és a Klek-félsziget között kiér a tengerre. Jelentősek az ún.
poljék
(kis, völgyekben elterülő síkságok) is, amelyek a nagyobb boszniai
folyók mentén észak-déli irányban húzódnak. Délnyugaton, délen és
délkeleten a kiterjedt karsztmezők (a Livnói, Duvnói és a Popovo polje)
adják a táj jellegzetességét.
A világ országai közt itt a legrövidebb a tengeri határ hossza a szárazföldihez képest.[2]
Bosznia-Hercegovina területének 13,6%-a művelhető, de mezőgazdasági
művelés alatt csak 3%-a áll. Az ország természeti erőforrásai között
említendők a szén, a vas, a bauxit, a mangán, a réz
valamint a fa és a jelentős vízenergia. Bosznia-Hercegovina számára a
ritkán előforduló földrengések és áradások jelentik az egyetlen komoly
természeti veszélyforrást. A legsúlyosabb természeti problémák közé az
ipari eredetű légszennyezettség, a területnek az ökológiai tudat és
kultúra hiányából fakadó általános szennyezettsége, és a fokozott
erdőirtás tartozik. Legmagasabb pontja: Maglić (2386 m) Nagyobb városok: Szarajevó, Banja Luka, Bijeljina, Tuzla, Zenica, Doboj, Mostar.
Vízrajz
- Legnagyobb folyók: Száva (Sava) (945 km), Drina (346 km), Neretva (218 km), Una (214 km), Orbász (240 km), Bosna (271 km).
- Legnagyobb tavak: Jablanicai-víztározó, Drina-víztározó
Éghajlat
Bosznia-Hercegovina éghajlata mérsékelt-kontinentális: a nyarak forrók, a telek
hidegek. A nagy tengerszint feletti magasságban fekvő vidékeken a nyár
rövid és hűvös, a tél pedig kemény. Az ország déli és tengerparti
területein a telek esősek, enyhék.
Élővilág, természetvédelem
Nemzeti parkjai
Sutjeska Nemzeti Park a legidősebb nemzeti park Bosznia-Hercegovinában.
Itt található az utolsó még meglévő őserdő Európában, Perućica. Szintén itt található az ország legmagasabb hegycsúcsa (Maglić, 2 386 m). 1965-ben szervezték meg a nemzeti parkot. Területe 17 500 hektár.
Kozara Nemzeti Park[3]: védett erdő Bosznia északnyugati részén. 1967-ben szervezték meg. Területe 33,75 km² Egy része vadászterület. Csatatér volt a második világháborúban.
Természeti világöröksége
Jelenleg nincs bosznia-hercegovinai természeti érték a világörökség-listán.[4] Viszont több területet is javasoltak felvenni rá: Vjetrenica barlang, Jajca, Blagaj, Blidinje, Stolac városok természeti környezete.
Jelenleg Mostar óvárosa az Öreg híddal, valamint a višegradi Drina-híd szerepel a Világörökségek listáján.
Kultúra
Bosznia-Hercegovina Európának kulturálisan egyedülálló területe, mivel történelmét négy valláshoz tartozó nép: római katolikusok, muszlimok, ortodoxok és zsidók
alakították. Bosznia-Hercegovina a túlnyomóan keresztény Európa egyik
olyan országa, amely területén őshonos muszlim népnek (a bosnyákoknak)
ad otthont. Bosznia-Hercegovina szláv történelmének legrégebbi
kulturális érdekességeként az ország sok részén megtalálható nagyméretű
sírkövek, a stećakok emelendők ki. Ezek a középkori keresztény királyság időszakából valók, és egy részüket faragott ábrák díszítik.
A régebbi történetírás a - bogumil szektához tartozóként beállított - Boszniai Egyház
tagjaihoz kapcsolja őket. Az újabb kutatások fényében (amelyek eleve
kételkednek a bogumilizmus boszniai jelenlétében) azonban valószínűbb,
hogy stećakok emelése mind a (Rómától "különutas", de nem bogumil)
Boszniai Egyház, mind pedig a római katolikus és az ortodox lakosság körében szokás volt. (A kövek bogumil eredetének kidolgozója Asbóth János, az Osztrák–Magyar Monarchia hivatalnoka volt az 1880-as években).
A középkori Bosznia nagy hatalmú nemesi udvaraiban a ragusai (ma: Dubrovnik) és velencei kulturális hatás volt a legjelentősebb. Az 1340-es évektől a ferencesek vették át a kulturális vezető szerepet. Ők vezették a királyi udvar adminisztrációját. Az írásbeliség szláv és latin nyelvű volt. Boszniában saját írás is kifejlődött, a cirill írásra hasonlító bosančica.
Az oszmán korszak leghíresebb emlékei az építészetben találhatók. Az Ivo Andrić Híd a Drinán című regényéből ismert višegradi Szokollu Mehmed pasa-hidat (Most Mehmed-paše Sokolovića) Szinán oszmán építész tervezte, a Világörökség részévé nyilvánított mostari Öreg hidat (Stari most) pedig tanítványa, Hajruddín. A mecset (džamija) szintén a boszniai táj tartozékává vált. A legismertebbek a szarajevói Gázi Huszrev bég-dzsámi (Begova džamija) és a Banja Luka-i Ferhadija
mecset. Utóbbi a polgárháború során teljesen megsemmisült.
Nagyobbszabású keresztény emlék a keresztény vallásgyakorlás számára
általánosságban kedvezőtlen szabályozás miatt - a korszak végét
leszámítva - természetesen nem született, de a 16. században kezdődött például a hercegovinai Žitomislići ortodox kolostorának építése. A szarajevói Szerb Ortodox Székesegyház építésére azonban már csak 1863-ban, orosz nyomásra kerülhetett sor.
A szarajevói szerb
ortodox székesegyház
A bosnyák és a szerb történészek között vita dúl arról, lehet-e beszélni a 19. századig
önálló boszniai irodalomról (a gazdag népköltészettől eltekintve), vagy
tudományos életről. A boszniai muszlimok valóban adtak jelentős írókat
és tudósokat az Oszmán Birodalomnak, de ezek egyrészt általában Bosznia
határain kívül működtek, másrészt gyakran arab, török vagy perzsa nyelven írtak. Volt viszont egy másik csoportjuk is, az ún. alhamiado irodalom képviselői: ők arab betűkkel, de saját szláv nyelvükön írtak. Muhamed Hevaji Uskufij (17. század) például amellett, hogy az első török-„bosanca” szótár szerzője, anyanyelvén is verselt. A boszniai apától, de Pécsett született és magyarul is tudó Ibrahim Alajbegović-Pečeviját (16–17. század)
pedig török nyelvű történelmi munkája tette híressé. A boszniai
irodalom igazán a 19. században kezdett éledezni: a szerbeké például a
nyelvújító Vuk Karadžić (1787–1864), a horvátoké pedig az illírizmus hatására. A 19. század és a 19–20. század fordulójának jelentős irodalmi alakja szerb részről a költő Aleksa Šantić (1868–1924), bosnyák részről a szintén költő és politikus Safvet-beg Bašagić (1870–1934), a horvátok közül pedig Ivan Franjo Jukić (1818–1875), a Bosanski prijatelj, az első bosznia-hercegovinai újság szerkesztője.
Az osztrák-magyar kor amellett, hogy az építészetben is maradandó
emlékeket hagyott, a közéletben is újjászületést indított el. Lassan és
ellentmondásos eredményekkel, de kiépült a modern iskolarendszer.
Bosznia első nyomdája az oszmán időszakban, 1866-ban
kezdett el működni, de az újságok elterjedése a Monarchia időszakára
tehető. A korszak legkiemelkedőbb építészeti emléke a szarajevói
Városháza (később Nemzeti és Egyetemi Könyvtár; 1992-ben felgyújtották). Az ország legfontosabb múzeuma, a Zemaljski muzej is a Monarchia alatt épült; legfontosabb kiállítási tárgya a szarajevói Haggada, amelyet a Spanyolországból 1492-ben elűzött szefárd zsidók hoztak magukkal Szarajevóba költözésükkor.
A 20. században két Nobel-díjast adott a világnak Bosznia-Hercegovina: a vegyészet területén jutalmazott Vladimir Prelogot és a jugoszláv író Ivo Andrićot, aki a legmagasabb irodalmi kitüntetésben részesült.
Bosznia-Hercegovina termelte ki egészen széteséséig Jugoszlávia popkultúrájának élvonalát - talán részben a sevdalinka, a jellegzetesen törökös hangszerelésű bosnyák szerelmi dal évszázados hagyományait követve. A Bijelo Dugme, tagjainak 2005-ös nyugdíjba vonulásakor valószínűleg a térség legnépszerűbb zenekara volt.
1984-ben Szarajevó adott otthont a 14. téli olimpiai játékoknak.
Kommentáld!