„Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” Lukács evangéliuma 19. fejezetének 40. versével kezdte igehirdetését az unitárius esperes és nem is választhatott volna találóbb idézetet.

Az elárasztott Bözödújfalu katolikus temploma 2014-ben összedőlt 
Fotó: Wikipedia

Bözödújfalu egykori lakóinak szokásos éves találkozóján voltunk, melynek 2017-ban különös jelentőséget adott az, hogy az elárasztott falu nyomai újra láthatóvá váltak. A kövek, melyek sokszor kísértik a lelkészt. Szombatfalvi József, az igehirdető gyakori álmáról mesélt: „Az elmúlt években álmaimban nagyon sokszor végigjártam a falu utcáit, háztól házig, szinte hallottam az ott lakók hangját. Az ébredés után mindig nagyon fájt, hogy többé nem tehetem, csak álmaimban…”

Az egykori falu látképe

De idén, 27 év után először, ismét végigjárhatta a falut – igaz, csak a romokat. „Újra megadatott a lehetőség, hogy szülőfalunkat még egyszer végigjárjuk: háztól házig, kúttól kútig, lépcsőtől lépcsőig, romtól romig. Mindig hullnak a könnyeink, amikor itt járunk, mert volt egy otthon, ami a legédesebb, legkedvesebb volt, hol ekével dolgozó, küzdő édesapáink raktak téglát téglára, hol édesanyáink dagasztották minden héten a mindennapi kenyeret” – mondta lassan, elcsukló hangon, miközben többen is könnyeikkel küszködtek.

A Bözödújfalusi-víztározó a magasból. Miután leengedték a tó vizét, hogy megjavítsák azt a sérült hidat, amely a mesterséges tóban álló irányítótornyot kötötte össze a gáttal, így előtüntek a valamikor falu körvonalai és a romok - épület már nem maradt meg a valamikori faluból. A felvétel 2017. június 28-án a nap képe volt.
Fotó: Hunyadi János

Bözödújfalu 1994-ben, egy új víztározó építésekor pusztult el, de már 1985-től megkezdődtek a kitelepítések. Egykori lakói menthették, ami menthető, autókkal és szekerekkel hurcolkodtak rokonokhoz, frissen felépített új házakba, vagy ha nem volt más választás, a számukra kiutalt panellakásokba.

A közelben emlékparkot alakítottak ki, amely a falu kicsinyített mása. Az egykori utcaszerkezetre rímelő ösvények mentén mind a 180 család egy-egy névvel és házszámmal ellátott kopjafát kapott, pont olyan sorrendben, ahogy a házaik a faluban sorakoztak. A falu egykori lakói itt, településük jelképénél tartják minden év augusztusának első szombatján éves találkozójukat. Aki csak teheti, országhatáron belülről és túlról hazajön emlékezni és találkozni az ismerősökkel.

Mivel a falu legfőbb sajátossága az volt, hogy katolikus, unitárius, ortodox és székely szombatos felekezet példás békességben élt itt együtt, ezeken az alkalmakon minden évben ökumenikus istentiszteleteket tartanak.

Idén nyáron a lakók újra elsétálhattak a faluhoz – illetve annak szívszaggató romjaihoz. Mivel a vízben álló irányítótornyot a gáttal összekötő híd egy része leszakadt, így a tározó vizét leeresztették. Sokakban feléledt a remény, hogy megláthatják a házakat, de csalódniuk kellett, ugyanis azokból alig maradt valami. Mára csak néhány semmibe vezető lépcső és kút látható a hatalmas gazzal benőtt területen.

Ami mégis használható volt, azt azonnal elvitték építőanyagnak, hiába tiltakoztak sokan az emlékek meggyalázása ellen. „Meddig lehet gyötörni, újra és újra megölni Bözödújfalut, azt a falut, amely valamiért nem akar meghalni, eltűnni? Meddig lehet a maroknyi még élő, szenvedő közösséget szembe köpni? Mondjátok meg, hogy tudtok szembenézni saját magatokkal ti, kik kerékre rakva hordjátok el mások fájdalmát, hirtelen előbukkanó kincsét, a köveket, azokat a köveket, amelyek sírnak, beszélnek…” – írta Facebook-oldalán Csibi Attila, a legközelebbi település, Erdőszentgyörgy polgármestere.

A fiatal polgármester láthatóan szívén viseli a falu sorsát és ezt az egykori lakók értékelik is. Az előző évi találkozón megszavazták, hogy tiszteletbeli bözödújfalvi lakossá választják, és tartották a szavukat. Az erről szóló szép oklevelet az esperes adta át a láthatóan meghatott polgármesternek.

Köszöntő beszédében ismét előhozta azt a gondolatot, amit a kövek ellopásakor tett keserű kifakadásában már megfogalmazott: „Valamiért ezt a falut nem lehet eltörölni, valamiért ez a falu nem akar meghalni, bár hosszú idő óta olyan csapások érik, hogy el kellett volna tűnnie a föld felszínéről.” A hajdani település emlékének megőrzéséért eddig is oroszlánrészt vállaló polgármester megígérte, hogy továbbra is mindent meg fog tenni, hogy Bözödújfalu emlékét méltóképp ápolhassa a lakóközösség.

De nem ő volt az egyetlen politikus, aki megjelent az ünnepségen. Magyarországot Kőrösi Viktor Dávid, csíkszeredai konzul képviselte, akit láthatóan szintén megérintett a falu története. „…a megmaradás egyedül rajtunk múlik. Senki nem mondhatja meg nekünk, hogy otthon milyen nyelvet használjunk, hogy gyermekeinknek, unokáinknak milyen kultúrát adjunk át, és azt sem, milyen népmesét meséljünk a bölcsőjük mellett. Bözödújfalut látszólag el lehetett pusztítani, de mégsem” . „A Jóisten állítsa Önöket példaként az egész magyarság számára” – fejezte be meghatottan köszöntőjét.

Az igehirdetés és a megható köszöntő beszédek során több idős ember is könnyeit törülgette, majd oldódni kezdett a hangulat, amikor gyerekek álltak a mikrofon elé. A kicsik alkalomhoz illő énekekkel, versekkel készültek, és Magyari Lajos „Dal” című versénél ismét előkerültek a zsebkendők…

„Épültek várak s templomok,
romban már régvolt otthonok,
de lelkünkben itt a folytatás:
csak ez a föld kell, soha más”

Az egybegyűltek még sokáig beszélgettek az ünnepség után, fotókat készítettek a családot jelképező kopjafánál. Egy 88 éves asszony fekete ruhában, szalmakalapban állt megrendülten lányával az emlékhelyen. Óvatosan megkérdeztem, mi lett a sorsuk, amikor költözni kellett. Mint mindenkinek, nekik is egy panellakást ajánlottak fel, azonban nem tudtak elképzelni abban az életüket. „73 évesen állt neki az uram ismét házat építeni. Mindenképpen falun akartunk lakni, kertes házban”. Beszélgetésünk során oldódtak kicsit és pár perc múlva már mosolyogva álltak kamerám elé.

Az egyedülállóknak garzont, a nagyobb családoknak kétszobás lakást adtak az elpusztult házakért cserébe, de kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. Egy férfi azt mesélte el, hogy épp felnőttek a gyerekei, és építkezni akart a faluban, amikor az alpolgármester figyelmeztette jóindulatúan, ne tegye. Akkor már lehetett kósza híreket hallani a víztározó építéséről, így Székelyudvarhelyre költözött a család.

A víz fokozatosan árasztotta el a falut. A templom már víz alatt volt, amikor a gyergyószentmiklósi turisztikai hivatal munkatársa, akkor még fiatal kamaszként, csónakkal indult a tóhoz kirándulni. Meséli, mennyire megdöbbent, amikor látta, hogy az elárasztott utcákon még voltak házak, melyekből az idős emberek nem költöztek ki. A magas tornác megvédte a házukat, az még nem került a víz alá, és foggal-körömmel az utolsó percig ragaszkodtak az otthonukhoz.

„Milyen gyakran jön haza?” – kérdeztem egy fehéringes idős férfit. „Évente csak kétszer jövök el ide. A nyári találkozó idején és halottak napján. A közelben lakom, jöhetnék gyakrabban is, de nem tudnám elviselni érzelmileg – napokig levert vagyok minden látogatás után”.

A falu és az erdélyi falurombolás jelképe Bözödújfalu katolikus templomának tornya lett, mely a legtovább maradt fent, és szinte felkiáltójelként emelkedett ki a tóból. 2014 júniusában azonban ez is leomlott. A falu lakói azonban nem adják fel és szinte azonnal megszületett az elhatározás, hogy újjáépítik a falu szimbólumát. Nem egy működő templomot szeretnének felépíteni, amelyben istentiszteletet lehet tartani, hanem a jelképet állítanák vissza a leomlott templomtorony eredeti helyén. Olyan masszív szerkezetről álmodnak, amely évszázadokig bírja a víz nyomását, és akkor is hirdeti majd, hogy egykor egy falu állt itt, amikor már egy lakója sem lesz az élők sorában.

Az ötletgazda Sükösd Árpád, aki maga is az elárasztott faluba született. A lelkes szervezők már a következő évben elkezdtek téglajegyeket árulni, és eddig 1500 euró jött össze a 250 ezer euróra becsült költségből. Az összeg ugyan kicsi, de Sükösd Árpád úgy gondolja, ez már egy jókora hógolyó, amit csak tovább kell gurítani és egyre nagyobb lesz. Hogy a növekedést elősegítse, maga is felajánlott 10 ezer eurót és mindenkit arra bíztatott, vigye hírét a gyűjtésnek. „Elkészült a látványterv, a megvalósíthatósági tanulmány és a vízügy részéről vannak olyan visszajelzések, miszerint támogatnák ezt a projektet” – számolt be a részletekről a külföldön élő, de szülőfaluját folyamatosan segítő vállalkozó. „Most van megfelelő alkalom, hisz a leengedett tó vízszintje kedvező az építkezési munkálatokra” – hangsúlyozta. Ő is, és a polgármester is megígérte, minden létező pályázaton megpróbálnak pénzt szerezni az elképzeléshez.

A találkozón nem csak szomorú pillanatok voltak, de örömtelik is. Bár időben és földrajzilag távol kerültek, az egykori szomszédok boldogan köszöntötték egymást, megbeszélték, hogy alakult a családtagok sorsa. Sőt, nemcsak az egykori lakók köszöntötték egymást, de azok gyerekei, unokái is – számomra valóban úgy tűnt, ez a falu, de legalábbis a szellemisége örökké élni fog.

Írta és fényképezte: Kisgyörgy Éva - travellina.hu