Nyelvész, filozófus, természettudós, az „utolsó erdélyi polihisztor”, az MTA tagja

Foglalkozott földrajzzal, történelemmel, statisztikával és közgazdaságtannal, a zeneelmélet kérdéseivel, esztétikával, műkritikával is.

Az oktatásügyben számos reform elindítója és előmozdítója volt; hozzájárult a korabeli tudományos eredmények népszerűsítéséhez. Brassói szász családból származott, mely a nevét is a helységről kapta

Apja torockószentgyörgyi, majd szentmihályfalvai unitárius lelkész volt, aki Tordáról is gyakran kölcsönzött könyvet. Az ifjú a szülői háznál sajátította el a zenét, a természettudományokat és a német nyelvet. Iskolái végeztével beutazta Magyarországot, de főleg Erdélyt.

Az 1820-as évek elejétől nevelősködött a Makrai, majd a Bethlen családnál, főleg természetrajzi magánórákat adva. 1834-ben Kolozsvárott megalapította a Vasárnapi Újságot, majd 1837-től 1848-ig az ottani unitárius főiskolán történelmet és földrajzot, később matematikát és természettudományokat, 1845-től pedig bölcseletet tanított.

Az ő nevéhez fűződött az 1841-ben elfogadott tanügyi reform is, melynek során az oktatás nyelve a latin helyett a magyar lett. A Magyar Tudós Társaság levelező tagja 1837-ben lett. (Az Akadémia rendes tagjává csak 1865-ben választották, mégpedig a történelem és filozófiai osztályba.)

Bár 1848-ban az országos katonai iskola (Ludoviceum) tanárává nevezték ki, de a szabadságharc idején 1848 végétől 1849 augusztusáig Bem táborában volt tiszt. A vereséget követően ezért bujkálnia kellett, majd 1850-től 1959-ig Pesten élt, a Gönczy Pál-féle magánintézetben tanított.

1859–1862-ig ismét Kolozsvárott, az unitárius főiskolán tanított bölcseletet és matematikát. Közben eleget tett az Erdélyi Múzeum Egyesület meghívásának, és a természetrajzi tár őre, majd igazgató lett. 1862-ben – rövid időre – felhagyott a tanítással, de főiskolája kollégiumának 1000 forintos alapítványt tett. A kolozsvári egyetem 1872-es megalapításakor a matematika rendes tanára, 1876-ban dékán, majd 1779–80-ban rektor lett.

Közben szanszkrit nyelvet és összehasonlító indogermán nyelvészetet is tanított. 1877–1880-ig Meltzl Hugóval alapító szerkesztője volt az Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapoknak. 1884-ben nyugalomba vonult, de továbbra is figyelemmel kísérte a tudományos életet. 1897. június közepén még megünnepelték a 100. születésnapját (bár ő születési dátumát 1800-ra tette), de néhány nappal később meghalt.

Elhunyta előtti héten vagyonát és könyvtárát az unitárius egyházra hagyta.

Sírja a híres házsongárdi temetőben van.

Munkái: