Buchholtz György, ifjabb (Késmárk, 1688. november 3. – Késmárk, 1737. augusztus 3.) író, költő, természettudós.

Jelentősége

Kortársai és a 18–19. század irodalom- és tudománytörténészei kora egyik legműveltebb emberének, kiemelkedő tudósnak, prédikátornak, tanárnak, és nem utolsósorban kiváló költőnek tartották. Neve azonban a 20. század második felére szinte teljesen feledésbe merült. A személyére és munkásságára irányuló kutatások a 20–21. század fordulóján élénkültek meg.

Életpályája 

Az ifjabb Buchholtz György 1704–1708 között Rozsnyón Missovitz Mihály keze alatt végezte tanulmányait. 1708-ban külföldre indult. Néhány hétig a danckai gimnáziumot látogatta, majd Greifswaldban iratkozott be az egyetemre.

Bölcsészeti, teológiai és természettudományos tárgyakat hallgatott. Csillagászati témából írt disszertációja (De conjunctionibus planetarum in genere et in specie de conjunctione Mercurii cum Sole, Greifswald, 1710) nyomtatásban is megjelent.

1711-ben hazatért; házitanítói állást vállalt. 1713-tól újabb peregrinációt tett német egyetemeken: Drezdában, Lipcsében, Halléban, Jénában és Wittenbergben. folytatta tanulmányait, evangélikus lelkészi képesítést szerzett. 1714-től Nagypalugyán, 1723-tól Késmárkon tanított, a gimnázium rektora volt. Irodalmi és tudományos műveit magyar, német, szlovák és latin nyelven írta.

Természettudományos tevékenysége

Örökölte apja természetszeretetét, s minden szabadidejét annak megismerésére fordította. Buchholtz György geológus, archeológus, botanikus volt.

Jártas a földrajzban, fizikában, matematikában. Foglalkozott csillagászattal, meteorológiával. Szenvedélyes ásványgyűjtő és numizmatikus. Érdekelte a föld története. Kutatásai mellett tanítványaival a Tátrában tanulmányi kirándulásokat szervezett. Sokat foglalkozott a Magas-Tátra világával, a pisztrángfogástól a barlangászaton át a gyógyvizekig. 1717-ben elkészítette a Magas-Tátra panoráma térképét, s ezen elsőként tüntette fel számos csúcs pontos nevét.

Egyik legjelentősebb tudományos tette a liptói barlangok átvizsgálása és leírása, valamint térképeik elkészítése.

A Deményfalvi-barlang járatairól is áttekinthető rajzot készített 1719-ben, függőleges metszet formájában, mely képet magyarázatokkal is ellátta. Ezt a vázlatot hozta később Bél Mátyás rézkarc formájában – Mikoviny Sámuel metszette rézbe – 1723-ban, Nürnbergben megjelent "Prodromus" című földrajzi munkájában.

Ugyancsak 1719-ben mérte fel a Szilicei-jégbarlangot, s rajzolta meg hosszmetszetét. Kutatásainak eredményét több kézirat és nyomtatvány őrzi. Az egyik barlangban 1719-ben egész „sárkánycsontvázakat” talált. Egyet elküldött Drezdába a szász választófejedelemnek, és ezt a kincstárban ki is állították. Buchholtz ezért a küldeményért aranyérmet kapott ajándékba. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Buchholtz sárkánycsontjait a kortársak, köztük Bél Mátyás is, előbb szamár-, illetve ökör- vagy lócsontvázként határozták meg, végül pedig barlangi medvében egyeztek meg.

Bár orvosi képesítéssel nem rendelkezett, érdeklődött a különféle betegségek és gyógymódok iránt, környezetében gyakran végzett gyógyító tevékenységet. A sokoldalú szellemi munka mellett ügyes mesterember is volt.

Az iskolai színielőadásokhoz gyakran ő maga ácsolta a színpadot, festette a díszleteket. Napórákat szerkesztett, toronyórákat javított, fürdőkamrát épített. Az említetteken kívül zenét szerzett, rajzolt, festett, térképeket készített – igazi polihisztor volt.