Bulcsú harka
A 955-ös
Augsburgi csata. Hektor Mülich 1457-ben készített könyvillusztrációja Sigmund Meisterlins
Nürnberg város történetét leíró munkájához.
Bulcsú (? – Regensburg, 955) harka (a krónikák Vérbulcsúja) a magyar törzsszövetség harmadik legmagasabb tisztségviselője volt a 10. század közepén. A kalandozások kései korszakának legnagyobb formátumú alakja, személyével több törzs hadi erejét összefogta. Termacsuval (Tormás), Árpád fejedelem dédunokájával Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárnál
járt követségben, az ekkor kapott információkat a császár megőrizte az
utókor számára, innen vannak információink Magyarország ekkori
viszonyairól. 955-ben, a Lech-mezei csatavesztés után Regensburgban, Lehellel együtt, kivégezték.
Leszármazása Bulcsú születési idejéről semmit sem tudunk, Bíborbanszületett Konstantin hiteles információja szerint apja Kál
volt, aki szintén viselte a harka címet. Termacsu családjával
ellentétben a császár nem számol be Bulcsú további felmenőiről, így
feltételezhető, hogy az apja volt az első, aki a tisztséget birtokolta a
családban. A XIII. század elején alkotó Anonymus
Bogát fiának mondja Bulcsút. Ez az állítás különösen Konstantin
adatával egybevetve tűnik megbízhatatlannak, noha a 921-ben Itáliába
hadat vezető Bogát valóban egy generációval korábban élt.
A XIII. századi Kézai Simon valóságos mondát kerített a Vérbulcsú név köré: eszerint "nagyapját
Krimhild csatájában a németek megölték, és ő erről biztos tudomást
szerzett, hogy bosszút álljon, több németet nyárson süttetett meg, s
állítólag olyan kegyetlenséggel tombolt ellenük, hogy némelyiküknek úgy
itta a vérét, mint a bort". Anonymus Bulcsút a "vér emberének" nevezte.
Szálláshelye
Kézai Simon gestájában arról számol be, hogy "Vérbulcsú a hagyomány szerint Zalában, a Balaton tó környékén szállt meg".
A XIV. századi krónikaszerkesztmény, amely Kézai gestájához hasonlóan
szintén korábbi történeti műveken alapul, a honfoglaló magyarok "hetedik kapitányának" nevezi Bulcsút, aki "a hír szerint a Balaton környékén verte fel sátrait".
Nem lehet biztosan tudni, hogy ezek az leírások a szóbeli hagyományt
őrizték -e meg, avagy csak a Vérbulcsú (Lád)- nemzetség Zala és Veszprém
megyei birtokhelyeit vetítették vissza egy korábbi korba. A zalai táj
nem esett messze sem Bizánc, sem a nyugati országok határaitól, Bulcsú
pedig mindkét irányban aktív politikát folytatott.
Bizánci követjárása948-ban Bizáncban járt magyar küldöttség élén. Itt megkeresztelkedett (947-50 körül) és a császár „kedves fiának” nevezte, patríciusi ranggal és aranylánccal jutalmazta.
Nyugati hadjárataiA német területekre valószínűleg több alkalommal is vezetett hadjáratot és adófizetésre kényszerítette őket.[1]
954-ben I. Ottó német király ellen fellázadt fia, Liudolf és veje, Konrád lotaringiai herceg
vezetésével számos német főúr. A lázadók a magyaroktól kértek
segítséget akik a már öt éve hiányolt zsákmány, valamint az adóztatás
felújítása reményében Bulcsú harka vezetésével küldtek sereget. A lázadó
hercegek az utolsó pillanatban meggondolták magukat, s Bulcsút a Rajnán
túlra irányították, maguk pedig behódoltak a királynak. 955-ben a bajor urak lázadtak fel, ismét magyar segítséget kértek, akik Bulcsú, Lél és Súr vezetésével érkeztek. A magyar sereg Augsburg mellett döntő vereséget szenvedett, a hazatérő magyar vezéreket elfogták és felakasztották Regensburgban. [2] Ióannész Szkülitzész bizánci történetíró szerint Bulcsút Ottó király karóba húzatta [1], de ez egy másfél évszázaddal későbbi közlés, Widukind és Augsburgi Gerhard szerint I. Henrik bajor herceg felakasztatta.[1]
A seregből – a mondák szerint – csupán hét megcsonkított "gyászmagyar"
vergődött haza. A német haderő is nagy vérveszteséget szenvedett (tőbb
főpap, herceg is meghalt a harcokban). A valóságban a csata után
évtizedekre patthelyzet alakult ki, sem a magyarok nem indítottak
nyugati, sem a németek magyarok elleni hadjáratokat, azaz a megsemmisítő
vereség erős krónikaírói túlzás lehet. Ugyanolyan legenda, mint Lehel
kürtjéé.[1]
Lásd még
Források [szerkesztés
Kommentáld!