A kleptománia furcsa, összetett kórkép, mely elsősorban a nők körében fordul elő. Mi az oka kialakulásának?

Szerző: N. Trencsényi Klára

Ne lopj! Így szól a bibliai tízparancsolat hetedik parancsa. 

Persze akadnak emberek, akik tudatosan és előre eltervezetten, sőt akár jogi törvények mögé bújva vétenek ez ellen az erkölcsi parancs ellen, ami mindannyiunk munkával szerzett tulajdonához, életét biztosító anyagi javaihoz való jogát szavatolja. 

Mások, akiket csak kis tolvajoknak nevezünk, különféle boltok polcairól nyúlnak le olyan élelmiszereket, tárgyakat, ruhaneműket, amelyek megtetszenek nekik. És élnek közöttünk olyanok is, akik csak olyasmit vesznek el, ami a létfenntartásukhoz szükséges, mert anyagi ellehetetlenülésük miatt ezekhez (élelmiszer, fűtésre szolgáló fa stb.) nemigen tudnak törvényes úton hozzájutni. Az úgynevezett megélhetési lopások igen gyakoriak minden korban és országban, amikor és ahol vannak nélkülöző, máról holnapra élő emberek. 

Az Origo hírportál a minap kriminológiai érdekességként mutatta be a viktoriánus kori Anglia néhány jellegzetes bűnelkövetőjét, akik többsége élelmiszerek, szerszámok elemelése miatt került rács mögé. Ezzel szemben a törvény szigora nem vagy csak ritkán sújtott le azokra a jó anyagi helyzetben, sőt luxuskörülmények között élő unatkozó hölgyekre, akik körében egyenesen divatos „csínytevésnek” számított mindenféle nekik tetsző apróság (kozmetikum, ékszer stb.) eltulajdonítása.

A tolvajlásra fixálódás okai  

A pszichológiai és kriminálpszichológiai szakirodalom a fent említett kortól és az ilyen tolvajlás megjelenésétől tartja nyilván a kényszeres lopás, a kleptománia fogalmát. 

Ennek a viselkedészavarnak a lényege: az érintettek belső késztetésre, felfokozott izgalmi állapotban emelnek el mindent, ami kezük ügyébe kerül, függetlenül annak értékétől, használhatóságától, vagy akár attól, hogy személy szerint szükségük van-e az elorzott tárgyra. Ezt az elsősorban nők körében gyakori szenvedélybetegséget a munkamániához, a vásárlási kényszerhez lehet hasonlítani. A függővé válásban egyes pszichológusok szerint szerepe van az akaratgyengeségnek, „az alkalom szüli a tolvajt” helyzetből adódó kihívásnak, a bizonyítási kényszernek („képes vagyok arra, hogy elcsenjem”), a szeretethiánynak, a sorozatos frusztrációknak.

Sok lélekgyógyász örökletes hajlamokat is felfedezni vél a lopási kényszer mögött. Az erre mutató kutatások szerint ez az addikció gyakoribb azoknál, akiknek vérrokonai között is volt kényszergondolatokkal küszködő személy. 

Vannak kutatások, amelyek az agyban lejátszódó biológiai-kémiai egyensúlyzavarokkal – elsősorban a szerotoninrendszer és az agyi neurotranszmitter érintettségével – hozzák összefüggésbe a különféle kényszeres-rögeszmés viselkedészavarokat, így a lopási kényszert is. 

Léteznek olyan vizsgálatok is, amelyek azt a feltevést támasztják alá, hogy ennek a szenvedélynek a kialakulására hajlamosíthat a hosszú időn át fennálló erős distressz, de valamilyen, a fejet ért, az agyműködést károsító sérülés is.

Nem tudni, hogy az egyik leghíresebb tolvaj, a „Repülős Gizi”-ként elhíresült, a tolvajok királynőjének is nevezett 89 éves asszony (akit több mint 20 alkalommal ítélt összesen 40 év szabadságvesztésre az igazságszolgáltatás) „amatőrként” kitanulta-e a pszichológiai szakirodalmat, ám minden bírósági tárgyalásán azzal próbálta menteni magát: kleptomán hajlamának kialakulása egy fiatalkori baleset következtében elszenvedett agyhártyagyulladással függ össze.

Ördögi körben

A „szokás- és impulzuskontroll”-zavarban érintett kleptomániásoknál az eltulajdonítási szándék nem előre eltervezett, hanem hirtelen, szinte ötletszerűen jelentkezik. A betegben olyan inspiráló izgalom/feszültség keletkezik, amitől csak a cselekedet végrehajtásával képes megszabadulni. Ezt követően siker/örömélmény jelentkezik (ez utóbbi összefügg az endorfin felszabadulásával). Hogy valóban komoly függőségről van szó, az is igazolja, hogy a belső késztetés, a felfokozottság és az izgalmi állapot feloldásának vágya olyan elementáris erővel tör elő, hogy felülírja a cselekedet lehetséges jogi következményeinek átgondolását, a „lebukástól” való félelmet. 

A szenvedélyüktől megszabadulni akaró és ehhez pszichológusi segítséget kérő kleptomániások beszámolói szerint azonban a „zsákmányszerzést” követő elégedettség után rövid idővel késleltetett – amolyan spät- – reakcióként, már előtör a gyötrő bűntudat, az önvád, a szégyenérzet is, amely negatív érzésekhez hullámzó kedély – és idegállapot (lehangoltság, majd hatalmas belső feszültség) – társul. Ez vezet a cselekvési kényszer állandósulásához: feszültség, feszültségoldás, bűnbánat, újra feltámadó feszültség etc.

Az önuralom megtanulása is segíthet

Jóllehet ennek a pszichés működési zavarnak nagy a latenciája, mivel a betegek többsége szégyenérzetből, vagy akár tudatlanságból nem fordul pszichológushoz, pszichiáterhez segítségért, akik mégis rászánják magukat, kikerülhetnek az ördögi körből. 

A kleptomániát – mint sok más szenvedélybetegséget (pl. munka-, vásárlási mániát, szerencsejáték-függőséget) a gyógyítható kórképek közé sorolják, de a sikeres terápia megválasztásához elengedhetetlen a kiváltó okok felderítése, a páciens kikérdezése, személyiségének és szellemi állapotának „felmérése”. 

A pszichiátriai és a gyógyszeres kezelés (ami elsősorban a társuló szorongásos, depressziós tünetek enyhítésére szolgál, illetve a hangulatjavító szerek adását jelenti) komplex alkalmazása sokat segíthet. 

Az utóbbi években e kényszerbetegség gyógyításához az örömszerzésért felelős agyi receptorok blokkolását célzó opiát-antagonista szer adásának hatását is vizsgálják a farmakológusok és pszichiáterek. 

Nem ritka, hogy „csupán” a pszichoterápia alkalmazásával is sikeresen meg lehet szabadulni e „bűnös” szenvedélytől, mivel a kezelések során a függő személy megtanul bánni a kóros késztetéseivel, meg tudja találni és tanulni egyéni feszültségoldó módszereit.