Charles Robert Darwin

(Shrewsbury, Shropshire, 1809. február 12. – Downe, 1882. április 19.) angol természettudós, az evolúcióelmélet kidolgozója.

1831. december 27-e, a Beagle hajóút 

A Beagle világkörüli útja

Mikor 1831. augusztus 29-én visszatért Shrewsbury-be egy Adam Sedgwick geológus által vezetett tudományos túráról, egy levelet talált az asztalán, melyben egyik cambridge-i tanára, George Peacock felajánl neki egy lehetőséget egy világkörüli tudományos úton való részvételre. Peacock egyik barátja, az Admiralitáson szolgálatot teljesítő Francis Beaufort kapitány (1774–1857) (akinek a nevét a szélerősségek róla elnevezett skálája őrizte meg az utókor számára) meghívását tolmácsolta Darwin számára. A meghívás a HMS Beagle fedélzetére szólt, egy Robert FitzRoy kapitány parancsnoksága alatt végrehajtandó kutatóexpedícióra. A kapitány olyan embert keresett, aki elkísérné őt az utazásra, miközben ki tudná használni annak az előnyét, hogy a helyszínen tanulmányozhatja mindenekelőtt Dél-Amerika természetrajzát. Darwin személyét Henslow javasolta. Az Admiralitás nagyon szerette volna, ha olyan lelkes természetbúvár jelentkezik, aki valamiféleképpen profitálhat a dél-amerikai és (talán) az egész világ körüli expedíció nyújtotta lehetőségből. A kiválasztandó kutatónak saját magának kellett fedeznie utazása költségeit. Darwin apja először hallani sem akart az egészről, de később beleegyezett és fia minden költségét állta.

A háromárbocos, 27 méter (90 láb) hosszú Beagle 1831. december 27-én bontott vitorlát. Charles Darwin ekkor még 23 éves sem volt.

A hajóút öt éven át tartott, melynek során eljutottak a Zöldfoki-szigetekre, Brazíliába, Montevideóba és Buenos Airesbe, Tűzföldre, a Falkland-szigetekre, Patagóniába, Dél-Amerika nyugati partjára, a Galapagos-szigetekre, Tahitire, Új-Zélandra, Ausztrália több városába, a Kókusz (Keeling)-szigetekre, Mauritiusra és Fokvárosba.

Darwin nem volt öt teljes éven keresztül bezárva a hajóra, hanem nagy kutatóutakat tett Dél-Amerikában, mialatt a hajó a hivatalos földmérői feladatok végrehajtásával foglalkozott. Darwin neve a tudományos berkekben elsősorban nem biológusként, hanem geológusként vált ismertté, mert az utazás közben főként ősmaradványokat és más geológiai mintákat küldött haza Angliába.

Chilében szemtanúja volt egy erős földrengésnek, és saját szemével látta, miként emelkedett az egykori tengerfenék a földmozgások hatására egy méterrel a partvonal fölé. Első kézből tapasztalta tehát a Lyell által a Principles of Geologyban kifejtett nézetek mellett szóló bizonyítékot. Darwin egyébként az utazására magával vitte Lyell művének első kötetét, a másodikat az expedíció közben kapta meg, a harmadik pedig 1836 októberében, hazaérkezésekor Angliában várta őt. Immár Lyell szemével látta a világot, ami az uniformitarianizmus meggyőződéses hívévé tette, ami alapvető hatást gyakorolt az evolúcióról vallott nézeteire is – amint élete későbbi szakaszában megfogalmazta:

„Mindig úgy éreztem, mintha a könyveim felerészben Lyell elméjéből pattantak volna elő, amiért soha nem tudtam elég hálás lenni ... Mindig azt tartottam a Principles legjelentősebb erényének, hogy az megváltoztatta az ember egész gondolkodásmódját.”

1836. október 2-án tért vissza Angliába. Hazaérkezésekor olyan fogadtatásban volt része, amilyenről álmodni sem mert volna. Hamarosan Charles Lyelllel is találkozott, akinek az ország legjelesebb geológusai egyikeként mutatták be.

1837 januárjában előadást tartott a Londoni Geológiai Társaságban a tengerpart Chilében megfigyelt megemelkedéséről (mint utazása legszenzációsabb felfedezéséről), ahol azon nyomban a társaság tagjává választották (érdekes módon a Zoológiai Társasági tagságra egészen 1839-ig kellett várnia, abban az évben azonban egyúttal a Royal Societynek is tagja lett).

Geológusként szerzett hírneve mellett Darwin hamarosan – Lyell nyomdokain haladva – íróként is ismertté vált. Első munkája a Journal of Researches (=Kutatási hajónapló) volt, amelyben Darwin beszámolt utazása során végzett munkájáról, FitzRoynak pedig a hajózási vonatkozásokról kellett volna írnia. Darwin az úton vezetett naplói alapján hamarosan el is készült az ő részével, a könyv kiadása azonban 1839-ig késlekedett, mert FitzRoynak tengerészeti szolgálati kötelezettségei teljesítése mellett nem sok ideje maradt az írásra. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a Darwin által írott rész sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, ezért azt Voyage of the Beagle (=A Beagle útja) címmel önállóan újra kiadták.

• 1839. Megjelenik útleírásának első kiadása (Journal of researches into the natural history and geology of the countries visited during the voyage of H.M.S. >Beagle< round the world.)

Az 1839-es esztendő fontos évnek bizonyult Darwin életében – 30 éves lett, megjelent a Journal, a Royal Society tagja lett és feleségül vette unokatestvérét, Emma Wedgwoodot. Charles és Emma házassága hosszú és boldog volt, amit csak Darwin betegeskedése és több gyermekük korai halála árnyékolt be.

Sok gyermekük megérte azonban a felnőttkort, akik közül nem egy a maga területén ugyancsak kiválónak bizonyult. William Erasmus, az elsőszülött fiú 1839 és 1914 között élt; őt Anne Elizabeth (1841–1851), Mary Eleanor (aki 1842-ben született és három hetes korában halt meg), Henrietta Emma (1843–1927), George Howard (1845–1912), Elizabeth (1847–1926), Francis (1848–1925), Leonard (1850–1943), Horace (1851–1928) és Charles (1856–1858) követte.

Darwin számára a családi élet stabil lelki hátteret jelentett, azonban ebben az időszakban kezdett erejét elszívó betegségek sorozatával küszködni, melyek okát soha nem sikerült pontosan kideríteni. Valószínűleg egy a trópusokon összeszedett fertőzéssel állhattak összefüggésben.