A klímaharc az igazi háború, s Párizs után fontos csatát nyert az ökopolitika – mondják a szakértők. De mire elég ez a globális megállapodás, a százmilliárd dolláros zöld alap? Megállítható-e a felmelegedés, lehet-e „történelmi kárpótlást” nyújtani az ökokatasztrófák áldozatainak? Megéri-e a fejlett országoknak visszafogni a termelést azért, hogy a szegényebb régiókat megkíméljék a klímaválságtól? Ürge-Vorsatz Diána fizikussal, klímakutatóval Parászka Boróka beszélgetett.

Kívülről, belülről ismeri a klímapolitikát, a legrangosabb szakmai elismerések birtokosa. Hogy értékeli a párizsi klímacsúcs döntéseit?

Ez egy világtörténelmi jelentőségű megállapodás, amely nagyon nehéz és komplex probléma-együttesre irányul. Nem ugyanazok felelősek a klímaváltozásért, akik szenvednek tőle, sem térben, sem időben nincs egyezés. Az előző generációk már nagymértékben hozzájárultak a légkörszennyezésért, és azok, akik a leginkább szenvedni fognak emiatt, az eljövő nemzedékek. Hogy mégis, mindennek ellenére, születhetett egy politikai megállapodás, az nagyon nagy eredmény. Ráadásul ezt aláírták azok az országok is, amelyek eddig minden lehetséges eszközzel próbálták kisiklatni az éghajlati tárgyalásokat. Ugyanúgy csatlakozott Szaúd-Arábia, mint Venezuela. A nagy olajtermelő országok is partnerek, olyanok, amelyek a csatlakozással – kissé túlozva – a saját halálos ítéletüket írták alá.

 Mi győzte meg ezeket az országokat?

Ezt nem lehet egyértelműen tudni, a tárgyalások nagyon nagy része zárt ajtók mögött zajlik. Mindezen túl az lehetett a meggyőző, hogy ma már a legtöbb ország érzi, hogy nem babra megy a játék, nem csak cuki jegesmackókról van szó. Ma már mindenkinek a húsába vág az éghajlatváltozás, a gazdasági élet alapjai rendülhetnek meg emiatt. Ha még néhány fokot melegszik a klíma, bizonyos helyeken lehetetlenné válik az élet. Ez nem a jövő, hanem a jelen problémája.

Maximalizálták az ipari forradalom utáni globális felmelegedés mértékét. Ez mit jelent? És mi kell ahhoz, hogy tartható legyen ez a klímacsúcson meghatározott cél? 

Ez egy nehéz kérdés, ahány szakember nyilatkozik, annyifélét mond. Ráadásul az egyezményben úgy szerepel, hogy „jelentősen 2 fok alatt” kell tartani a felmelegedést, amennyire lehet, 1,5 fokra kell törekedni. A szakma megosztott, elméletileg biztosan tartani lehet ezt a mértéket. A kutatások szerint gazdaságilag sem megterhelő ez a környezetvédelmi határ. De mindehhez nagyon jelentős gazdasági és politikai változásokra van szükség. Én a 1,5 fokos határt is elérhetőnek tartom, de nyilván nagyon nagy és gyors erőfeszítésekre van szükség. Nem arról van szó, hogy minden lámpát leoltunk, és nem közlekedünk egyáltalán. De alapjaiban kell átgondolnunk a társadalmi-gazdasági rendszereket, az ösztönző tényezőkkel kapcsolatban. 

Mit jelent ez a 2 vagy 1,5 fok körüli felmelegedés? 

Idén haladta meg az 1 fokos emelkedést a globális átlaghőmérséklet. Ennek megkétszereződése a hatásokat is széleskörűbbé teszi. Rendszeresebbé válnak az áradások, aszályok, a csapadék extrém, szélsőséges formában érkezik meg. Ha jól tudom, a múlt héten mérték az egy nap alatt leesett legnagyobb mennyiségű csapadékot Indiában. Emberek milliárdjai függnek attól, hogyan alakulnak az ivóvíz-készletek. Veszélybe kerül a klímaváltozás miatt a mezőgazdaság, új fajok jelenhetnek meg, vagy eddig elterjedt fajok tűnhetnek el. Betegségek bukkanhatnak fel, elszaporodhatnak a kártevők. Elkezdenek savasodni az óceánok, a kálciumvázas állatok tömeges pusztulása várható, a rájuk épülő élelmiszer-lánc omolhat össze. Két foknál már a grönlandi jégsapka is visszafordíthatatlanul zsugorodik – órákig sorolhatnám a következményeket.

Látjuk-e pontosan, kik a vesztesei a klímaváltozásnak, esetükben lehet-e bármiféle kárpótlásról beszélni?

Az igazán nagy vesztesei a klímaváltozásnak azok, akik nem járultak hozzá annak okozásához. A gazdagabb országok a már meglévő hatások ellen is jól tudnak védekezni. Hollandia tengerszint alatt van, amely már 18 centit növekedett. Mit tettek erre? Megemelték a gátakat. Ha hőséghullámok jönnek, akkor a gazdagabb országok légkondicionált épületeket építenek. Ha kipusztul néhány növény, akkor importálják a hiányzó élelmiszert. Ez rossz a helyi mezőgazdaságnak, de nem kell éhínséggel számolni. Az afrikai szegény országok ugyanezt már nem biztos, hogy meg tudják tenni, Nyilván nagyon nehéz egy globális kompenzációs rendszert kidolgozni, de számomra a párizsi csúccsal kapcsolatban az volt a legmegdöbbentőbb, hogy az Egyesült Államoktól kezdve minden ország elismerte a felelősségét, és hajlandó is fizetni a megelőzésért. Ez évi százmilliárd dollárt jelent klímavédelmi célokra. 

Mi a garancia, hogy be is fizetik majd az érintett országok ezeket a pénzeket? Az USA-nak hárommilliárd dollárt kellene átutalnia. A klímaharcban elkötelezett demokrata Barack Obama erről hiába egyezett meg Párizsban, odahaza a republikánus többségű szenátusnak még rá kell bólintania.

Az a jó hír, hogy az eddigi hasonló kötelezettségvállalások eredményeként az előirányzott összegek 60 százaléka be is folyt. Magyarország kétszer egymilliárd forintot meg is ígért, és ha jól tudom, át is utalt. Azt, hogy az amerikai szenátus hogy dönt, még senki nem tudja megmondani. De a párizsi csúcs előtt én biztosan azt mondtam volna, hogy nem lesz megállapodás. Az USA jelentős pénzeket adott már eddig is éghajlatváltozásra. Igaz, nem egyenesen az alapba fizettek, hanem közvetlenül Indiának például. 

Mi az összefüggés a klímaválság és a társadalmi krízisek, mondjuk a menekültválság között?  

Teljesen egyetértek azzal, hogy az alapvető makrogazdasági problémák és az éghajlatváltozás összefüggésben állnak egymással, a társadalmi problémák egy része is kapcsolódik. A legutóbbi, meneküléshez vezető konfliktusok jelentős része összefügg a szárazsággal, élelmiszerhiánnyal. A nagy összefüggés azonban azzal a gazdasági modellel magyarázható, amely a jólétet a növekedéssel köti össze. E szerint évről-évre többet kell fogyasztani. De ez nem tartható, mert csak egy Föld van, ha tovább nyújtózkodunk, mint a takarónk ér, előbb-utóbb a rendszer összeomlik. Ugyanez érvényes a környezeti rendszerekre. A hosszú távú megoldás egy olyan gazdasági modell volna, amely az életminőséget nem a fogyasztás mértéke szerint határozza meg. Egyelőre nincs jó terv az asztalon.

Technológiai értelemben sincs eszköz a klímaváltozás befolyásolására?  

A technológiai eszközök a rendelkezésünkre állnak, a kérdés az, hogy milyen mértékben használjuk ezeket. Bele kell fektetni azokba a beruházásokba, amelyek megfeleznék az energiaigényünket. A megújuló energiaforrásokat is mind meg kell építeni. Amúgy is minden évben rengeteg pénzt fektetünk az energiarendszerek karbantartására, új erőművekre. Csak azt kéne eldönteni, hogy mire menjen ugyanez a pénz. Az a kérdés, hogy amikor épületet renoválunk, akkor csak egy kicsit kozmetikázzuk az energiahatékonyságot, vagy tényleges felújítást eszközöljünk. Ma már energiatermelőkké lehet alakítani az épületeket. Csak így szabadna építkezni. 

Mi lesz az atomenergetikai beruházásokkal?

A legtöbb országban az energia-felhasználás mértéke stabilizálódik, sok esetben csökken, de azért több áramtermelő kapacitásra van szükség. Az olajról bizonyos területeken át kell térni az elektromos áram felhasználására – például a közlekedésben. Ha az épületek áramtermelővé válnak, akkor az összigény akár csökkenhet is. Tavaly volt, ha jól tudom, az első olyan év, amikor több befektetés történt megújuló energiába, mint bármilyen más téren. A világ ebbe az irányba mozdul. Az atomenergia nagyon költséges, nagyon nagy a beruházás, magasak a biztonsági kiadások.

Ürge-Vorsatz Diána

Közép-Kelet Európában mikor válnak érezhetővé a párizsi csúcson hozott döntések?  

Remélem, nálunk is egyre több lesz az elektromos autó, az energiahatékony beruházás. Egyéni szinten kell érezhetővé váljon az energiahatékonyság. 

Hihetőbb lenne a párizsi megállapodás hatékonysága, ha lennének számonkérő mechanizmusok.  

Örülnék, ha volna ilyesmi beépítve a megegyezésbe, de sajnos már akkor nyilvánvaló volt, amikor Párizsba megérkeztünk, hogy ez nem fog menni. Politikailag ez buktató lenne. Az egyezmény szerint viszont el kell számolni a kibocsátás mértékével, és ötévenként be kell mutatni, mennyire teljesítették az egyes országok a vállalásokat. Vannak olyan eszközök, amelyek révén átláthatóvá tehető a klímapolitika. 

Mit lehet azoknak a szkeptikusoknak mondani, akik nem bíznak az olyan átlátható és demokratikus rendszerek ígéreteiben, mint Szaúd-Arábia?

Az, hogy Szaúd-Arábia mit csinál, az nagyon nagy mértékben rajtunk múlik. Amennyiben mi megtanulunk sokkal hatékonyabban közlekedni, sokkal többet biciklizünk, tömegközlekedünk, ha alternatív energiákat használunk, vagy tisztán megtermelt áramot, akkor előbb-utóbb nem kell tőlük olajat venni- írta az erdelyiriport.ro.

Ürge-Vorsatz Diána (Budapest, 1968) magyar fizikus, klímakutató. A budapesti Radnóti Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen fizikusi diplomát szerzett asztrofizika szakon. 1996-ban a kaliforniai egyetemen környezettudományból doktorált. 2001-től a budapesti Közép-európai Egyetem környezetvédelmi tanszékének professzora. 2002 óta részt vesz az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) munkájában; az IPCC tevékenységét 2007-ben Nobel-békedíjjal ismerték el. 2007-től a budapesti Közép-európai Egyetem éghajlati és fenntartható energiapolitikai kutatóközpontjának vezetője. Tudományos munkásságáért 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapta. Férje Ürge László, akivel Amerikából hazatérése után házasodtak össze; hét gyermekük van.