TUDOMÁNY

Kép: Wikipedia

A földfelszín felett nagyjából 20-30 kilométeres magasságban húzódó ózonréteg elnyeli a Napból érkező káros ultraibolya-sugárzás jelentős részét. Ezzel nemcsak az embereket, hanem más élőlényeket, például a növényeket és a planktonok is védi.

Az ózonréteg az 1970-es évek óta vékonyodik, amiért nagyrészt az ember által előállított CFC gázokból felszabaduló klór a felelős. Az anyag bizonyos körülmények közt hihetetlen gyorsasággal képes szétzúzni az ózonmolekulákat. A legsúlyosabb helyzetet az Antarktisz felett figyelték meg, ahol az 1980-as évek eleje óta minden év szeptembere és novembere között ózonlyuk alakul ki.

Az 1989-es montreali jegyzőkönyvnek, az ENSZ Környezetvédelmi Programja által gondozott nemzetközi egyezménynek köszönhetően mára sikerült korlátozni a CFC-k kibocsátását. Ennek köszönhetően megindult az Antarktisz, valamint az Északi-sarkvidék feletti ózonréteg regenerálódása..

Az alacsonyabb földrajzi szélességeken, vagyis az északi szélesség 60 fok és a déli szélesség 60 fok közötti területeknél azonban a sztratoszféra alsó határán nincs jele regenerálódásnak.

Joanna Haigh, az Imperial College London munkatársa és az új tanulmány társszerzője szerint az ózonréteg elvékonyodásából eredő károk az alacsonyabb szélességi körökön ráadásul súlyosabbak lehetnek, mint a sarkpontoknál.

„Az ózoncsökkenés mértéke alacsonyabb, mint amit a montreali jegyzőkönyv életbe lépése előtt tapasztaltunk a sarkpontoknál, de az ultraibolya-sugárzás sokkal intenzívebb ezeken a területeken, és itt sokkal több ember is él" - mondta a kutató.

A szakértők műholdas adatokra alapozták az eredményeiket. A csapat egyelőre nem tudja, hogy mi okozza az ózoncsökkenést az érintett régiókban. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a klímaváltozás módosítja a légkör általános cirkulációját - a légáramlások nagy méretű összefüggő rendszerét -, aminek következtében az ózonréteg elsodródik a trópusi területekről.

A másik lehetőség, hogy a klórt és brómot tartalmazó nagyon rövid életű anyagok (VSLSs) pusztítják az ózont a sztratoszféra alsó határa közelében. A vizsgálatot vezető William Ball, a Zürichi Műszaki Egyetem munkatársa és kollégái meglepődtek az eredményen, mert a légköri cirkuláció alakulásának vizsgálatára használt legjobb szimulációs modellek nem mutatták ki ezt a jelenséget. A szakember szerint ezek a rövid életű anyagok jelenthetik a hiányzó elemet ezekben a modellekben.

A szakemberek eddig úgy vélték, hogy az érintett anyagok nem maradnak meg elég ideig az atmoszférában ahhoz, hogy elérjék a sztratoszférát, és hatással legyenek az ózonrétegre. A jelek szerint viszont további vizsgálatokra van szükség a jelenség felderítéséhez.