Ismeretlenvidéken autózva, egy férfi eltévedt. Megpróbált átnyúlni a kormányon, hogy elővegye a térképet, de közben véletlenül elrántotta a kormányt, s belecsúszott az árokba.
Neki nem lett semmi baja, de az autó mélyen besüppedt a sárba. Elindult hát segítségért a legközelebbi tanyára. „Majd Warwick kihúzza a sárból”, mondta a gazda, s egy öreg gebére mutatott, ami a ház mögött legelészett. A férfi ránézett a girhes állatra, majd vissza a gazdára, de az csak ismételgette:
„Az öreg Warwick kirántja a bajból.” Gondolván, hogy nincs vesztenivalója, az autós belegyezett. A két ember meg az öreg ló odamentek a pórul járt autóhoz. A gazda a kocsihoz kötötte az állatot.
Egyet csattintott az ostorával, s elkiáltotta magát.
„Húzd, Fred! Húzd Jack! Húzd Ted! Húzd Warwick!”
És a ló nekifeszülve kihúzta az autót a sárból. A férfi csodálkozva köszönte meg a gazdának, majd megveregetve a ló vállát, megkérdezte:
„Miért mondott ennyi nevet, amikor biztatta Warwickot?”
A gazda vigyorogva válaszolt:
„Az öreg Warwick már semmit se lát, megvakult. Amíg elhiszi, hogy vele a csapat, mindent beleadva dolgozik.”
Egy csapat tagjaként másokkal együtt valósítunk meg egy álmot. A csapathoz tartozás üzemanyag, mely a mindennapi embert nem mindennapi feladatok elvégzésére teszi alkalmassá. Szellemi erőforrás, mely arra sarkallja a csapattagokat, hogy a legjobbat hozzák ki magukból, s egyénileg is olyan eredményt érjenek el, amire egyedül sosem volnának képesek.
Gyakran elfelejtjük, hogy Isten tagja a csapatunknak. Segít, ha szólunk neki.
Rövidített részlet Mac Anderson You Can't Send a Duck to Eagle School (Ne küldd a kacsát a sasok iskolájába) c. könyvéből
Kommentáld!