Pezseg az élet a Debreceni Nagyerdő Központi Parkjában, a Békás-tó környékén és benne is.

A hídról kiváló lehetőség nyílik a halak (vörösszárnyú keszeg, kárász, díszhal), kacsák (tőkés réce), és teknősök (mocsári teknős, vörösfülű és sárgafülű ékszerteknős) megfigyelésére, szinte karnyújtásnyira vannak. Még az oly népszerű fidgetspinner pörgése is megáll egy-egy kisgyerek kezében, mikor a mocsári teknős egész közel úszik. Nem mehetünk el szó nélkül azonban a tájidegen, ámbár csodaszép ékszerteknősök mellett sem, melyek előttünk udvarolnak egymásnak. Vélhetően a lakók engedték el megunt kedvenceiket. Itt épp nagy gondot nem okoznak, a probléma akkor van, ha természetes vizekbe kerülnek. Zárt helyekről nem tudnak elszökni.

Tőkés réce fiókák

Egy jóllakott kecskebéka

Amerikai sárgafülű ékszerteknős (balra) és az őshonos mocsári teknős

Ha tekintetünk magasra emelkedik, akkor a Debreceni Egyetem főépület párkányán költő, s onnan ide repülő sarlósfecskéket láthatjuk, miközben a levegőben rovarokra vadásznak. Kissé lentebb figyelve, de tekintetünk még a levegőben maradva, messziről sirálynak tűnő, vélhetően a Fancsikai-tavak felől iderepülő fattyúszerkőket pillanthatunk meg, miközben gyors, éles cikázással keresik a tóból kikapható halakat, sikerrel. Jelenléte jelzi számunkra, hogy valami jót csinált itt az ember. Ha a tóba nézünk, akkor a temérdek, és értékes süllőhínár tűnik szemünk elé, mely jelenleg az uralkodó vízinövénynek számít. Jól szűri a vizet és tisztán is tartja. Ezen a vízi kapron sütkéreznek a teknősök, hogy növeljék testhőmérsékletüket, a szúnyogon kövérre hízott békák százai, illetve szitakötők tucatjai teszik le petéiket a növény levelére, szárára. Az erdőben elő madarak, emlősök minden nap ide jönnek inni, és a közeli kétéltűek (békák) szaporodó helye ez a debreceni oázis.

Tőkés réce

Fattyúszerkő

Petéit lerakó szitakötő a süllőhínár között

A terület jelenleg is méltó az I. számú természetvédelmi státuszához, amit 1939-ben kapott. A Nagyerdőben 100-120 éves fák élnek, különleges védett növényfajokkal (turbánliliom, kétlevelű sarkvirág, fehér madársisak, dunavölgyi csillagvirág, magyar nőszirom) és állatokkal (rézsikló, héja, zöld küllő, harkály, csúszka, nyaktekercs, szén, kék, barátcinege, füzikék, erdei pityer, citromsármány, feketerigó, szürke és örvös légykapó, mókus, törpe és pirókegér, menyét, nyest). A terület ma az állam tulajdona, a kezelője pedig a Nyírerdő Zrt. 1939. október 10-én a Nagyerdő – északkeleti sarkának – 30 hektárnyi részét első tételként jegyezték be a Magyar természetvédelmi törzskönyvbe. Végül, 1992 tavaszán az akkori környezetvédelmi miniszter a Nagyerdő egész területére kiterjesztette az oltalmat.

Írta és fényképezte: Lenner Ádám (Tiszatáj Közalapítvány)