A XIX. század végén, amikor az európai hatalmak vetélkedése Afrika birtoklásáért véres háborúkba torkollott, a nyomor és pusztulás földjén megjelent két magyar misszionárius. Felépítették a „Szabadság várát”, felszabadították a rabszolgákat, oktatták és táplálták a bennszülötteket.

A szomolnokhutai ércolvasztó telep egyik munkáslakásában 1849. március 13-án kisfiú született. Az apa, a branyiszkói diadal névtelen hőse nem volt jelen gyermeke születésekor, mivel akkor is a hadak útját járta a magyar honvédsereggel.

A betűk atyjaCzímermann Istvánnak a születése nehéz időkre esett, és később is mostoha körülmények között élt. Továbbtanulásra csak azután gondolhatott, hogy a szükséges pénzt írnokoskodással megkereste. Már serkent a bajusza, amikor beült a gimnázium első osztályosai közé. Érettségi után előbb tanár akart lenni, végül mégis a papi pályát választotta. Ösztöndíjjal Rómában tanult, hazatérve pedig belépett a Jézus Társaságba.Szerzetesként a kalocsai gimnáziumban kezdte meg működését, abban az intézetben, ahol az 1830-as évek elején a nagy magyar Afrika-kutató, Magyar László diákoskodott.

Czímermann is a fekete kontinens felé vágyakozott, s ebben nem állt egyedül. Közvetlen főnöke, a gimnázium igazgatója, a vele egyidős, de akkor már Európa-hírű botanikus, Menyhárth László is oda készült. De a fekete kontinensre vezető út – talán Menyhárth önzetlen segítsége folytán – Czímermann előtt nyílt meg hamarabb: 1885-ben megbízták a portugál gyarmaton, Mozambikban a Zambézi mentén alapított misszió vezetésével.

Alig érkezett meg állomáshelyére, máris ledöntötte lábáról a Zambézi-láz. Ágy híján egy ajtónak használt deszkalapon, a

bennszülöttek kunyhójának folyton füstölgő tűzhelye mellett élte túl a kór első támadását.Betegsége alatt kezdte tanulni a bennszülöttek nyelvét és készítette el a nyungve nyelv első, kezdetleges szójegyzékét úgy, hogy a körülötte lévő tárgyak neveit néger ápolói bemondása alapján feljegyezte.

Az afrikai valóság – noha kiutazása előtt igyekezett minél jobban tájékozódni – minden képzeletét felülmúlta. „Éhezés és tudatlanság, önkény és rabszolgaság – írta döbbenten Menyhárthnak első benyomásait –, borzalmas látni az éhínség pusztítását.”Itt, a nyomor és a rabszolgaság földjén építette fel Czímermann a misszió iskoláját. Igazi rabszolgaiskola volt ez: „Növendékeit nagyobbrészt olcsón vettük az itt még mindig divatozó rabszolga-kereskedésben...

Fő és majdnem kizárólagos foglalkozásom kis gyermekeim nevelése és oktatása, és gyakorlása négerek nyelvében, melyre eddig több hasznos és nagyon szükséges könyvecskét átfordítottam.” – írta Czímermann egyik levelében.Bámulatosan rövid idő alatt tanulta meg a bennszülöttek nyelvét.

Szótárt, leíró nyelvtant állított össze és megkezdte az általa készített fordítások kiadását. E munkájával megalkotta a nyungve írásbeliséget. És ezen írásbeliség hordozói azok a rabszolgák voltak, akiket 4–8 forintot érő vászonért váltott ki a rabságból. A néger tanulók olyan Czímermann által szerkesztett könyvekből tanulhattak, melyeknek ismeretanyaga megfelelt az európai középiskolák alsó tagozatos színvonalának. Saját nyelvükön olvashatták a Bibliát és az imádságoskönyveket.

Ez utóbbiakat olyan drága és díszes bőrkötésben adta ki, hogy az afrikaiak valóban kincset érő ajándékként vették kezükbe, és nagyon megbecsülték őket. Czímermann imakönyveinek egy ajándékozással hazakerült és a Kalocsai Érseki Könyvtárban őrzött példánya még ma is jó eséllyel indulhatna a szép könyvek versenyén.

A nyungve BibliaA nyungve mellett Czímermann iskoláiban a portugált is megtanulták a diákok. E kimagasló eredményt szemléletesen példázza egy tízesztendős kisfiú – két évvel korábban még rabszolga – esete, aki nyungve nyelvű levélben akarta megköszönni a Kalocsáról küldött ajándékokat. Amikor megtudta, hogy e nyelvet a messzi országban nem értik, minden nehézség és segítség nélkül portugálul írta meg levelét.A nyungve írásbeliség megteremtése nemcsak az afrikai szellemi kultúra fejlődésében és az afrikai népoktatás megszervezésében volt kimagasló eredmény.

A közös nyelv művelése az együvé tartozás addig ismeretlen érzését ébresztette fel, ez lehetett a „nemzeti” tudat első megnyilatkozása.A nyungve írásbeliség megalkotása és a nyungve nyelvű könyvek kiadása mérföldkő volt Afrika művelődéstörténetében. Említettük, a Bibliát is kiadták nyungve nyelven. (Egy példánya az Országos Széchényi Könyvtárban is megtalálható.)

A kiadvány a mi szempontunkból különösen fontos: negyvenegy magyar kölcsönszót tartalmaz. Ha Czímermann fordítás közben nem talált megfelelő nyungve kifejezést, latin vagy portugál helyett magyar szóval pótolta. Így vált egy afrikai törzsi nyelv magyar jövevényszavak hordozójává.

A bennszülöttek a betűk atyja elnevezéssel tisztelték meg Czímermannt.Aki felvette a harcot az éhínséggel 1890-ben Czímermann rövid időre hazatért, hogy adományokat gyűjtsön a Zambézi-misszió számára, és erősítést vigyen magával Menyhárth László személyében

.Menyhárth atya ekkor már jól ismerte rendtársa leveleiből az Afrikában rendszeresen pusztító éhhalál borzalmait: „A Zambézi hullámai ezrével sodorják az éhségtől elhullottak testét. E szerencsétlenek, miután semmi élelemhez nem jutnak, füvet, fakérget, mások meg vörös agyagot és iszapot esznek, hogy valamivel megtöltsék hasukat. De ettől még éhesebbek és nagyon szomjasok lesznek. Odavánszorognak a hulláktól mérgezett folyóhoz, és isznak, isznak, míg bele nem buknak... 1886-nyarán számos olyan falu volt a Zambézi mentén, ahol mindenki éhen halt. Nem volt, ki temessen. A vadállatok hurcolták szét a testeket...”

Menyhárth László az afrikai tengerparttól a boromai missziósállomásig csónakon utazott több száz mérföldön át. Útközben a parti talaj minőségét, növényvilágát és a környező lakosság életkörülményeit tanulmányozta. Megfigyeléseit egy – sajnos, még ma is csak kéziratban létező – napló őrzi: Afrikába befelé a Zambézi folyamon.A boromai misszióállomáson Menyhárth felállította a meteorológiai műszereit. Először végzett Afrikában mezőgazdasági célú idő- és széljárási megfigyeléseket.

Talajtani kísérletek sokaságával és a még ma is új tudományszaknak tekinthető növénykórtani vizsgálataival rövid idő alatt sikerült mintaparcelláiban több olyan tömegélelmezésre alkalmas növényt kifejlesztenie, amely nem igényelt sok munkát, és jól bírta a Zambézi-vidék éghajlatát. Különösen két kölesféle látszott alkalmasnak arra, hogy megfékezze az éhínség pusztításait.

Az új élelmiszernövények előállításán kívül Menyhárth történelminek is minősíthető érdeme és eredménye az volt, hogy rövid idő alatt megváltoztatta a bennszülöttek évszázadok óta beidegződött termelési szokását, amely abból állt, hogy az asszonyok – gyermeküket a hátukra kötve – valamicskét kapálgattak kunyhóik körül. Egy-két maroknyi magot elültettek, s mikor a termés elfogyott, jött az éhínség. Menyhárthnak sikerült munkára fognia a férfiakat, akik kezdetben hevesen tiltakoztak ugyan, de végül szorgos munkásokká váltak az ültetvénygazdaságokban.

Egyedül ez a termelési forma biztosíthatta a lakosság táplálékszükségletét.A boromai misszióstelepen meg a bennszülöttek gondolkodásában beállott változásokról Menyhárth egyik munkatársa az alábbiakat jegyezte fel: „A feketék korábban féltek a missziósállomás közelébe jönni. Újabban pedig tucatjával jönnek naponként az önkény elől menekülők, és a Szabadság várának nevezik a missziót. Tanulják a földművelést, a gépek kezelését, növényeket, fákat nemesítenek és a misszió iskoláiban 14-féle ipart tanulnak...

Akinek csak fogalma van arról, hogy mily nehézségekkel jár ilyen vállalkozás létesítése még a kultúra ölén is, azt bámulattal tölti el mindaz, amit P. Menyhárth oly rövid idő alatt megteremtett. Az őserdők kiirtott helyén dús termőföldek, öntözőcsatornák és húszféle nemesített termést hozó gyümölcsösök, kávé-, cukornád- és gyapotültetvények terülnek el. Nem fenyegeti többé éhség a Zambézi menti népeket!”Menyhárth tudományos munkásságával is kimagaslót alkotott.

Elkészítette Boroma környékének éghajlati térképét, hét esztendő észlelései alapján és a Zambézi-vidék füvészkönyvét, melyet Plantae Menyharthianae címmel adtak ki Bécsben, s amelyben tizenegy afrikai növény Menyhárth nevét viseli.A nemrég még halódó boromai missziósállomást a két magyar szerzetes rövid idő alatt nemcsak felvirágoztatta és az afrikai művelődés egyik központjává tette, de olyan körülményeket teremtett a missziónak a mi fogalmaink szerint országrésznyi territóriumán, amelyen nem ismerték a gyarmati uralom brutalitását, a tudatlanságot, az éhezést és a kiszolgáltatottságot.

Missziónk tekintélye nagyobb az angol kormányénál Miután megszületett a „boromai csoda”, ahogy messze földön beszéltek a két magyar jezsuita sikeréről, Czímermann elutazott Zumbóba, hogy ott, a „legsötétebb Afrikában”, az őserdőövezet kellős közepén lobbantsa fel a tudás és művelődés lángját. Itt is elkezdte az iskolaépítést, a betűk oktatását. Sikerei okozták azonban a vesztét: a hatalmát féltő helyi törzsfőnök megmérgezte.

Az elárvult zumbói misszió vezetését 1894 elején Menyhárth László vette át, s a következő években már azt jelenthette elöljáróinak, hogy sikerült megismételnie a boromai csodát: iskola működik az őserdőben és a Zambézi partján gazdag ültetvények terülnek el, a bennszülöttek saját kezükkel és verejtékükkel termelik az „életet”, s az éhhalál nem fenyeget többé. „Nagy ültetvényeink segélyével – írta Menyhárth – már most ishelyzetben vagyunk, hogy igen sok rabszolgát válthatunk ki.

Missziónk tekintélye köröskörül, sőt messzebb a Kongó-forrásokig oly mérveket öltött, hogy mondhatnám a portugál, sőt angol kormányokét is felülmúlja... állomásunk teljesen megfelel a rabszolgaellenes mozgalom eszméjének és a szó legteljesebb értelmében a szabadság előharcosai vagyunk a leigázott és tönkrevert néptörzsek között...”A zumbói misszió fénykora azonban rövid ideig tartott. 1897 novemberének elején Menyhárth atyát ledöntötte lábáról a Zambézi-láz.

Munkában megfáradt, vézna teste két héten át birkózott a halállal. November 16-án, negyvennyolc évesen hunyt el.

Afrika gyarmatosítóinak a magyar misszionáriusok életműve sem állhatott ellen: Czímermann iskolái megszűntek, Menyhárth ültetvényeit pedig benőtte a gaz, visszahódította az őserdő.

dr. Krizsán László