Dr. David Livingstone (1813. március 18. – 1873. május 1.) skót misszionárius orvos, a Londoni Misszionárius Társaság tagja, Közép-Afrika kutató. Ő volt az első európai, aki megpillantotta a Viktória-vízesést, melyet a brit uralkodóról, Viktória királynőről nevezett el.
Afrika déli és középső részeinek kutatása
Mosi-oa-Tunya
Miután az aszály miatt a Kolobengben lévő missziót be kellett zárni,
1852-56-ban északabbra fekvő területekre helyezte át kutatásait. Ő volt
az első európai, aki megpillantotta a „Mosi-oa-Tunya”-t (robajló füst), azt a vízesést, melyet a brit uralkodó tiszteletére Viktória-vízesésnek nevezett el.
Livingstone volt az első fehér emberek egyike, aki keresztülvágott Afrikán, az Atlanti-óceán partján fekvő Luandától az Indiai-óceán partján, a Zambézi torkolata közelében fekvő Qualimaneig.A korábbi kísérletek ellenére, melyekben különösen a portugálok jártak
élen, Afrika középső részén az európaiaknak nem sikerült az átkelés,
mivel érzékenyek voltak a kontinens belső területein előforduló maláriára, vérhasra és álomkórra, melyek miatt igásállatot sem tudtak használni. Akadályt jelentett még a helyi törzsek ellenállása is.
Livingstone felfedezői módszerei és szemléletmódja nagy előnyt
jelentettek számára a törzsi vezetőkkel való kapcsolatában, és abban,
hogy biztosítsa őket arról, hogy nem jelent számukra fenyegetést.
Általában minimális kísérettel utazott, míg más expedíciókat jelentős,
fegyveres katonai erő és sok teherhordó kísért, emiatt azok inkább
fegyveres portyázóknak vagy rabszolga-befogóknak tűntek, semmint békés
expedíciónak.
Livingstone legtöbb útja során csak néhány szolgával és
teherhordóval utazott, az utánpótlást cserekereskedelemmel szerezte meg,
védelmükre csak néhány lőfegyver szolgált. A kereszténységet
terjesztette, de nem erőltette rá azokra, akik nem akarták meghallgatni;
megértette a helyi vezetők módszereit és sikeresen tárgyalt velük,
ezért útja során szívesen segítettek neki.
Livingstone támogatta az Afrika közepén élő népekkel való
kereskedelmet és keresztény missziók létesítését. Mottója, mely a
Viktória-vízesésnél felállított szobrának talapzatán is látható „Kereszténység, kereskedelem és civilizáció” volt. Elképzelése szerint ezeknek a céloknak az eléréséhez a kulcs a Zambézi
hajózhatóvá tétele volt, mivel ez jelenthetett volna országutat a
kontinens belsejébe.Hogy támogatást szerezzen elképzelései
megvalósításához, visszautazott
Nagy-Britanniába, és kiadta utazásairól szóló könyvét, mely a kor egyik
vezető felfedezőjeként meghozta számára a hírnevet.
Úgy gondolván, hogy elhivatottságot sokkal inkább a kutatás semmint a
misszionárius munka iránt érez (ebben a hitében megerősítette
felfedezéseinek kedvező fogadtatása, valamint tervezett további
expedícióinak támogatása), 1857-ben visszavonult a Londoni Misszionárius Társaságtól.
A Zambézi-expedíció
A brit kormány támogatta elképzeléseit, így Livingstone a Zambézi-expedíció
vezetőjeként tért vissza Afrikába, célja Délkelet-Afrika természeti
erőforrásainak feltárása és a Zambézin át vezető út megnyitása volt.
Sajnos, mint kiderült, a Cabora Bassa zúgók felett a folyó teljesen hajózhatatlan.
Az expedíció 1858 márciusától 1864
közepéig tartott. Livingstone tapasztalatlan vezető volt, gondjai
akadtak egy ilyen nagy léptékű vállalkozás irányításával. A
vállalkozásban résztvevő Thomas Baines festőt lopás vádjával (melyet Baines határozottan tagadott) elbocsátotta az expedícióból.
Felesége, Mary 1863. április 29-én maláriában meghalt, de Livingstone folytatta az expedíciót, majd 1864-ben
hazatért, amikor a brit kormány végül lefújta az expedíciót.
A korabeli
újságok kudarcnak minősítették a Zambézi-expedíciót, emiatt
Livingstone-nak nagy nehézségeket okozott források előteremtése további
Afrika-kutatásaihoz. Ennek ellenére a Zambézi-expedícióban részt vevő
tudósok, John Kirk, Charles Meller, és Richard Thornton nagy mennyiségű növénytani, ökológiai, geológiai és néprajzi anyaggal járultak hozzá Nagy-Britannia tudományos intézményeinek gyűjteményeihez.
A Nílus forrása
1866 januárjában Livingstone visszatért Afrikába, ezúttal azonban Zanzibárba, ahonnan a Nílus forrásának felkutatására indult útnak. Richard Francis Burton, John Hanning Speke és Samuel White Baker korábban már vagy az Albert-tavat vagy a Viktória-tavat
jelölte meg a Nílus forrásaként (bár akkoriban még súlyos viták folytak
erről a kérdésről), mely csak részben volt helyes, mivel a Nílus a Burundi hegyekből ered a Tanganyika-tó és a Viktória-tó között Miután Livingstone megtalálta a Lualaba-folyót, úgy vélte, hogy ez az igazi Nílus, de ez valójában a Kongó felső folyása volt.
Földrajzi felfedezések
Bár Livingstone tévedett a Nílus forrásával kapcsolatosan, számos fontos földrajzi felfedezést tett, ezek a Ngami-tó, a Malawi-tó, a Bangweulu-tó valamint a már korábban felfedezett Viktória-vízesés. Részletesen leírta a Tanganyika-tavat, a Mweru-tavat és számos folyó teljes szakaszát, különösképpen a Zambézi
felső folyását, megfigyelései segítségével lehetőség adódott korábban
fehér foltként jelzett területek feltérképezésére.
Ennek ellenére a
legészakibb pont ameddig eljutott a Tanganyika-tó északi vége volt, még
mindig az egyenlítőtől délre, és Ntagwen túl nem hatolt be a Kongó
esőerdeibe
Felfedezéseiért Livingstone megkapta a Királyi Földrajzi Társaság aranyérmét, a társaság felvette tagjai sorába, mely miatt élete további részében erős kötődése volt a társasággal
Betegsége és halála
Henry Morton Stanley találkozik David Livingstone-nal
Henry Morton Stanley találkozása David Livingstone-nal (The Illustrated London News, 1872)
David Livingstone szobra a Viktória-vízesés zambiai oldalán
Livingstone kapcsolata a külvilággal hat évre teljesen megszakadt,
élete utolsó négy évében többnyire beteg volt. 44 levele közül csak egy
jutott el Zanzibárba. Henry Morton Stanley, akit a New York Herald újság küldött felkutatására 1869-ben, a Tanganyika-tó partján fekvő Ujiji városában talált Livingstone-ra 1871. november 10-én.
David Livingstone-t Zambiában a Bangweulu-tótól délkeletre, Ilalánál, Chitambo főnök falujában érte a halál 1873.
május 1-jén. Halálának oka malária, valamint a vérhas következtében
fellépő belső vérzés volt.
Élete utolsó pillanatában ágya mellett
térdelt és imádkozott. (Naplója szerint halálának napja május 1-je volt,
de szolgái május 4-ét vésték a sírhelyén álló fa törzsébe.)
Livingstone
szívét egy mvula fa alá temették, azon a helyen, ahol meghalt,
napjainkban itt áll a Livingstone-emlékmű. Testét és naplóját hűséges szolgái, Chuma és Susi vitték több ezer kilométeren át, végül a Westminster apátságban helyezték örök nyugalomra.
Kommentáld!