József főherczeg Deáknál.

József főherczeg 1848 óta, a mikor még gyerek volt, nem találkozott Deákkal.

Miután honvédelmi főparancsnokká kineveztetett, egyik nap a Nádor-utczán sétált valakivel és távolabb megpillantotta Deákot.

Mindjárt oda ment, kezet nyujtott és örömét fejezte ki, hogy jó szinben látja.

Deák nem tudta, kivel beszél; azért csak átalánosságban kérdezte:

- Hát kegyed most itt van?

- Igen - felelé a főherczeg; - fölcsaptam honvédnek. -

- No, az derék dolog. Isten áldja meg!

Ezzel elváltak.

A főherczeg mindjárt elbeszélte találkozását Deákkal gróf Andrássynak, és hogy nem ismert rá az "öreg ur."

* * *

A pesti városligeti körönd egyike Deák kedvencz mulató helyeinek.

Ide szokott ő délutánonkint kirándulni hogy a politikai élet fáradalmait kipihenje.

Deák "szerénységi" bizonyitványai közé tartozik, hogy rendesen tiz krajczárért vált magának helyet az omnibuszon, - mely nem ritkán fő- és legfőbb uraságokkal telik meg, kik "jó hangnak" tartják az "öreg ur" ezen proletarius példáját követni, mihelyest észreveszik őt a társaskocsin. -

Ilyen szokása Deáknak a többi közt az is, hogy a hat krajczáros kbanosznál drágább szivart nem sziv. -

Künn a köröndet egy csonka zsidó honvéd fonadék-székekkel rakja körül, melyek az estvéli órákban majdnem mindig betöltvék miniszterekkel, képviselőkkel, irókkal s a város legszebb delnőivel.

Mert köztudomásu dolog, hogy e diszes körben valahol Deák is bizonyosan jelen van.

Egyszer Deák, szokása szerint, magába mélyedve hallgatagon ült a körönd közepén; midőn gróf Andrássy Gyula a magyar miniszter-elnök sietve közeledik feléje s mellette, nyájasan köszönve, helyet foglal.

Deák a köszöntést méltóságteljesen viszonzá.

Andrássy gróf épen akkor érkezett Bécsből s hihetőleg sok fontos közlendője volt Deákkal; mert azon percztől fogva hogy melléje ült, folyvást ő beszélt.

Deák figyelmesen hallgatta Andrássy gróf közleményeit; de folyvást hallgatott.

Andrássy gróf a külügyekre tért át - Napoleon herczeg épen az időtájt járt Bécsben - és meglepőbbnél meglepőbb hirekkel igyekezett Deákot fölvillanyozni hüvös szótlanságából.

De Deák nem szólt egy szót sem.

Azután Andrássy is hallgatott jó darabig.

Végre ismét fölvette a társalgás fonalát, s minden szót hangsulyozva lassu vontatottsággal mondá:

- Ekkor s ekkor sétáltál a Nádor-utczán? -

- Igen. -

- Megszólitott egy katona-tiszt?

- Igen. -

- Nem ismerted?

- Nem. -

- De én tudom ki volt.

- Jó. -

De csak nem kelthetett Deákban kiváncsiságot a gróf.

- A bizony nem volt kisebb egyéniség, mint József főherczeg! - végzé Andrássy gróf sardonicus mosolylyal diplomaticus arczán.

Elképzelhető Deák megdöbbenése.

Nagyon röstelte, hogy oly könyü szerrel bánt el a főherczeggel.

Ő valószinüleg udvariasságból nem tudakozódott ismeretlenétől kiléte után. József főherczeg pedig talán szerénységből hallgatta el nevét, vagy tán ugy vélte, hogy Deák ismerni fogja már őt látásból legalább. -

Nemsokára azután Deák tiszteletlátogatást tett a főherczegnél. Természetes, hogy a főherczeg kitüntető szivélyességgel fogadta, és ha Deák mentegetődzni akart, a beszédet egyébbre forditotta.

Másnap József főherczeg visszaadta a látogatást egész váratlanul az "Angol királynő"-ben.

Nem élcz, de igaz.

Kossuth Lajos a "Pesti Hirlap" 1841-ki évfolyamának 52-ik számában hatalmas vezérczikkben ostorozza a megyék hanyagságát, melyet a törvények végrehajtása körül tanusitanak.

S hogy szavainak sulyt adjon, Deákra hivatkozik a következő szavakkal:

"Deák Ferencztől hallottuk, hogy minálunk Magyarországon a törvény iránt élénkebb részvét csak addig mutatkozik mig vitatás alatt van; ha egyszer meghoztuk, el tesszük szunyadni számos elszenderült társai közé, és ismét uj törvényt sürgetünk. Ez - fájdalom! - nem élcz; sőt nagyon is igaz!"

Gyanus bók.

Deákról mondják, hogy midőn emliték előtte a hirlapok azon hirét, miszerint Hevesmegye főispánjává Visontai Kovách László - az országgyülés derék háznagya - lenne kinevezendő; a jelöltet következő gyanus bókkal vigasztalá:

- Ne boszankodjál Laczi; hisz tudod, hogy azok a journalisták kitalálnak mindent, a mivel a kormányt kompromittálhatják.

Kovács László tudta jól, hogy Deák szereti néha a tréfát. Nem is vette hát komolyan; hanem maga is jóizűen nevetett. Legalább nem tudták, hogy kinek rovására nevetnek.

Deák mint kortes.

Az országgyülési képviselők közt nagyban folyt a korteskedés.

Arról volt szó, hogy ki legyen a főszámvevő-szék elnöke?

A szakavatott Weninger Vincze-é, vagy Gajzágó Salamon, kit főleg becses politikai szolgálataiért ohajtottak többen ama kitünő és fontos állással megjutalmazni.

A miniszterek jobbadán Gajzágó pártját fogták.

Deák és Csengery Wenninger mellett korteskedtek.

Ez alkalomból az ellenzéki lapok a következő adomát közölték:

A Deák-kör 1870. junius 23-án, csütörtök este értekezletet tartott.

A Gajzágó-Weninger jelöltségi kérdése is szőnyegre került.

Midőn Deák inditványozá, hogy a jobboldal jelöltjeinek névsorába vétessék föl Weninger is: e nevet ki sem mondhatá egészen s már rádördült a Gajzagóisták táborának jelszava: "nem kell! nem kell!"

E vad orditozásra (mint jellemezteték később, az "öreg ur" által is) Deák oda fordult a kiáltozók felé és szólott eléggé érthető haraggal:

"Hát kérdeztem én önöket, hogy kell-e vagy sem?

Hát nem vagyok-e tagja ezen körnek én is? -

Nincs-e jogom azt proponálni, a mit jónak és helyesnek látok?

A kinek nem tetszik propositióm, az szavazzon másként, s ne kiabáljon feleslegesen!"

"Tisztelt pártvezérünk"... kezdte beszédét Hrabár Manó, mingyárt a leirt jelenet után.

- Pártvezérük az uraknak az ördög, de nem én! - vágott közbe Deák.