Az I. világháborút lezáró, 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés Sopront és környékét a későbbi Burgenlanddal együtt Ausztriának ítélte.

A magyar egységek 1921. augusztus 26-án kezdték meg a terület kiürítését. A benyomuló osztrák csapatokat azonban - főleg egyetemistákból álló - felkelők állították meg Pinkafőnél és Ágfalvánál, a harcokban az osztrákok három, a magyarok egy embert vesztettek.

A következő napokban Prónay Pál különítményt szervezett, melyet Rongyos Gárdának neveztek. A gárda a magyar kormány hallgatólagos beleegyezésével működött, sőt egyes vélemények szerint titkon a kormány szervezte meg a különítményt. (Fegyveresei a Szamuely Tibor vezette Lenin-fiúk által a Tanácsköztársaság idején elkövetett gyilkosságok megbosszulásának ürügyén maguk is számos atrocitást követtek el.)

A felkelők civilek voltak, egykori katonasapkájukat búrkalapra cserélték, melynek karimáját jobb felől nemzeti színű kokárdával a kalap tetejéhez erősítették. Tagjaik alföldi földművesek, egyetemisták, leszerelt katonatisztek és a volt Monarchiában szolgált bosnyák-albán hadfiak voltak.

Prónayn kívül Héjjas Iván számított meghatározó vezetőnek. Hozzájuk tódult a fiatalság az ország egész részéről, nyugat-magyarországi viszont alig akadt köztük. A felkelők mellett a legitimista Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy vadászzászlóalja állomásozott Sopronban, de ez az egység nem a felkelőkhöz tartozott, hanem a magyar hadsereghez, sőt, a zászlóaljat a Sopronban székelő, a terület kiürítését és átadását ellenőrző antant bizottság rendelkezésére bocsátották, így nemzetközinek számított. Az osztrákoknak ítélt Nyugat-Magyarországon rajtuk kívül nem volt magyar sorkatonaság.

A felkelők szeptember elején visszavertek egy újabb, immár nagyobb erőkkel végrehajtott osztrák támadást, a hónap végén Prónay Ausztriába is betört. A helyzet megoldására a két fél között olasz közvetítéssel Velencében kezdődtek tárgyalások. Az október 13-án létrejött megállapodás szerint a magyar fél kiüríti a területet, ezután nyolc nappal népszavazás dönt Sopron és a környező nyolc község (Fertőrákos, Ágfalva, Sopronbánfalva, Harka, Balf, Fertőboz, Kópháza és Nagycenk) hovatartozásáról.

A népszavazást 1921. december 14-én rendezték meg Sopronban, 15-én Brennbergbányán, 16-án a többi településen.

A szavazást a jórészt osztrák hagyományú és német anyanyelvű soproni lakosság döntötte el: a községek közül csak háromban (Fertőboz, Kópháza és Nagycenk) szavazott a többség Magyarországra, Sopronban a résztvevők 72,8 százaléka mondott erre igent. Az egész terület összességében 65,1 százalékban döntött Magyarország mellett, 15 334 szavazattal 8227 ellen, 89,5 százalékos részvétel mellett.

1922. január 1-jén Sopront és környékét az antant képviselői hivatalosan is átadták Magyarországnak, a jegyzőkönyvet 12 órakor írták alá, az antant csapatai 1922. január 5-én hagyták el Sopront. Később a népszavazás emlékét törvénybe iktatták, és Sopronnak a Civitas fidelissima (Leghűségesebb város) címet adományozták, 2001-ben a kormány december 14-ét a Hűség napjává nyilvánította.