Déli harangszó
A déli harangszó minden nap déli 12 órakor megszólaló, az Úrangyala imádságra hívó harangszó. Az egész világon elterjedt szokás a katolikus templomokban.
Története
Először a kölni egyházmegyei zsinat (1413) rendelte el, de nem minden napra, hanem csak péntekre, Jézus szenvedésének emlékezetére.
1456. június 29-én kelt úgynevezett Imabullájában ("Cum hiis superioribus annis") III. Kallixtusz pápa az egész egyházra előírta a déli harangszót.
Ennek a célja az volt, hogy a muszlimoknál naponta ötször imára hívó imám kiáltásához hasonlóan a keresztényeket is imára szólítsa a magyarországi keresztes seregnek a törökök
elleni győzelméért. Így a mindennapos déli harangozás először
Magyarországon lett szokássá és később innen terjedt át Európa többi
keresztény országára.[1]
III. Kallixtusz pápa bullája, 1456. június 29. „(…) Hogy
az egész nép, fajra és nemre való tekintet nélkül, ezeknek az imáknak
és búcsúknak részese lehessen, megparancsoljuk és elrendeljük, hogy az
összes városok, területek és helyek minden egyes templomában a három
órai és az esti ima között, tudniillik az esti imára való harangozás
előtt, de legalább olyan tájban, egy vagy több zengő haranggal, hogy jól
hallhatók legyenek, félórás időközönként háromszor harangozzanak minden
egyes nap, ahogy az Angyali üdvözletre harangozni szokás, s akkor ki-ki
az Úr imádságát (…) háromszor mondja el.”
Hunyadi János hadseregével 1456. július 22-én a nándorfehérvári diadal
során győzelmet aratott a török sereg felett.
A déli harangszó ezután
is szokás maradt a keresztény világban a küzdelem emlékére. Ugyancsak a
nándorfehérvári győzelem emlékére rendelte el a pápa az Urunk színeváltozásának ünnepét augusztus 6-ára.
VI. Sándor pápa az 1500-as szentévben, augusztus 9-én a török veszedelem miatt – a déli időre helyezve – ismét elrendelte a harangozást.
Szokások
Kommentáld!