Zenta
Zenta (szerbül Сента / Senta) város és község Szerbiában, a Vajdaságban, a tartomány északi részén, Bácskában, a Tisza jobb partján, 42 km-re délre a szerb-magyar határtól. A Délvidék egyik legrégibb települése, valamint azon vajdasági városok egyike, amelyben a magyar lakosság van többségben, így a vajdasági magyarság egyik legfontosabb kulturális központja.
Zenta a Délvidék egyik legrégebbi települése, melynek neve elsősorban a
zentai csata véste be a történelemkönyvekbe. Nevének eredete minden
bizonnyal a magyar szent melléknévből eredeztethető. Első írásos
említése 1216-ra tehető, amikor egy oklevél oklevélben Zyntharew
(Zentarév) néven említi. Az oklevél tanúsága szerint bizonyos Saul ispán
özvegye földet ajándékozott a „Zenthai klastromnak”.
A valamikori Bács-Bodrog vármegye központok egyike Zenta.
Vajdaságban, egyik legszebb kisváros a Tisza-mentén. Gazdag múlttal,
hagyománnyal, kultúrával rendelkezik, emellett fontos szárazföldi- és
vízi közlekedési csomópont.
Zenta múltját kutatva elmondhatjuk, hogy a
középkorból származó tárgyi emlékeit elmosta a Tisza, vagy a városban
napjainkban fellelhető épületek részeivé váltak. A tatárdúlás e várost
sem kímélte, a rendelkezésre álló forrásokból tudjuk, hogy volt a
településen egy bencés kolostor 1216-ból, de ezt a tatárok 1241-ben
megsemmisítették.
Következő említése 1367-re tehető, a budai káptalan
birtoka volt e terület, mint mezőváros, majd II. Ulászló szabad királyi
városi rangra emelte 1506-ban. A szabad királyi városi ranghoz
természetesen önkormányzati, vásártartási és egyéb jogok is társultak,
így jelentősen fellendült a fejlődés.
A település virágzása a mohácsi
csata évével lezárult, ugyanis 1526-ban, a török feldúlta, majdnem
teljesen megsemmisítette. A lakosság száma olyannyira lecsökkent, hogy a
törökök az előzőleg megszállt területekről telepeseket hoztak, főleg
szerb nemzetiségűeket, így teljesen megváltozott a lakosság nemzeti
összetétele. A világtörténelmi jelentőségű zentai csatával 1697-ben
végérvényesen felszabadult Zenta is a török uralom alól.
1699. január 28-án a Karlócán aláírták a békeszerződést, amelyben a
Temesköz kivételével a török minden megszerzett magyarországi
területéről és Erdélyről is lemondott. Szavoyai Jenő tiszteletére
diadalkaput állítottak Bécsben, a kapun e szöveggel: „Vienna ad Zentam
servata MDCLXXXXVII” (a Zentánál megvédett Bécs 1697). Zentán a csata
emlékét a Tisza-parton az Eugén-szobor (magyarul Jenő) maradványaiból
készült emlékmű őrzi. Minden évben a csata évfordulójára történő
megemlékezésen harangot szerelnek a szobor mellett álló haranglábra, és
ezt megkondítva emlékeznek a csata áldozataira.
A törökdúlás után Zentát főleg szerbek lakták, a Tiszai
Határőrvidékhez tartozott a város, de ezt 1741-ben megszüntették.
Besszarábiába és a Temesi Bánságba vándorolt ki a lakosság, melynek
helyére magyar és szlovák családok érkeztek. A XVIII. század második
felében tűz martalékává vált a város, viszonylag gyorsan felépült,
azonban 1795-ben és 1831-ben kolerajárvány pusztította a lakosságot.
1848-ig a Szabad korona területhez tartozott Zenta, ekkor rendezett
tanácsú lett és a vármegyéhez kapcsolták.
A „véres gyertyaszentelő”-ként emlegetett 1848-as események kapcsán
Bederlicza Áczó, nagybirtokos neve merül fel, ugyanis a zentai szerbek
árulása miatt kivégezték. 1849. február 2-án a 20 000 fős sereg mintegy
2000 zentai polgárt ölt meg a 48 órán át tartó rablás, fosztogatás
során.
Az 1849-es áldozatok emlékét emlékmű őrzi Zenta főterén.
1849
után jelentős fejlődésnek indul a város, az utcákat aszfaltozták,
kórházat, iskolát, hidat építettek, bevezették a villanyvilágítást. Az
I. világháború eseményei meggátolták a település további fejlődését,
egészen a 30-as évekig, ekkor apró lépésekben ugyan, de elindul a város
fokozatos fejlődése.
Zentán alakult meg 1922-ben a Délvidék egyetlen
magyar politikai pártja, Országos Magyar Párt néven. A II. világháború
után egy nagyobb ütemű fejlődést tapasztalunk a területen, az 1941-ben
lerombolt tiszai híd helyén felépül 1963-ban a vashíd, amelynek
rendkívül fontos szerep van vasútforgalmi szempontból, ugyanis Titel
mellett, csak itt épült vasúti híd a Délvidéken ebben az időben. Az
ipari zóna és a kikötő kiépítése is elengedhetetlen a gazdaság
fejlődéséhez.
Zenta történeti áttekintésében meg kell említeni azt az eseményt,
amikor a közelmúlt történelmében, pontosan 1991 őszén, a jugoszláviai
polgárháború idején a vezérkari főnök elrendelte 250 000 tartalékos
mozgósítását az országban. E Tisza-menti többségében magyarlakta
kisvárosban 1400 behívót osztottak ki, de e behívónak az érintettek nem
engedelmeskedtek, napokig tüntettek a város főterén, kinyilvánították
véleményüket az esztelen öldöklés ellen. Szabadka egyik laktanyájából
érkezett egy csapat, bekerítették a tömeget, a parancsnok ki akarta adni
a tűzparancsot, de a zentai rendőrség illetékesei megállították őket
azzal az indokkal, hogy ők majd biztosítják a rendet.
Épületek
A tűzoltóság műemlék épülete szecessziós stílusú
- Városháza: A főtérre nézőszecessziós
koncepciójú épület a városkép fő meghatározója. A közel 50m magas
masszív, ég felé törő tornya kissé romantikus hatású, de díszeiben a
szecesszió nyomait viseli magán. Díszlépcsőháza és közgyűlésterme
szintén szecessziós stílusú. Az épület leglátványosabb beltere a gazdag
díszítésű lépcsőházi galéria, mely egyedi, lenyűgöző megoldásaival a
galériát az épület legszebb részévé avatja. Tornyából pazar kilátás
nyílik a városra és környékére.
- Tűzoltólaktanya: 1903-1904-ben épült Lajta (Leitersdorfer) Béla
tervei alapján. A laktanya a népi építészet és a magyar szecesszió
ötvöződésének remekműve, melyet a díszítőelemek részletes és finom
kidolgozása tesz a város legjellegzetesebb szecessziós stílusú
épületévé.
- Royal szálló: 1911-ben
épült az akkor igen modernnek számító, vízvezetékkel, központi
fűtéssel, villanyvilágítással ellátott szálloda. Az épület a szecessziós
elemek jegyeit viseli magán, melyet nemrég újítottak fel, részben az
eredeti tervek alapján. 1985. óta az épület műemlék.
- Plébániapalota és múzeum: 1907-1909. között épült neobarokk és neoreneszánsz
stílusban. Az épület architektúrája ünnepélyes, a főtér meghatározó
eleme. Az épületben kapott elhelyezést a városi múzeum, melyhez képtár
is épült. A múzeum komplex jellegű: a földszinten őslénytani, régészeti
és helytörténeti (zentai csata) anyag, az emeleten pedig néprajzi
gyűjtemény várja a látogatókat.
- Stevan Sremac emlékház: Ebben a házban született Stevan Sremac jeles szerb író. Az épület 2004-től emlékház, mely állandó kiállításnak ad otthont.
Templomok
Zenta község 9 templommal büszkélkedhet. Ebből 6 a városban, 3 pedig a
községhez tartozó falvakban (Felsőhegy, Tornyos és Kevi) található.
Nyolc közülük katolikus, ahol az istentisztelet nyelve magyar. A város egyetlen ortodox templomában a szertartások szerb nyelven zajlanak.
A Szent István templom
A város egykori legnagyobb temploma, melyet Szent István tiszteletére szenteltek, 1770-ben épült, de az 1911-es
tűzvészben a városházával együtt leégett. Míg a régi városháza helyett
új, nagyobb épületet emeltek, a templom újjáépítési kísérletei kudarcba
fulladtak. A világháború ellehetetlenítette, a délszláv állam pedig
megtiltotta a magyarok első királyáról elnevezett katolikus templom
újraemelését. A mai Szent István templom méreteit tekintve inkább
kápolna, mégis templomi ranggal rendelkezik, hogy a nagytemplom lelkes
utódaként működhessen.
További katolikus templomok
A ma is álló legnagyobb katolikus templom a Jézus Szent Szíve (röviden Jézus Szíve) templom. 1895-ben épült neogótikus stílusban, 1906-ban szentelték fel, majd 1961-ben felújították.
A szintén neogótikus Páduai Szent Antal templomot 1910-ben, a Szent Ferenc templomot pedig 1939-ben építették fel. A Kisded Jézusról elnevezett Szent Teréz templom Zenta legkisebb temploma, 1929-ben nyitották meg.
A felsőhegyi Szent József, a munkás 1890-ben épült és 1892-ben szentelték fel, így ez a község legrégebbi katolikus temploma. Az 1906-ban épült tornyosi Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya és az 1900-ban
épült kevi Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya templomok az előbbiekben
felsoroltakkal szemben nem a zentai esperességhez tartoznak, hanem a topolyaihoz. A közigazgatásilag Magyarkanizsa községhez tartozó Adorján plébániája (Sarlós Boldogasszony) viszont a zentai esperesség része.
A Lisieux-i Szent Teréz templom
Az épülő Lisieux-i Szent Teréz templom
A zentai csata 300. évfordulója alkalmából 1997-ben újabb katolikus templom építésébe fogtak a városban. Lisieux-i Szent Teréz
halálának centenáriuma csak néhány nappal tolódott el a csata
évfordulójától, ezért az épülő nagytemplomot is neki szentelték. Zenta
legtöbb katolikus hívet számláló és legszegényebb részén emelik a
templomot, ahol régebben csak egy kápolna állt.
A két említett évforduló
mellett egy harmadik is okot adott az építkezés megkezdésére. István 997-ben
lett fejedelem, és a koronázás ezeréves évfordulója is közeledett.
Szimbolikájában az ezeréves magyar államra, és a magyar nemzeti
összetartozásra hívatott emlékeztetni, a három kupola a magyar címerben
található hármashalomra utal a kettőskereszttel. Ezzel egyúttal a fel
nem épült Szent István templomot is pótolni rendeltetett.
A szerb templom
Az ortodox Szent Mihály arkangyal templom 1762. környékén épült barokk stílusban. A Szerb ortodox egyház tulajdona. A régebbi ikonokat (két kép, két freskó) Jovan Isailović festette 1782-ben, az újabbak pedig a romantikus Pavle Simić alkotásai, melyek 1859-1862. között készültek.
Emlékművek
A zentai csata emlékműve
A zentai csata emlékműve
Az első emlékmű 1895-ben készült a honfoglalás ezeréves évfordulója, valamint Ferenc József
látogatása alkalmából. Ez hamar tönkrement, és a csata jelentőségéhez
képest amúgy is túl egyszerűnek bizonyult. A város rendelt egy hatalmas Savoyai Jenő lovasszobrot, ez azonban sosem érkezett Zentára, azóta is a budai várban látható. A királyi Jugoszlávia idején elmaradt mind az ünneplés, mind a felújítás.
Erre csak 1942-ben,
Bácska visszatérése után egy évvel került sor. A második világégés után
újból a most már szocialista délszláv államhoz került városban sem volt
helye a nyilvános megemlékezésnek. A 90-es évek
elején a korábban az Eugen-szigeten lévő emlékművet áthozzák a
Homok-lakótelep mellé. Ekkortól kezdik ünnepelni a város napjaként
szeptember 11-ét. A 300. évfordulóra pedig ezen a helyen emelték a ma is
álló új emlékművet.
A magyar áldozatok emlékművei
A városban három emlékművet emeltek a különböző történelmi események helyi magyar áldozatainak. Egy közülük az 1848–49-es történések, kettő pedig az 1944-es délvidéki vérengzések halottjainak állít emléket. A 48-as emlékmű a Felsővárosi temetőben található. Az 1889-es
vasútépítéskor felásták a 49-es sáncokat, és az ott talált
maradványokat tömegsírban helyezték el, ahová később az emlékművet
emelték. A szabadságharcnak rengeteg (kb. kétezer) polgári áldozata is
volt. Az elesett szerbeknek a pravoszláv temető kápolnája állít emléket.
Az 1944-es
magyar polgári áldozatok első emlékműve szintén a Felsővárosi temetőben
épült közvetlenül a 48-asoké mellett. Erre a gyilkosságok ötvenéves
évfordulóján került sor 1994-ben.
Az alkotásokon megtalálható a lemészárolt személyek névsora, melyet a
65 nevet tartalmazó halállistáról másoltak át, ám egyesek szerint az
áldozatok száma 90 körül lehet. Az emlékművet először a kivégzések
helyszínén, a híd mellett képzelték el, ahol 2007-ben
fel is állították a Recskó Béla által készített kopjafát. A
holttesteket egykor a közelben ásták ki. A megemlékezések hagyományosan
halottak napján a temetőben, november 9-én (a gyilkosságok évfordulóján)
pedig a hídnál vannak.
Kommentáld!